biztonsagpolitika.hu Regisztráció | Bejelentkezés

A NATO chicagói csúcstalálkozójának értékelése

2012 május 25. - 00:00 - Csiki Tamás

Megosztom a cikket:    |    |  több lehetőség...

Korábbi szakértői elemzések azt az előrejelzést bocsátották előre, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének chicagói csúcstalálkozója „sikeres csúcstalálkozóként” vonul majd be a NATO történetébe, ugyanakkor jelentőségét és tényleges eredményeit tekintve nem lesz ennyire pozitív az elénk táruló kép. Az események tükrében a csúcstalálkozó értékelését tesszük közzé, néhány kevésbé kommunikált elemre is rávilágítva, különösen az elfogadott képességfejlesztési programok magyarázataként.

NATO Chicago Summit 2012 - logoNATO Chicago Summit 2012

Mint azt az Észak-atlanti Tanács ülésének megnyitóján Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára is kiemelte, a 2012. május 20-21-én Chicagóban megrendezett 25. NATO-csúcs a kultúrák találkozóhelye volt: a sokszínű és dinamikus város éppen olyan, mint maga a Szövetség. Az állam- és kormányfők és partnerállamok, -szervezetek valaha megrendezett legnépesebb – több mint 60 ország és szervezet képviselőit vendégül látó – találkozójának egyik fő célkitűzése az volt, hogy demonstrálja és megerősítse a transzatlanti kapcsolatot, azt az elkötelezettséget, amellyel közös biztonságunk, közös értékeink megőrzését a NATO globális biztonsági érdekeinek szem előtt tartásával, a tagállamok szolidaritásával, valamint a partnerkapcsolatok tovább bővítésével és erősítésével kívánunk megvalósítani.

Anders Fogh Rasmussen megnyitó beszéde az Észak-atlanti Tanács ülésének megnyitóján.

Ahogy azt már a korábbi években is „megszokhattuk”, a csúcstalálkozóval párhuzamosan sor került a Fiatal Atlantisták Csúcstalálkozójára – Young Atlanticist Summit –, melyen közel 250 fiatal, 25-35 év közötti szakember, a közeljövő döntéshozói, szakértői vettek részt minden NATO-tagállamból és számos partnerországból. A három napos rendezvénysorozat szorosan kapcsolódott a politikai csúcstalálkozón megvitatott kérdésekhez, melyekben vezető NATO-, amerikai és szövetséges tisztviselők, politikusok, katonák, szakértők és számos médiaszakember szólalt fel és segítette a fiatalok eszmecseréjét.

Ahogy várható volt, a csúcsértekezleten az amerikai kormányzat elképzelései szerint a belpolitikai szempontból is jelentősebb témákra helyeztek hangsúly:

  • a védelmi kiadások csökkenését ellensúlyozó Smart Defense (Okos védelem) koncepció és a képességfejlesztés lehetőségei;
  • az afganisztáni kivonulásra vonatkozó menetrend felvázolása;
  • az „arab tavasz” nyomán, többek között a NATO 2011. évi líbiai beavatkozása következtében jelentős politikai változásokon keresztülmenő közel-keleti térség felé való nyitás demonstrálása a NATO részéről, a partnerkapcsolatok szélesebb kontextusába beágyazva.

 

Emellett azonban Chicago „végrehajtó csúcstalálkozó” is volt: a 2010-ben Lisszabonban meghatározott feladatokat – szervezeti reformot, a védelmi és elrettentési képességek felülvizsgálatát, az európai rakétavédelmi rendszer alapjainak megteremtését, stb. – most zárták le. Ennek fényében a 2012-es csúcstalálkozót tekinthetjük egy formálisan Lisszabonban megkezdett – a 21. századi kihívásoknak megfelelni képes „NATO 3.0-t” kialakító – folyamat (tervezett) lezárásának, amely az alábbi eredményeket hozta:

  • Lisszabonban a NATO nukleáris és hagyományos elrettentési képességében megmaradt a konstruktív bizonytalanság (constructive ambiguity), azaz továbbra sem definiálták, hogy adott szintű vagy adott eszközökkel végrehajtott támadásra a NATO milyen választ adhat – beleértve a kibervédelmet is. A hagyományos képességek terén megmaradt a korábbi műveleti ambíciószint. A nukleáris csapásmérő képességet a korábbi formában és diszlokációban tartotta meg a szövetség, ugyanakkor döntöttek a Védelmi és elrettentési képességek felülvizsgálatának (Defense and Deterrence Posture Review) végrehajtásáról a következő csúcstalálkozóig.
     
