biztonsagpolitika.hu Regisztráció | Bejelentkezés

A Kongói Demokratikus Köztársaság a második elnökválasztás után

2012 március 02. - 00:21 - Róna Ibolya

Megosztom a cikket:    |    |  több lehetőség...

Kongói Demokratikus Köztársaság Algéria és Szudán után Afrika harmadik legnagyobb országa, népessége 71 millió fölé tehető a 2011-es népszámlálás alapján. Kongó az 1885-1908-as években II. Lipót belga király magángyarmata volt, majd 1908-tól Belgium teljes mértékben átvette a hatalmat a közigazgatás felett, így lett az országból Belga-Kongó gyarmat egészen 1960. június 30-ig, mikor az afrikai ország elnyerte függetlenségét. Ezt követő éveit a társadalmi és politikai instabilitás meggyöngítette, tönkre tette, amit elsősorban az akkor hatalmon lévő rezsimnek és eredeti nevén Joseph Desiré Mobutu diktatórikus vezetésének tulajdoníthatunk. Leváltása után az országban némi enyhülés következett be, az új vezetők Kongó gazdasági, politikai és társadalmi stabilitásának helyreállítására törekedtek kisebb-nagyobb sikerekkel.

Ezen írás célja többek között, hogy Kongó történetéről, belső rendszerének változásáról adjon részletesebb ismertetőt, hogyan jutott el az ország gyarmati birodalomból a diktatórikus rezsimen keresztül a demokratikus országok fejlődési útjára, különös tekintettel a belső gazdasági és politikai stabilitás fontosságára.

 

Kongó történelme és a Mobutu-diktatúra

 

Ahogy az már említésre került, Kongó sokáig belga gyarmat volt, majd 1950-es években megfigyelhető volt az országban a nemzeti öntudatra ébredés, amely folyamán létrejött közel 120 párt a hatalom megszerzésre érdekében. Közülük az MNC (Kongói Nemzeti Mozgalom) és PSA (Afrikai Szolidaritás Pártja) érte el leginkább a pártszerű működés formáját. A gond csak az volt, hogy az újonnan megalakult pártok és az azokat alkotó kongói politikusok nem rendelkeztek megfelelő stratégiával, amely a belpolitikai helyzet megszilárdítását segítette volna elő az ország függetlenségének elnyerése után. Emiatt történt, hogy 1960 és 1965 között több új, átmeneti kormány is megalakult, amelyek csupán pár hónapig, esetleg néhány évig tudtak a hatalmon maradni. Ebben az időszakban az ország instabil belső helyzete miatt könnyű volt puccsal megszerezni az államfői hatalmat, ezzel pedig az ország irányítását.

 

Kongó térképe (Forrás: un.org)

 

Így történhetett, hogy 1965-ben Joseph Desiré Mobutu tábornok – a hadsereg parancsnoka – puccsal szerezte meg a hatalmat és elnöknek nyilvánította ki magát, nevét pedig Mobutu Sese Sekora változtatta, míg az országot 1971-ben Zaire névre keresztelte át. Az ezt követő 32 évben Mobutu igyekezett mindig úgy alakítani saját helyzetét – ha választások időszaka közeledett – hogy meghosszabbítsa pozícióját, és ne adjon esélyt más feltörekvő politikusok érvényesülésének. Nem hátrált meg erőszak bevetésétől sem annak érdekében, hogy az országot továbbra is saját kezében tarthassa. A kongói diktátor 1965-től egészen 1997-ig volt hatalmon, bukását követően az ország polgárháborúba, majd kontinentális méretű háborúba sodródott, ami több milliós emberáldozattal járt. A természeti erőforrásokban igen gazdag országot Mobutu gazdaságilag csődbe vitte uralkodása alatt, ami a társadalom életminőségét drasztikusan csökkentette, de még így is jelentős támogatást kapott az 1980-as években a nyugati államoktól. 1967-1973 között az ország adóssága 1,5 milliárd dollárról 81 milliárdra növekedett. E magas adósság elsősorban abban mutatkozott meg, hogy Mobutu igyekezett kizárni Belgium részvételét a gazdaságban, annak ellenére, hogy az addig elért gazdasági fejlődés mind az európai országnak volt köszönhető. Az államfő inkább más külföldi vállalatokat hívott az országba – cserébe a rezsim támogatását kérte – amelyek ki is használták a lehetőséget, de a befolyó pénzt saját országuknak juttatták. Ilyenek voltak például az amerikai tőkés vállalatok, valamint a kínai bányászvállalatok.

