biztonsagpolitika.hu Regisztráció | Bejelentkezés

Ez történt a héten 52. hét

2012 december 31. - 19:05 - BSZK

Megosztom a cikket:    |    |  több lehetőség...

 
Az egyiptomi parlament felsőházában elhangzott beszédben Mohamed Murszi azt nyilatkozta, hogy a két éves kavarodás után itt az ideje a termelésnek, a munkának és a komolyságnak, valamint az erőszak végét is követelte. Egyiptom elviselte az egy hónapig tartó tiltakozásokat az alkotmány mellett, illetve ellen, amit ezen a héten hagytak jóvá. A nyugtalanság, a gyengülő valuta és a 4,8 milliárd dolláros IMF kölcsön késése bizonytalanságban tartotta az egyiptomi gazdaságot. Murszi nyilatkozata szerint az ország nem fog csődbe menni, sőt az elmúlt negyedévben nőtt a gazdasági termelés. Terveket jelentettek be, miszerint munkahelyeket és befektetéseket hoznak létre Szueznél és a Sínai-félszigeten. Az elnök megvédte az új alkotmányt, amely szerinte minden embernek elhozta a szabadságot. A kritikusok véleménye szerint a kormány nem tudja garantálni a nők jogait és nagymértékben korlátozza a szólás- és vallásszabadságot is. A felsőháznak, más néven a Súra Tanácsnak ideiglenesen megadták a jogalkotói hatáskört, amíg meg nem tartják a parlament alsóházának választásait két hónap múlva.
 
Mohamed Murszi felhívja az emberek figyelmét az együttműködésre (Forrás: odt.co.nz)
 
Lakhdar Brahimi az ENSZ és az Arab Liga Szíria-ügyi különmegbízottja december 23-a és 27-e között Damaszkuszba látogatott, hogy személyesen tárgyaljon Bassárel-Aszad szíriai elnökkel, valamint több ellenzéki képviselőivel, hogy megoldást találjanak az országban uralkodó válság kezelésére. A találkozón az államfő ismertette álláspontját, majd a megbízott vázolta az elképzeléseit arról, hogy miként lehetséges a helyzet normalizálása. Az ellenzéki vezetők a tárgyalások utáni nyilatkozataikban azt mondták, az ENSZ-küldött már konkrét tervekkel érkezett, amit az algériai diplomata azonnal cáfolt. A megbízott öt napos útjának végen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, komoly és tényleges változásokra van szükség azért, hogy újra béke legyen az országban, és erre a megoldást elsősorban a szíriaiaknak kell megtalálniuk, de ha nem ez sikerül, akkor a nemzetközi közösség közbe fog lépni. Brahimi szerint a Genfi Nyilatkozatban foglaltak „elegendőek egy tervhez, ami véget vet a válságnak néhány hónapon belül.” Úgy véli, hogy az ebben leírt átmeneti kormánynak teljes jogkörrel kell majd rendelkeznie, amely képes lesz megteremteni a megfelelő feltételeket a szabad választásokra, azt azonban nem közölte, pontosan kiket szeretne látni benne, valamint Aszad szerepét sem ismertette az új rendszerben. Emellett szerinte az ENSZ-nek békefenntartókat kell küldenie, hogy felügyeljék a tűzszünetet, illetve az átmenet békés lefolyását. A megbízott szombaton Moszkvába utazott, hogy tárgyaljon az elnök legnagyobb szövetségesének számító Oroszország képviselőivel annak érdekében, hogy álljanak az ellenzék oldalára. A megbeszélések eredményéről egyelőre nincsenek információk.
 