  • A képességfejlesztési célkitűzésekben már 2010-ben erőteljesen megjelent a multinacionális elem, és hangsúlyosan a pénzügyi hatékonyság növelése vált célkitűzéssé, nem a megtakarítások növelése és a további költség(vetés)-csökkentés (efficiency-driven, not savings-driven reform). A civil képességek kapcsán az új Stratégiai Koncepció leszögezte, hogy a NATO csak szerény képességek kialakítására törekszik, a válságkezelő műveletekhez szükséges eszközöket az EU-val együttműködve kívánja biztosítani. Mint azt az elmúlt hónapok bizonyították, a többnemzeti keretben történő képességfejlesztés és -megosztás (EU-keretben a pooling and sharing, NATO-keretben a smart defense elemei) elég lassan haladnak, amit a forráshiány csak felerősített. Bár elvben a szűkös források nagyobb együttműködésre és a források hatékony megosztására ösztönöznék az államokat, egyelőre a nemzeti szuverenitás egyik központi elemét megtestesítő védelem kérdésében a politikai bizalom és együttműködési hajlandóság csak egy-két kivételes esetben (például a skandináv államok védelmi együttműködése – NORDEFCO) érte el azt a szintet, ami ilyen magas szintű együttműködéshez szükséges. Chicago feladata volt, hogy a smart defense koncepciót konkrét képességfejlesztési területek meghatározása által tartalommal töltse meg.
     
  • Lisszabonban elfogadták a katonai parancsnokságokra vonatkozó csökkentési tervet: a korábbi 11 parancsnoki elemből és 13.000 munkatársból az intézkedések végrehajtását követően 7 parancsnokság marad, mintegy 9000 munkatárssal. Ugyancsak elfogadták a NATO ügynökségeinek átstrukturálását és bizottsági rendszerének reformját: a korábbi 14 ügynökségből (összevonásokkal) 3-at hoznak létre. Magyar szempontból mindkét lépés közvetlen következményekkel jár: a parancsnoki struktúra reformja következtében a szövetségi légtérellenőrzésbe tagozódó magyar légtérellenőrzés Poggio Renatico (Olaszország) helyett Torejonba (Spanyolország) lesz „bekövetve”, míg a többnemzeti stratégiai szállítókapacitást biztosító C–17-es program (Pápa Bázisrepülőtér) a NAMA felügyelete alól a létrejövő NATO Support Agency alá kerül. A parancsnoki struktúra reformja 2015-re, az ügynökségek reformja 2012. július 1-jével, a Főparancsnokság és a nemzetközi katonai törzs reformja és költözése az új létesítménybe 2016-ig történik meg.
     
  • 2010-ben nem csupán a nyitott kapuk politikája maradt fenn, hanem döntés született a NATO partnerkapcsolatainak felülvizsgálatáról, lehetséges kiszélesítéséről és megerősítéséről (global connectivity). Ennek szükségességét az „arab tavasz” 2010-ben még nem is sejthető eseményei különösen megerősítették a Mediterrán Dialógus (MD) és az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés (ICI) esetében is. Az ún. globális partnerek és kontaktországok Lisszabonban nem kaptak külön partnerprogramot, és Indiával, illetve Kínával sem jött létre olyan strukturált különleges stratégiai kapcsolat, mint Oroszországgal. Chicagóban előzetesen mind a kontaktországok, mind a Közel-Kelet vonatkozásában bizonyos előrelépést vártak a szakértők.
     
  • Afganisztán vonatkozásában Lisszabonban fogadták el azokat a keret-megállapodásokat, amelyek a NATO kivonulását készítik elő, valamint a kivonulás utáni időszakra vonatkozóan Afganisztán stabilitásának fenntarthatóságát kívánják biztosítani. A döntések értelmében a biztonsági feladatok bizonyos kritériumok (benchmarks) (helyi biztonsági helyzet, az afgán biztonsági erők és a helyi államigazgatás felkészültsége stb.) teljesítéséhez kötött átadása az afgán félnek 2011-ben vette kezdetét, és 2014 végére a NATO-csapatok kivonásával párhuzamosan fog befejeződni. Egyúttal aláírták a hosszú távú partnerkapcsolatról szóló nyilatkozatot (Long-term Partnership Agreement), amit 2012. május 1-jei látogatásakor Barack Obama amerikai elnök bilaterális amerikai–afgán hosszú távú együttműködési megállapodással támasztott alá. A chicagói csúcstalálkozón a szövetség döntött a 2014 utáni együttműködés egyes részleteiről is.
     
  • A 2009-es „újraindítást” (reset) követően az amerikai–orosz kapcsolatok mentén a NATO–orosz kapcsolatok is csúcspontot értek el 2010-ben, amit Lisszabonban a több területre kiterjedő együttműködés mélyítésével jeleztek a felek. Elfogadtak egy „afgán intézkedéscsomagot”, ami három – azóta megvalósított – elemből állt: a szállítást kibővítették kétirányúvá Oroszországon keresztül; kibővítették a kábítószer-ellenes erők kiképzésére vonatkozó megállapodást, és létrehoztak egy NRC Trust Fundot (szállító helikopterek fenntartására és üzemeltetésére). Az együttműködési szándék jeleként a felek elfogadtak egy, a közös biztonsági kihívásokat és érdekeket keretbe foglaló nyilatkozatot is (Joint Review of the Common Challenges for the 21st Century). A lisszaboni csúcs – melyen Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök is részt vett – feladatul szabta a NATO rakétavédelmi programjának az orosz féllel történő egyeztetését és működőképes, elfogadható megoldások kialakítását. 2011–2012-ben azonban az amerikai–orosz kapcsolat (így a NATO–orosz kapcsolat is) hűlni kezdett, döntően a rakétavédelmi program kapcsán kialakított össze nem egyeztethető álláspontok miatt. Végül az orosz választások, Vlagyimir Putyin visszatérése az elnöki posztra, és az ebből következő, az orosz külpolitika (új?) irányát illető bizonytalanság, valamint a közelgő amerikai választások okozta korlátozott amerikai tárgyalóképesség az érdemi tárgyalások megrekedéséhez vezettek. Ennek következtében NATO–orosz kapcsolatok terén nem volt várható lényeges előrelépés Chicagóban sem, amit az az orosz gesztus már korábban jelzett, hogy ezúttal nem az elnök (Putyin), hanem ismét Medvegyev (ezúttal már miniszterelnök) látogatott el Chicagóba.