 

Mobutu Sese Seko diktátor (Forrás: doletown.com)

 

Mobutu hatalomra jutása után 1967 áprilisában megalakította a Forradalom Népi Mozgalma (Mouvement populaire de la Révolution, MPR) pártot, és létrejött az egypártrendszer, mivel 1970-től az MPR az ország egyedüli politikai ereje volt. E politikai rendszer és Mobutu egyeduralma az ellenzék, valamint egyes régiókban a lakosság tüntetéséhez vezetett, de valós eredményt nem tudtak elérni, az ország széthullóban volt. A tüntetésekre reagálva a központi hatalom megszervezte a Nemzeti Hadsereget (Armée Natonale Congolaise, ANC), mellyel a kormány javára eldőlt a lázadások kimenetele, de ettől függetlenül az ellenállók tovább folytatták tüntetői tevékenységüket. Már Mobutu elnöksége alatt is jelen volt az ellenzékiek között Etienne Thisekedi, akit Mobutu többször is miniszterelnöknek nevezett ki az 1990-es években, cserébe Etienne a diktátor egyeduralmát egyengette.

A társadalom különböző rétegeiben kialakult ellenzékiséget a mobutista diktatúra nem volt hajlandó elfogadni, kíméletlenül irtotta a lázadókat és a kritikus szószólókat az országban. Az ellenzék főképpen a zairei egyetemistákból állt, akik diákszervezeteket hoztak létre, és eklektikus eszmeiséget vallottak. Az ország kül- és gazdaságpolitikájának megújítását, a politikai rendszer alapvető hibáinak kijavítását követelték. Az ellenzéki hangulatból ugyanakkor a parlament, a kormány és a képviselők sem tudtak kimaradni, még ha csak nagyon minimálisan is vettek részt az ország helyzetének helyreállításában.

A 1980-as és 1990-es években Szovjetunió összeomlásával lehetőség nyílt a mobutista rezsim felszámolására, a nyugati diplomácia az „önkéntes” rendszerváltás előkészítését, az ország demokratizálódását követelte az elnöktől. Az 1992-ben felállított átmeneti kormány tehetetlennek bizonyult, mivel továbbra is csak az elnök kezében összpontosult a hatalom, aki a rend fenntartása érdekében nem habozott katonai erőszakot alkalmazni.

A hatalmi egyensúly stabilizálása érdekében külföldi nyomásra 1991-ben megalakult Etienne Tshisekedi kormánya, de törekvéseit nem tudta megvalósítani, mivel teljesen tehetetlenné tették a mobutizmus haszonélvezői. Ezekben az években sem az ellenálló, sem az ellenzéki erőknek nem sikerült megdönteni az országban uralkodó rezsimet.

Az 1994-es ruandai etnikai háború, valamint a Ruanda, Burundi és Zaire között kialakult helyi háborús konfliktusok a világ, és legfőképp a nagyhatalmak szemében negatív megvilágításba helyezte az országot. A ruandai népirtás, amely során a hutu etnikum irtotta a tuszi népet, közel 500 ezer tuszi áldozatot követelt. Miután a tuszik által létrehozott Ruandai Hazafias Front kellő mértékben megerősödött, veszélyeztetni kezdték a hutuk életét, ezért mintegy egy millió ember kényszerült a szomszédos Zaire keleti részébe menekülni, ahol a francia hadsereg az ENSZ BT jóváhagyásával Biztonságos Humanitárius Zónákat alakítottak ki a számukra.

Zaire belpolitikai helyzetét nagyban befolyásolták azok a demokratikus folyamatok (mint például a demokratikus választásokhoz szükséges reformok megalapozása, vagy demokratikus intézményrendszer kiépítése), amelyek Afrika egyes országaiban – Namíbia, Burundi, Dél-Afrika – mentek végbe, így a mobutista diktatúra felszámolása és a rendszerváltozás elkerülhetetlenné vált.

A Mobutu Sese Seko kormány uralkodásának végét a Laurent-Désiré Kabila által vezetett Demokratikus Erők Szövetsége Kongó-Zaire Felszabadításáért (Association des Forces Démocratiques pour la Libération du Congo-Zaire, AFDL) elnevezésű fegyveres szervezet vetett véget. Az AFDL-t az ország keleti részén kezdték szervezni, amit a lakosság többsége szimpátiával fogadott, felszabadítási mozgalma pedig népfelkelés jellegűvé változott, 1997-re már külső hatalmak is támogatták és az egész országra kiterjedt. Még ebben az évben Kabila-féle erők felszámolták a mobutizmust, valamint Mobutut és hozzátartozóit emigrációba kényszerítették, az ország nevét pedig újra Kongói Demokratikus Köztársaságra nevezték.

 

A Kabila-család

 

Az új elnök, Laurent Kabila nagy erőkkel látott hozzá a Kongói Demokratikus Köztársaság stabilitásának helyreállításához, együttműködött az ENSZ-szel, illetve a nagyhatalmakkal. Az újonnan hatalomra került politikai csoportosulás azonban nem rendelkezett elegendő erővel és felkészültséggel ahhoz, hogy az országot politikailag, gazdaságilag és társadalmilag egyaránt helyreállítsa.

Pár évvel Kabila hatalomátvételét követően 2001. január 16-án az elnököt testőrségének egy tagja meggyilkolta, így helyét fia, Joseph Kabila vette át.

 

Laurent Kabila és fia (Forrás: topnews.in)

 

Népszerűsége gyorsan nőtt, még azokban a tartományokban is, amelyeket apja elhanyagolt. Mindenekelőtt pénzügyi és politikai támogatókat igyekezett keresni az ország fellendítése érdekében, sikerrel. Fiatalabb korában katonának tanult, ebből kifolyólag jobban átlátta ellenfelei trükkjeit is. 2002. december 17-én Pretoriában a lusakai egyezmény keretében kijelentették, hogy Kabila további két évre elnök marad, munkáját pedig négy alelnök fogja segíteni: Yerodia Abdoulaye Ndombasi (a Kabila-párt – a PPRD – képviseletében), Jean-Pierre Bemba (MLC), Azarias Ruberwa Manywa (tuszi, az RCD-Goma főtitkára), és Arthur Z’ahidi Ngoma, a nem fegyveres politikai ellenzék képviselőjeként.

Mindezek mellett a fiatal elnök sem rendelkezett elegendő erővel az ország helyreállításához. A fegyveres lázadók tovább folytatták támadásaikat, nem történt konkrét megállapodás a lefegyverzésükről. A 2002 utáni években folyamatosan érkeztek a hírek a katonai akciókról, rablásokról, kínzásokról, puccskísérletekről, kivégzésekről Kongóból, főképpen arról a területről, ahol az Európai Unió Artemis nevű missziója volt.

1996 és 1998 között zajlott az első kongói háború, majd 1998-tól 2003-ig a második, amely áldozatainak a száma összesen ötmillió körülire tehető. E második háborúban már számos afrikai ország beavatkozott a jelenlegi hatalmi erők ellen, mint például Ruanda és Uganda, illetve Zimbabwe, Angola, Namíbia, Csád és Szudán a védelmében.