A NATO 28 tagállamának kormány- és államfői találkoztak Chicagoban.

A szövetség 28 tagállamának állam- és kormányfői találkoztak Chicagóban. (Forrás: nato.int)

 

A védelmi és elrettentési képességek felülvizsgálata (Defense and Deterrence Posture Review) és az okos védelem (Smart Defense) koncepció

 

A védelmi és elrettentési képességek felülvizsgálatával kapcsolatban a tagállamok erős megosztottsága miatt nagy változásra előzetesen sem lehetett számítani, hiszen a konszenzusos döntéshozatal következtében egyetlen ellenérdekelt fél is megakadályozhatta volna a status quo-ról tőrténő elmozdulást. Mivel azonban a Lisszaboni Csúcstalálkozó feladatul szabta a felülvizsgálat végrehajtását, Chicagóban el kellett fogadni egy új dokumentumot, amely „meghatározza a nukleáris és hagyományos képességek megfelelő arányát”. A változtatást az is „ellehetetlenítette”, hogy a szövetséges országoknak három nagy, egymástól el nem választható kérdéskört kellett e tekintetben mérlegelniük: a nukleáris és hagyományos fegyverek és képességek arányát, illetve a nukleáris fegyverek földrajzi elhelyezését; e fegyverek alkalmazásának irányelveit, azaz a szövetség nukleáris stratégiáját; valamint az elhárító képességet biztosító rakétavédelmi rendszer kiépítésének helyzetét. Mivel a mindhárom kérdésben érintett Oroszországgal sem a rakétavédelem, sem a stratégiai és taktikai nukleáris fegyverek kérdésében nem történt érdemi előrelépés, egyoldalú lépésekben pedig a NATO nem érdekelt, a felülvizsgálat is a status quo megerősítésével, és néhány jelzésértékű elvi megjegyzéssel zárult.

A felülvizsgálat a Lisszabonban elfogadott Stratégiai Koncepció alapján megerősítette a szövetség alapfeladatait, és a jelenlegi nukleáris elrettenő képesség arányainak és diszlokációjának megtartása mellett foglalt állást. Bár célként megjelenik az Obama elnök által korábban meghirdetett és több tagállam által támogatott nukleáris fegyverzetcsökkentés, azt csakis a kölcsönösség jegyében (például Oroszországgal) tartják megvalósíthatónak. Az elfogadott dokumentum ezzel együtt is egyértelműen leszögezi, hogy a NATO egészen addig megőrzi az erők nukleáris komponensét, amíg más szereplők is rendelkeznek ilyen eszközökkel.

Az elrettentő képességet egészíti ki az első fejlesztési fázis végén Chicagóban részlegesen működőképesnek nyilvánított rakétavédelmi rendszer, melynek működőképességét április 4-5-én statikusan modellezték a ramsteini Szövetséges Légierő Parancsnokságon. A gyakorlat a ramsteini bázist összekapcsolta a rakétavédelmi rendszer többi elemével Németországban és Hollandiában, a „The Sullivans” rombolón lévő amerikai Aegis rendszert a Földközi-tengeren, valamint a NATO és Egyesült Államok európai és észak-amerikai vezetés-irányítási elemeit. A gyakorlat részét képezték a frissen telepített rakétavédelmi elemek, mint például a törökországi amerikai nagy hatótávolságú AN/TPY-2 radar, vagy a hajóra telepített SM-3 elfogórakéták. A tervek szerint a rakétavédelmi rendszer kezdeti műveleti képességét 2015-ben, teljes műveleti képességét pedig 2018-ban éri el. A felülvizsgálati dokumentum külön pontban rögzíti, hogy a rakétavédelmi rendszer nem Oroszország hadászati nukleáris képessége ellen irányul, és ennek semlegesítésére nem is lenne képes. Ennek érdekében a kölcsönösség, teljes átláthatóság és kölcsönös bizalom jegyében törekedni fog arra, hogy a jelenlegi ellentéteket feloldja.

Hogyan működik a szövetség rakétavédelmi programja?