 

Választások a diktatúra után

 

A második kongói polgárháború lezárása után három évvel, 2006. július 30-án tartották meg az országban az első hivatalos választásokat, amelyek többnyire békés és rendezett módon zajlottak le. A részvételi arány 70%-os volt, vagyis mintegy 25 millió ember élt szavazati lehetőségével. Összességében sikeresnek volt mondható az elsőször megtartott elnökválasztás. A választási eredményeket augusztus 20-án hirdették ki, a 33 elnökjelöltből Joseph Kabila került ki győztesen 44%-kal, akit Jean-Pierre Bemba követett 20%-kal. A bejelentés erőszakos összecsapásokat váltott ki, a Kabilához hű fegyveres erők és a Bemba-milícia között Kinshasában.

 

A szavazásra váró tömeg Goma városában, 2006 (Forrás: UN Photo)

 

A legutóbbi, 2011-es választások alkalmával, a választási kampányokat október 28-án kezdték meg. Az előkészületekben voltak hiányosságok, ugyanakkor ezek, a szervezők megállapítása szerint nem adtak okot arra, hogy a november 28-i választásokat elhalasszák. A választások szervezése során logisztikai és költségvetési problémák is felmerültek. „Több mint 180 ezer szavazóurna nem érkezett meg Kínából, a szavazócédulák pedig még nyomtatásra várnak Dél-Afrikában, de nincs ok aggodalomra, a szavazásra sor kerül a megadott időben” – jelentette ki Daniel Ngoy Mulunda a Választási Bizottság elnöke. A jelöltek között volt Etienne Tshisekedi is – Demokratikus és Szociális Fejlődési Unió (UDPS) elnöke – aki az Afrikai Nemzeti Kongresszus tisztviselőivel és üzletembereivel is tárgyalásokat folytatott, hogy támogatást szerezzen a választásokhoz. „A kongói állampolgároknak is érdeke, hogy nyílt, tiszta és hiteles választást tartsanak, ezért remélhetőleg az utolsó pillanatokra minden helyre fog állni” – nyilatkozta Etienne Tshisekedi. Az elnöki pozícióért 11 jelölt szállt versenybe, köztük Joseph Kabila is, akinek jó esélyeket jósoltak az elemzők.

 

A másodjára megtartott választások Kongóban, 2011 (Forrás: un.org)

 

Ahogy Kongóban egyre jobban közeledett a választások időpontja, úgy nőtt a feszültség és egyre gyakoribbak lettek az erőszakos támadások. Végül 2011. november 28-án másodjára tartottak választásokat a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol az elnökre és a parlamenti képviselőkre lehetett szavazni. A parlamenti mandátumokért több mint 18 000 jelölt szállt versenybe, de csak ötszázan vehettek részt a parlament későbbi munkájában. A választásokat megzavaró összecsapások ez esetben sem maradtak el, melyek már a választások előtt szombaton megkezdődtek, amikor a Kabilához hű gárda az ellenzéki tiltakozó tömeg közé lőtt, és 14 embert megölt – tette közzé a Human Rights Watch emberi jogi szervezet. További támadások történtek az ország déli részén Katanga tartományban, ahol fegyveres álarcosok támadtak meg négy szavazóhelyiséget, és három ember meghalt. „A nyugat-kassai tartományban három szavazóhelyiséget égettek le, valamint egy választási megfigyelő súlyosan megsérült” – mondta el a kongói választási felügyelet, a RENOSEC szóvivője. A választások ideje alatt, további négy embert öltek meg, ennek ellenére a Választási Bizottság elfogadhatónak nyilvánította a választásokat, bár ezzel az állásponttal sokan nem értettek egyet.