A hagyományos képességek tekintetében a dinamikusan változó biztonsági környezet által támasztott követelményekre és az ezzel ellentétes hatást kifejtő pénzügyi források szűkösségére reagálva a felülvizsgálat is felhívta a figyelmet az elégséges források biztosításának szükségességére. A cél továbbra is a modern, rugalmasan akár stratégiai távolságban is bevethető, interoperábilis erők fenntartása és fejlesztése – melyre a többnemzeti képességfejlesztési programok és együttműködés jelenthetnek választ. Ennek megfelelően folytatódik a szövetség transzformációja és szervezeti reformja, valamint az okos védelem koncepció tételes kidolgozása és megvalósítása eredményeként az erők fejlesztése, melynek alapelemeit a „Védelmi Képességek: A NATO Erők 2020-ban” című dokumentumban rögzítettek. A dokumentumban foglaltak végrehajtásával a NATO célja, hogy modern, szoros összeköttetésben működő, együttműködni képes, és ennek megfelelően felszerelt, kiképzett, gyakorlatoztatott és irányított fegyveres erőket alakítson ki.

Mindez döntően az okos védelem (Smart Defense) koncepciója köré épül, melynek részeként a hivatalos NATO-kommunikáció szerint több mint 20 különböző, többnemzeti együttműködésen alapuló képességfejlesztési programot fogadtak el. Az ezek közül ténylegesen is ismertetett 17 programot három nagyobb kategóriában érdemes értékelni.

Szó van korábban már beindított és sikeresen működtetett programokról: a Balti államok légtérellenőrzése, a stratégiai légi szállítási kapacitás (C-17-es program), a SALIS stratégiai légi szállítási program (An-24-es repülőgépek) és a NATO Korai Előrejelző és Légtérellenőrző (AWACS) programja. A Balti államok 2004 óta működtetett közös légtér-ellenőrzési programjának megújítása Chicagóban külön sikertörténetként szerepelt, azonban – nem kétségbe vonva a többnemzeti együttműködés példaértékét és hatékonyságát – érdemes két, a háttérben tartott tényre rávilágítani: egyrészt a légtér-ellenőrzési programmal 2014-ig már korábban is terveztek, és 2012 februárjában annak 2018-ig történő egyértelmű meghosszabbítása mellett döntöttek, így ez nem mondható új eredménynek. Másrészt, napvilágot láttak olyan, rivalizálásra utaló hírek, miszerint a jelenleg a műveletekben részt vevő litván Šiauliai légi bázis mellett Észtország párhuzamosan fejlesztené amari légi bázisát, hogy 2015-től rotációban ott is fogadhassanak NATO repülőgépeket. Kérdés, hogy ebben a törekvésben hol érhető tetten az okos védelem költséghatékony együttműködésre törekvése?

A Baltikum légtérellenőrző programjával kapcsolatos magyar vonatkozású felajánlás is történt, miszerint „Magyarország részt fog vállalni a balti államok légvédelmének biztosításában, melynek keretében Magyarország harci repülőgépeket állomásoztat majd a Baltikumban, és rendszeresen részt fog venni a − saját légierővel nem rendelkező − balti államok légvédelmének biztosításában.”

A Balti államok területe felett megvalósuló szövetséges légtérellenőrzés az „okos védelmi” hatékonyságnövelő kezdeményezések egyik kiemelkedő példája, melyben kulcsfontosságú tényező a politikai bizalom.

 

A „képességfejlesztési csomag” második nagyobb tételét a stratégiai képességeket létrehozó programok jelentik: a rakétavédelem, a NATO szövetségi szintű integrált légtérellenőrző rendszere, és új képességként a „szövetségi felszínellenőrzési rendszer” (Allied Ground Surveillance – AGS). Az 5 darab Global Hawk Block 40 típusú, 16113 km hatótávolságú fel nem fegyverzett, pilóta nélküli repülőgépre (UAV) épülő rendszer 2015-2017 között kerülhet a szövetség irányítása alá, biztosítva azt a bármilyen időjárási körülmények és fényviszonyok között alkalmazható felderítő és megfigyelő képességet, amelyre például a líbiai műveletek során nagy szükség lett volna. Ahogy az AWACS repülőgépek a légtér, úgy az AGS a szárazföld megfigyelésére és ellenőrzésére lesz alkalmas. A rendszert 13 ország részvételével (Bulgária, Csehország, az Egyesült Államok, Észtország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Németország, Norvégia, Olaszország, Románia, Szlovákia és Szlovénia) építik ki, amiről a szerződést a finanszírozó államok képviselői ünnepélyes keretek között Chicagóban alá is írták Northrop Grumman ipari konszernnel.