A hivatalos eredmények közzétételét december 6-ra ígérték, de logisztikai problémák miatt a december 8-ra halasztották. A választások győztese Joseph Kabila lett 49%-kal, Etienne Tshisekedi pedig 32%-ot ért el. Az ellenzék ezt az eredményt nem fogadta el és csalással vádolta meg Kabilát és pártját. A győztes elnök december 12-én elismerte, hogy történtek hibák a választások folyamán, de elutasította azt a feltevést, hogy a kihirdetett eredmény ne lenne hiteles. Ezt követően december 16-án a kongói Legfelsőbb Bíróság is megerősítette azt a tényt, hogy az elnökválasztást Joseph Kabila nyerte, továbbá elutasította az ellenzék igényét a szavazás megismétlését illetően, és a csalással kapcsolatos állításokat is tagadta. Jerome Kitoko, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint az ellenzéknek nem áll elegendő bizonyíték a rendelkezésére ahhoz, hogy a csalásokat bizonyítani tudja. „A Legfelsőbb Bíróság is csak egy eszköz Kabila kezében csakúgy, mint a Választási Bizottság volt” – mondta Alexis Mutanda az ellenzéki párt egyik tagja. Etienne Tshisekedi provokációnak tartotta a választási eredményeket, saját magát pedig Kongó elnökének, ezért felszólította támogatóit a békés demonstrációra.

Az ellenzék továbbra is kiállt álláspontja mellett, majd december 19-én felszólította a fegyveres erőket, hogy engedelmeskedjenek neki, és váltságdíjat ajánlott fel annak, aki elfogja Kabilát. A jelenlegi elnök egyik segédjének elmondása szerint, az ellenzék vezetője –aki már Mobutu elnöksége alatt is betöltötte az ellenzéki párt vezető szerepét –  tett már hasonló felhívást, amikor Mobutu Sese Seko volt az államfő az országban.

Mindettől függetlenül december 20-án megtörtént Joseph Kabila beiktatása a fővárosban, Kinshasában. Az új elnök ígéretet tett rá, hogy a több évtizedes konfliktus által tönkretett infrastruktúrát újjáépíti, beindítja a gazdasági szektort, illetve kórház és iskolaépítési projektekbe kezd. Az erőszak ezek után sem tűnt el az országból, a választási eredmények kihirdetése után még 24 embert öltek meg, köztük nőket és gyerekeket is. Összességében az egész választási időszak alatt több mint negyven ember vesztette életét.

 

Összegzés

 

A Kongói Demokratikus Köztársaságban az évszázadokig tartó, kezdetben belga uralom, majd a Mobutu-féle diktatúra által okozott káros hatások csökkentését, valamint a társadalmi és gazdasági fejlődés hatékonyságának növelését máig nem tudták megoldani az ország vezetői. Az a minimális javulás is, amit érzékelni lehetett az országban, a nemzetközi szereplők támogatásának köszönhető. Ugyanakkor Kongó igen jelentős nyersanyag és ásványkincs készlettel rendelkezik, kiválóan ki lehetne használni az ország fellendítése érdekében. Nem véletlen, hogy a mobutizmus idején sem fordítottak hátak Kongónak a nyugati országok, legfőképp az Amerikai Egyesült Államok.

A demokratikus politikai értékek szempontjából még igen fiatalnak mondható az ország, mivel csak 1997-ben ment végbe az a rendszerváltás, amely óta az ország demokratikus köztársaságként próbál működni.

A jelenlegi elnöknek, Joseph Kabilának még sokat kell dolgoznia az országban olykor-olykor kitörő lázadások, gyilkosságok és fegyveres nézeteltérések csillapítása érdekében. Úgy tűnik, legfontosabb célja jelenleg az ellenzék folyamatos nyomásának való sikeres ellenállásban, és erős, de a világ felé nyitott elnöki pozíció betöltésében határozható meg.

 



 

Források

Benkes Mihály István: A kongói válság történeti gyökerei – a mobutizmus politikai hagyatéka http://www.kul-vilag.hu/2004/01/benkes.pdf

CIA World Factbook: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/cg.html

Congo election campaign kicks off:  http://af.reuters.com/article/topNews/idAFJOE79R0H620111028?pageNumber=1&virtualBrandChannel=0

Congo forces kill 24 since vote results: HRW:  http://af.reuters.com/article/topNews/idAFJOE7BL00C20111222?pageNumber=2&virtualBrandChannel=0

Congo opposition leader courts South Africa support:  http://af.reuters.com/article/topNews/idAFJOE7A60AG20111107?pageNumber=1&virtualBrandChannel=0

Congo opposition leader urges armed forces to obey him:  http://af.reuters.com/article/topNews/idAFJOE7BI00G20111219?pageNumber=1&virtualBrandChannel=0

Congo vote begins despite delay fears, violence: http://af.reuters.com/article/topNews/idAFJOE7AR01B20111128

Congo, Democratic Republic of the (DROC) - Political parties:  http://www.nationsencyclopedia.com/Africa/Congo-Democratic-Republic-of-the-DROC-POLITICAL-PARTIES.html#b

Congo’s Kabila rejects poll doubters, says no crisis:  http://af.reuters.com/article/topNews/idAFJOE7BB04420111212

Congos’s top court declares Kabila election winner:  http://af.reuters.com/article/topNews/idAFJOE7BG00D20111217

CSDP, EU Common Security and Defence Policy, DRC/ARTEMIS: http://consilium.europa.eu/eeas/security-defence/eu-operations/completed-eu-operations/artemis?lang=en

DR Congo election: Jopesh Kablia ’re-elected’: http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-16114824

DR Congo election: KAbila guards ’shot UDPS supporters’:  http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-16010727

DR Congo outcome forces run-off: http://news.bbc.co.uk/2/hi/africa/5268106.stm

EUR-Lex: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32003E0319:HU:HTML

Kabila vows to rebuild Congo in new term:  http://af.reuters.com/article/topNews/idAFJOE7BJ05D20111220

Nyíri Veronika, Suha György: Konfliktuskezelés a nemzetközi jog eszközeivel – A kongói krízis esettanulmánya: http://www.afrikatanulmanyok.hu/application/essay/947_1.pdf

Rwanda: http://www.ushmm.org/wlc/en/article.php?ModuleId=10007216

Szabó Loránd: Kongó, in: http://www.afrikatanulmanyok.hu/application/essay/790_1.pdf

The Carter Center: First Carter Center Pre-Election Statement on Preparations in the Democratic Republic of Congo: http://www.peacewomen.org/assets/image/Resources/cartercenter.drc.pdf

U.S. Department of State: http://www.state.gov/r/pa/ei/bgn/2823.htm

Zaire: http://www.country-data.com/cgi-bin/query/r-15080.html

Polling stations attacked in Congo vote: http://af.reuters.com/article/topNews/idAFJOE7AR06B20111128


Stratégiától stratégiáig. A 2009-es és 2012-es magyar katonai stratégia összehasonlító elemzése
(szerző: Csiki Tamás - Tálas Péter)
A grúz-orosz háború hatása a kelet-közép-európai biztonságfelfogásra
(szerző: Tálas Péter)
Konfliktusforrások és kiútkeresés Jemenben
(szerző: Prantner Zoltán)
Az új Nemzeti Katonai Stratégia a nemzetközi tapasztalatok tükrében
(szerző: Csiki Tamás)
Magyarország regionális érdekérvényesítési lehetőségei a Smart Defense koncepció keretében
(szerző: Budai Ádám)
NATO-NETto
A NATO védelmi minisztereinek brüsszeli találkozója
A NATO jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: az ukrán válság, a Közel-Kelet és Észak-Afrika instabilitása, az új afganisztáni művelet beindítása, valamint a csökkenő védelmi kiadások olyan próbatételeket jelentenek, amelyekre csak erős, egységes szövetségben adható megfelelő válasz. Február 5-én a NATO tagállamainak védelmi miniszterei ezen kihívások és a rájuk adható lehetséges válaszok megvitatására találkoztak Brüsszelben. Az eseményen a miniszterek döntöttek a tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón elfogadott Készenléti Akcióterv megvalósításáról, ülésezett a NATO-Grúzia Tanács, sor került a Nukleáris Tervező Csoport ülésére, valamint kétoldalú találkozókra is. A találkozó legfontosabb eredményeként 2016-tól a NATO gyorsreagálású képessége 48-72 órán belül bevethető elemmel bővül. Emellett szintén kiemelkedő jelentőségű, hogy a szövetség állandó infrastruktúra kiépítésébe kezd a keleti tagállamok területén.