A harmadik kategóriába a valóban új kezdeményezések kerültek, amelyek a legutóbb (Líbiában, Afganisztánban) tapasztalt műveleti hiányosságokkal, illetve a Transzformációs Parancsnokság (ACT) által kidolgozott, és az interoperabilitást javító „összekapcsolt” haderő-kezdeményezéssel (Connected Forces Initiative – CFI) állnak összhangban. Ezek között szerepel például haditengerészeti járőrgépek többnemzeti beszerzése, közös lőszerbeszerzés, távirányítású rögtönzött robbanószerkezetek megsemmisítésére alkalmas robotok beszerzése, közös légierő kiképzőközpont létrehozásra helikopter pilóták képzésére, telepíthető katona-egészségügyi eszközök közös fejlesztése, logisztikai együttműködés, valamint a hírszerzési, megfigyelési és felderítési együttműködés fokozása. A CFI emellett közös képzést, kiképzést, gyakorlatokat foglal magában, és erősíteni kívánja a tagállamok NATO-alárendeltségben szolgáló erőinek rotációját, így tapasztalatcseréjét a parancsnoki- és haderőstruktúra különböző elemeinél.

 

Afganisztán

Az afganisztáni stabilizáció tekintetében Chicagótól az elemzők sem vártak látványos változást vagy lényegi új elemeket – az állam- és kormányfők, illetve külügyminiszterek a Lisszabonban szabott úton haladva az időszerűen szükséges lépéseket tették meg. Így Afganisztán tekintetében jól láthatóan teljesült, hogy míg Lisszabon „feladatszabó”, addig Chicago „végrehajtó” találkozó volt, és a korábban kitűzött és számos nemzetközi fórumon (legutóbb Bonnban, 2011 decemberében) pontosított célok megvalósítását technikai megoldásokkal segítette elő.

Az afganisztáni ügyeket tárgyaló ülést Barack Obama amerikai elnök nyitotta meg május 21-én, kiemelve az afgán néppel kialakítandó hosszú távú partnerkapcsolatot

 

Május 21-én a Karzai afgán elnök és a NATO 28 tagállama mellett 22, az ISAF-hez hozzájáruló partner ország, valamint Oroszország, Japán, Pakisztán és több közép-ázsiai ország képviselői vettek részt a 2014-ig tartó hatalomátadási folyamat lépéseinek pontosításában, és az azt követő évtizedben Afganisztánra vonatkozó tervek felvázolásában. A kulcsfontosságú regionális szereplők mellett a tanácskozáson részt vettek az Európai Unió és az ENSZ képviselői is, összesen 60 partnert bevonva a nemzetközi együttműködésbe.

Mind a regionális együttműködés (regional ownership) megerősítése, mind az ISAF erők fokozatos kivonása szempontjából fontos szerepet kapott az Oroszországgal, Kirgizisztánnal és Üzbegisztánnal folytatott tárgyalás tranzitútvonalak biztosításáról – ami alternatívát jelent az egyébként nemrég újra megnyitott pakisztáni útvonalak mellett. A kérdés jelentőségét jól érzékelteti, hogy a kazah és kirgiz külügyminiszterek számára külön találkozót szerveztek a NATO főtitkárával.

A csúcstalálkozó résztvevői üdvözölték, hogy Karzai afgán elnök május 13-i bejelentése nyomán megkezdődhet a biztonságért vállalt felelősség átadásának (Transition / Intequal) harmadik szakasza is. Ezáltal az afgán lakosság mintegy negyedének otthont adó 122 újabb körzet átadásával összesen 34 tartomány 260 körzetében, a lakosság 75%-a felett veszik át az afgán erők a hatalmat. A folyamat vége 2013 közepén az 5. szakasz lesz, melynek végén az afgán biztonsági erők biztosítják majd az ország szuverenitását mindenhol, az ISAF erői pedig a 2014. december 31-ig végrehajtott kivonulás előtti utolsó fázist teljesítik.

Afganisztán (Transition Map)

A biztonságért vállalt felelősség és hatalom átadásának első fázisát 2011. március 22-én, a másodikat 2011. november 27-én, a harmadikat 2012. május 13-án jelentették be. Az ábra az 1-3. fázisokban átadott területeket mutatja.
(Forrás: nato.int - A térkép kattintással nagyítható.)

 

A hatalomátadás azonban nem jelenti a nemzetközi szerepvállalás végét: az afgán kormány felkérésére reagálva Chicagóban a szövetség döntött az Afganisztánnal kialakított stratégiai partnerség jegyében az ISAF befejezése után indítandó új támogató műveletről (NATO Strategic Plan for Afghanistan), amely kiképzést, tanácsadást és az afgán biztonsági erők támogatását foglalja majd magában 2014 után.

Ahogy azt a chicagói Zárónyilatkozat is hangsúlyozza, a Lisszabonban elfogadott elvek alapján a NATO továbbra is fenntartja a politikai (a jó kormányzás mechanizmusai és az államhatalom erősítése), fejlesztési (segélyezés és fejlesztéspolitika a gazdaság életképessé tétele érdekében) és társadalmi (megbékélés, reintegráció) eszközök alkalmazását a biztonság megteremtése érdekében alkalmazott katonai és rendvédelmi eszközök mellett.

A következő hónapokban két nemzetközi konferenciát rendeznek azzal a céllal, hogy Afganisztán 2014 utáni stabilitásához a megfelelő együttműködési mechanizmusokat és anyagi forrásokat biztosítsák. A kabuli miniszteri konferencia az isztanbuli folyamatról júniusban regionális bizalomerősítő intézkedésekre fog koncentrálni, míg a júliusi tokiói donorkonferencia a következő évek nemzetközi forrásait igyekszik biztosítani az afgán gazdaság működőképessé tétele, illetve az afgán állam – benne a biztonsági erők – önfenntartóvá válása érdekében. Az ISAF-hez hozzájáruló államok által kiadott Nyilatkozat értelmében az afgán nemzeti hozzájárulás az állam fenntartásához 2015-ben minimálisan eléri az 500 millió dollárt, és az önrész folyamatosan növekedni fog annak érdekében, hogy az ország ne szoruljon nemzetközi támogatásra. Ehhez képest 2014 után 1,4 milliárd dollár éves védelmi költségvetéssel 228.500 fős Afgán Nemzeti Biztonsági Erőkkel (ANSF) terveznek (a 2012. októberi 352.000 fő helyett), melynek méretét a biztonsági helyzet függvényében rendszeresen felül fogják vizsgálni.

A magyar szerepvállalás Afganisztánban 2012 májusában mintegy 340 fő, ami közel azonos az egy évvel korábbi létszámmal (335 fő), de alacsonyabb a 2011 őszinél (433 fő). Magyarország továbbra is fenntartja Tartományi Újjáépítési Csoportját Baghlan Tartományban. Emellett Orbán Viktor miniszterelnök május 21-i bejelentése értelmében az afgán biztonsági erők támogatására három éven át évi félmillió dollárt ajánl fel Magyarország.

 

Partnerkapcsolatok

A partnerkapcsolatok tekintetében az előzetes várakozások – a dinamikusan változó biztonsági környezet, különösképpen az „arab tavasz” – hatására várható volt, hogy élénk tevékenységnek leszünk tanúi. Kérdések inkább a partnerkapcsolatok hangsúlyait illetően merülhettek fel, tekintettel az észak-afrikai és arab államokkal folytatott együttműködési keretek (Mediterrán Dialógus, Isztanbuli Együttműködési Kezdeményezés) esetleges felülvizsgálatára, illetve a szövetségnek a kooperatív biztonság terén megvalósuló tevékenységében a multilaterális keretek erősítésére, további bővítésére. A 2011. áprilisi berlini külügyminiszteri találkozó szellemében, ahol a partnerkapcsolatok hatékonyabb, rugalmasabb és aktívabb keretek között történő fejlesztéséről döntöttek, Chicago is e kapcsolatok bővülését hozta, bár döntően új, intézményesített keretrendszert nem hozott létre.

Chicagóban új elem volt a korábbi ISAF-formátum mellett a legjelentősebb hozzájárulást biztosító nem NATO-tagállammal folytatott kibővített ülés. A tizenhárom partnerország Ausztrália, Ausztria, Dél-Korea, az Egyesült Arab Emirátusok, Finnország, Grúzia, Japán, Jordánia, Katar, Marokkó, Svájc, Svédország és Új-Zéland volt.

Mivel a „nyitott ajtók politikáját” a szövetség a stratégiai Koncepcióval összhangban ismételten megerősítette, ugyancsak fontos volt az a külügyminiszteri találkozó, amelyen a csatlakozási és együttműködési szándékukat kifejező államok – Macedónia, Montenegró, Bosznia és Hercegovina, Grúzia – képviselőivel tárgyaltak. Bár Macedónia meghívása a NATO-ba ezúttal nem volt napirenden, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a találkozó utáni nyilatkozatában annak a reményének adott hangot, hogy ez volt az utolsó olyan csúcstalálkozó, amelyen a szövetség nem bővül tovább új tagokkal. Tekintettel arra, hogy a Nyugat-Balkán régió stabilitását és biztonságát a Zárónyilatkozatban is stratégiai érdeknek minősítették, a fenti országok mellett Szerbia euro-atlanti integrációs törekvését és az ebben az irányban tett lépéseit is üdvözölték.

Azt már Chicago előtt tudni lehetett, hogy a NATO-orosz kapcsolatok terén pozitív eredmény nem várható, hiszen nem rendeztek NATO-Oroszország Tanács ülést és az orosz elnök sem vett részt a találkozón. Bár a Zárónyilatkozat megerősítette a NATO-orosz kapcsolatok stratégiai fontosságát és az együttműködési szándékot, fontosabb az az üzenet, amelyet az intézményesített kapcsolatok (az NRC fennállásának) 10. évfordulóján (a NATO-Oroszország Alapokmány aláírásának 15. évfordulóján) küldtek az állam- és kormányfők: a stratégiai partnerséget kölcsönösség, átláthatóság és bizalom alapján tartják megvalósíthatónak, és aggodalommal tekintenek arra az orosz kijelentésre, hogy a szövetség rakétavédelmi képességének fejlesztésére válaszul Oroszország a NATO határai közelébe történő fegyverrendszerek telepítést helyezte kilátásba. Emellett ismét felszólították Oroszországot Grúzia területi épségének és szuverenitásának tiszteletben tartására és a humanitárius segélyek, illetve nemzetközi megfigyelők szabad bejutásának lehetővé tételére. Ezzel a NATO-orosz tárgyalások jó eséllyel legalább az amerikai elnökválasztásig holtpontra jutottak.