NATO-NETto Hírfigyelő - 2015. január
2015. január 1. fontos dátum volt a NATO számára, hiszen 2014 végén az afgán biztonsági erők Afganisztán egész területén átvették a biztonsági feladatok ellátását a szövetséges erőktől, ezzel pedig 13 év után végül lezárult az ISAF-misszió. Január elsejétől az új, Eltökélt Támogatás nevű kiképző és támogató művelet lesz majd az afgán erők segítségére. Mindemellett januárban két fontos esemény is történt, mely negatívan érintette az európai biztonsági környezet alakulását. Január 7-én két fegyveres férfi megtámadta a francia Charlie Hebdo szatirikus lap párizsi szerkesztőségét, 24-én pedig oroszbarát szeparatisták Grad rakétavetőkkel lőtték a délkelet-ukrajnai Mariupol lakónegyedeit. Az összesen 17 halálos áldozattal járó franciaországi terrorista akciók és a kelet-ukrajnai harcok kiújulása a NATO-val szemben álló kihívásokra is rávilágítottak.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
2014-ben Magyarország számos évfordulót ünnepelhetett, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásunk 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja azt kezdeményezte, hogy a kormányzati és nem-kormányzati, szakmai és civil szervezetek közvetítésével egykori és jelenlegi politikaformálók, valamint a döntések végrehajtásában fontos szerepet játszó személyek véleményét, a közösen elért eredményeket szélesebb körben is megismertesse 2014 folyamán. Így 2014 januárjától „15 Év – 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” elnevezéssel a magyar NATO-tagság eredményeinek nagyobb láthatóságot biztosító interjú-sorozatot készítünk. Célunk, hogy a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, a Magyar Atlanti Tanács és az NKE Biztonságpolitikai Szakkollégiuma közösen minél szélesebb körben, kiemelten a fiatal generáció tagjaira koncentrálva növelje az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, valamint a magyar céloknak, tapasztalatoknak, eredményeknek az ismertségét. A rövid interjúkat 15 ismert és elismert, a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberrel készítjük el – melyek közül Ön most a tizenötödiket olvashatja, amit Csiki Tamás biztonságpolitikai szakértővel, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársával készítettünk.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO Hírfigyelő - 2014. december
A NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozója - 2014. december 1-3.
15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO-NETto Hírfigyelő - 2014. november

Kiemelt cikkek
Nem hagyományos kihívások és kiberbiztonság - Interjú Iklódy Gáborral a NATO főtitkárának korábbi helyettesével
Az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaság Stabilizációs Missziójának (MONUSCO) bemutatása
A kanadai olajhomok kitermelése, mint az Amerikai Egyesült Államok energiadiverzifikációjának megoldása
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? II. rész - A 2011-es Londoni zavargások eseményeinek értékelése és a jelen bevándorlás politika válsága
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? I. rész - A 2011-es londoni zavargások elemzése és összehasonlítása más európai zavargásokkal
A NATO főtitkárának 2013. évi jelentése
Az Európai Tanács közös biztonság- és védelempolitikai csúcstalálkozójának háttere és eredményének értékelése
A NATO és a Smart Defence, a Smart Defence és Magyarország
Az Európai Unió bevándorláspolitikája
Európa, mint biztonságfogyasztó - Válságban az európai védelempolitika?


A biztonságpolitika.hu kiadója a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete. © 2004-2019 minden jog fenntartva. Impresszum | Adatvédelem