A mediterrán térség partnerkapcsolatainak áttekintése az előzetesen nagyobb várakozásokhoz képest nem hozott új eredményt, azonban megerősítette a jelenlegi keretrendszert. Emellett a közelmúlt tapasztalatai alapján a tagállamok nyitottságot mutattak a térség multilaterális szervezeteivel, az Öböl-menti Együttműködési Tanáccsal és az Arab Ligával folytatandó további, akár rendszeres egyeztetésre a közös érdekeket érintő kérdésekben. A Mediterrán Dialógus (MD) és az Isztanbuli Együttműködési Kezdeményezés (ICI) esetében nyitva állhat az út a Líbiával, vagy bármely országgal a bilaterális együttműködés számára. A szövetség emellett szívélyesen üdvözölte Kuvait felajánlását egy ICI Regionális Központ létrehozására.

Miért fontosak a partnerkapcsolatok a NATO számára?

 

A nemzetközi és regionális szervezetekkel fenntartott kapcsolat megszokott fordulatain túlmenően az Európai Unió esetében külön hangsúly került a képességfejlesztés komplementer jellegére, a NATO okos védelmi (Smart Defense) kezdeményezései és az EU többnemzeti képességfejlesztési és –megosztási (Pooling & Sharing) programjai esetében az egymást erősítő célokra. A Zárónyilatkozat a légi utántöltési, katonai egészségügyi, tengeri megfigyelési és felderítő, valamint kiképzési képességeket nevesítette e tekintetben.

 

Összegzésként

Összességében – nem csak kommunikációját, hanem tartalmát tekintve is – az állam- és kormányfők chicagói találkozója sikeresnek értékelhető, mint „végrehajtó” csúcstalálkozó. A Lisszabonban szabott feladatokat – még ha olykor (például a védelmi képesség-felülvizsgálat esetében) félmegoldásokkal is – sikeresen oldották meg, vagy zárták le. Kiszámítható stabilitással halad az afganisztáni műveletek utolsó időszakának tervezése – melynek a tartalmi kérdések pontosításán kívül a legfontosabb szerepe a hazai közvélemény megnyugtatásában, a szövetségesi szolidaritás és elkötelezett szerepvállalás fenntartásában van. Pozitív eredmény az élénk partnerkapcsolatok fenntartása és fokozatos bővítése – legutóbb éppen Mongóliával –, amely a műveleti terhek és fejlesztési hozzájárulások tekintetében is arányosabb tehermegosztást tesz lehetővé.

Bár a rakétavédelem és a hozzá elválaszthatatlanul kapcsolódó stratégiai nukleáris képességek, illetve az érdekek játszmájában felhasznált taktikai nukleáris képesség és hagyományos fegyverzetkorlátozás kérdése egyenként is olyan nagyságrendű kérdések, amelyeken elakadhat a NATO-orosz kapcsolatrendszer – ugyanakkor látni kell, hogy a stratégiai viták „árnyékában” a kisebb volumenű együttműködés jól működik a közös érdekek mentén. Ezt az eredményt és a tárgyalási pozíciókat Chicago is megőrizte.

A többnemzeti képességfejlesztési kezdeményezések előremutatóak, és az adott körülmények közepette pozitívak – még akkor is, ha megvalósításuk a gyakorlatban természetesen több nehézségbe ütközik. Ezek származhatnak egyszerű forráshiányból, de állhatnak mögöttük politikai ellentétek, vagy a nemzetállami szuverenitás mélyen rögzült bizalmatlansági mechanizmusai, melyek gátolják a védelmi együttműködések kibontakozását. Tekintettel azonban a modern képességek iránti tagadhatatlan igényekre, még mindig az együttműködés ígérkezik a leghatékonyabb módszernek.

Chicago sok tekintetben egységet demonstrált, mégis, a gazdasági válság és a tagállamok „stratégiai kimerültsége” szabta körülmények között inkább a racionalitás, a visszafogott új vállalások és a külső elkötelezettséget jelentő régi-új ügyek (bővítés, védelmi képességek és stratégia módosítása) elkerülése jelenti a legfőbb eredményt. Tekintettel arra, hogy a szövetségnek a következő években leginkább a rugalmas alkalmazkodó képességére lesz szüksége mind belső problémái, mind külső kihívásai legyőzéséhez, ennek a relatív mozgástérnek a megőrzése később még igen értékesnek bizonyulhat – még ha kevésbé látványos is, mint két éve a stratégiai koncepció elfogadása.

 

 

 

A cikk – bizonyos eltérésekkel – a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont Elemzéseként jelent meg első közlésként.


Egyetért, vagy inkább vitatkozna vele? Elmondaná véleményét másoknak is? Tegye meg a publikáció blogposztján!

Transcript:
Biztonság a számokban? A NATO és partnereiOptimizmus - vagy realizmus?Közösségi média: a demokráciáknak is árthat?


Stratégiától stratégiáig. A 2009-es és 2012-es magyar katonai stratégia összehasonlító elemzése
(szerző: Csiki Tamás - Tálas Péter)
A grúz-orosz háború hatása a kelet-közép-európai biztonságfelfogásra
(szerző: Tálas Péter)
Konfliktusforrások és kiútkeresés Jemenben
(szerző: Prantner Zoltán)
Az új Nemzeti Katonai Stratégia a nemzetközi tapasztalatok tükrében
(szerző: Csiki Tamás)
Magyarország regionális érdekérvényesítési lehetőségei a Smart Defense koncepció keretében
(szerző: Budai Ádám)
NATO-NETto
A NATO védelmi minisztereinek brüsszeli találkozója
A NATO jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: az ukrán válság, a Közel-Kelet és Észak-Afrika instabilitása, az új afganisztáni művelet beindítása, valamint a csökkenő védelmi kiadások olyan próbatételeket jelentenek, amelyekre csak erős, egységes szövetségben adható megfelelő válasz. Február 5-én a NATO tagállamainak védelmi miniszterei ezen kihívások és a rájuk adható lehetséges válaszok megvitatására találkoztak Brüsszelben. Az eseményen a miniszterek döntöttek a tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón elfogadott Készenléti Akcióterv megvalósításáról, ülésezett a NATO-Grúzia Tanács, sor került a Nukleáris Tervező Csoport ülésére, valamint kétoldalú találkozókra is. A találkozó legfontosabb eredményeként 2016-tól a NATO gyorsreagálású képessége 48-72 órán belül bevethető elemmel bővül. Emellett szintén kiemelkedő jelentőségű, hogy a szövetség állandó infrastruktúra kiépítésébe kezd a keleti tagállamok területén.

NATO-NETto Hírfigyelő - 2015. január
2015. január 1. fontos dátum volt a NATO számára, hiszen 2014 végén az afgán biztonsági erők Afganisztán egész területén átvették a biztonsági feladatok ellátását a szövetséges erőktől, ezzel pedig 13 év után végül lezárult az ISAF-misszió. Január elsejétől az új, Eltökélt Támogatás nevű kiképző és támogató művelet lesz majd az afgán erők segítségére. Mindemellett januárban két fontos esemény is történt, mely negatívan érintette az európai biztonsági környezet alakulását. Január 7-én két fegyveres férfi megtámadta a francia Charlie Hebdo szatirikus lap párizsi szerkesztőségét, 24-én pedig oroszbarát szeparatisták Grad rakétavetőkkel lőtték a délkelet-ukrajnai Mariupol lakónegyedeit. Az összesen 17 halálos áldozattal járó franciaországi terrorista akciók és a kelet-ukrajnai harcok kiújulása a NATO-val szemben álló kihívásokra is rávilágítottak.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
2014-ben Magyarország számos évfordulót ünnepelhetett, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásunk 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja azt kezdeményezte, hogy a kormányzati és nem-kormányzati, szakmai és civil szervezetek közvetítésével egykori és jelenlegi politikaformálók, valamint a döntések végrehajtásában fontos szerepet játszó személyek véleményét, a közösen elért eredményeket szélesebb körben is megismertesse 2014 folyamán. Így 2014 januárjától „15 Év – 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” elnevezéssel a magyar NATO-tagság eredményeinek nagyobb láthatóságot biztosító interjú-sorozatot készítünk. Célunk, hogy a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, a Magyar Atlanti Tanács és az NKE Biztonságpolitikai Szakkollégiuma közösen minél szélesebb körben, kiemelten a fiatal generáció tagjaira koncentrálva növelje az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, valamint a magyar céloknak, tapasztalatoknak, eredményeknek az ismertségét. A rövid interjúkat 15 ismert és elismert, a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberrel készítjük el – melyek közül Ön most a tizenötödiket olvashatja, amit Csiki Tamás biztonságpolitikai szakértővel, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársával készítettünk.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO Hírfigyelő - 2014. december
A NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozója - 2014. december 1-3.
15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO-NETto Hírfigyelő - 2014. november

Kiemelt cikkek
Nem hagyományos kihívások és kiberbiztonság - Interjú Iklódy Gáborral a NATO főtitkárának korábbi helyettesével
Az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaság Stabilizációs Missziójának (MONUSCO) bemutatása
A kanadai olajhomok kitermelése, mint az Amerikai Egyesült Államok energiadiverzifikációjának megoldása
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? II. rész - A 2011-es Londoni zavargások eseményeinek értékelése és a jelen bevándorlás politika válsága
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? I. rész - A 2011-es londoni zavargások elemzése és összehasonlítása más európai zavargásokkal
A NATO főtitkárának 2013. évi jelentése
Az Európai Tanács közös biztonság- és védelempolitikai csúcstalálkozójának háttere és eredményének értékelése
A NATO és a Smart Defence, a Smart Defence és Magyarország
Az Európai Unió bevándorláspolitikája
Európa, mint biztonságfogyasztó - Válságban az európai védelempolitika?


A biztonságpolitika.hu kiadója a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete. © 2004-2019 minden jog fenntartva. Impresszum | Adatvédelem