Az ENSZ konferenciát hívott össze 2013. január 30-i dátummal adománygyűjtés céljából. A Kuvait városban megtartandó tanácskozást minden bizonnyal Ban Ki Mun főtitkár fogja levezényelni. Az ENSZ elnökség reméli, hogy elegendő összeg fog összegyűlni ahhoz, hogy a több mint 5 millió szíriai menekült és rászoruló megfelelő segítséget kapjon. Ehhez mintegy 1,5 milliárd dollárra lenne szüksége a világszervezetnek. A konferencia veszélyeire Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint az egész közel-keleti helyzet destabilizálódhat a nagyszabású adománygyűjtő akció hatására. Ennek fényében kérte az ENSZ-megfigyelők újbóli misszióját emelt létszámmal mind Szíriába, mind pedig a térségbe, hogy a fegyverszünetet még hatékonyabban a kezükben tudják tartani. Arról nem nyilatkozott, hogy ezt kiváltképpen az adománygyűjtési konferencia biztonsága érdekében kérte, vagy maga a közel-keleti helyzet, legfőképp Szíria stabilitásának és ellenőrzésének fokozása élvez inkább prioritást.
 
Az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) december 24-én és 25-én Bahrain fővárosában, Manamában tartotta meg az idei legfelsőbb tanácsi gyűlését. A tárgyalások végén kiadott nyilatkozat megerősíti a GCC törekvéseit az Öböl egységesítésére. Hangsúlyozza, hogy el kell távolítani az akadályokat a vámunió és a közös piac létrehozására, a különböző országok állampolgárainak azonos feltételeket kell biztosítania például az oktatás területén. Tervbe van véve egy közös, öbölbeli állampolgársági politika, valamint közös védelmi rendszer felállítása is - a haderők közös parancsnokság alá kerülnének- és katonai fejlesztéseket végrehajtása a tagországokban.
 
December 24-én dulakodás tört ki a macedón parlamentben a kormánypárt és az ellenzék között. A hétfői parlamenti ülésen szavazta meg az országgyűlés az ország jövő évi költségvetését, majd a kialakult vitában egymásnak ugrottak a két fél képviselői. Eközben a két párt támogatói az utcán csaptak össze, a rendzavarásnak a rendőrség vetett véget. A szociáldemokraták vezetője Branko Crvenkovski másnap azt nyilatkozta, hogy a kormánypárt által működtetett totalitárius rezsimnek mennie kell és vissza kell állítani az alkotmányos rendet és a demokráciát. Az ellenzék felszólította támogatóit, hogy vonuljanak a kormánypárt székháza elé és tüntessenek. Nikola Gruevski miniszterelnök a nyilatkozatra reagálva elmondta, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy Crvenkovski és az ellenzék államcsíny kísérlete ne valósulhasson meg. A történtekre reagálva a macedón Helsinki Bizottság aggodalmát fejezte ki, miután az ellenzéki képviselőket és az újságírókat is kivezették a parlament ülésterméből. Az EBESZ felszólította a feleket a békés politikai párbeszédre.
 
2012. december 27-én csütörtökön, 78 éves korában elhunyt a Viharos Normanként ismert Norman Schwarzkopf négycsillagos amerikai tábornok. 1934. augusztus 22-én született, a New Jersey államban található Trentonban. Apja, Herbert Norman Schwarzkopf nyomdokaiba lépve választotta a katonai pályát. Az Amerikai Egyesült Államok talán egyik legismertebb katonája volt, ő vezette győzelemre a szövetséges erőket 1991-ben, a Perzsa-öbölben Szaddam Husszein iraki hadserege ellen vívott háborúban. A hadműveletek során többször is ő mutatta be a precíziós csapásokat. Schwarzkopf irányítása alá ekkor több mint 540 000 amerikai katona és több mint 200 000 szövetséges katona (28 országból), valamint több száz hajó, több ezer repülőgép, páncélozott jármű és tank tartozott. Hazatérése után sok bírálat érte, amiért folytatni akarta a háborút, de a stratégiában és taktikában való kiválóságát senki sem kérdőjelezte meg. 1991 nyarán vonult nyugdíjba. A tábornok húga, Ruth Barenbaum azt nyilatkozta, hogy fivére a tüdőgyulladás szövődményeit már nem tudta legyőzni.
 
Norman Schwarzkopf tábornok 78 éves volt. (Forrás: washingtonpost.com)
 
Az Amerikai Egyesült Államok kormánya elítéli a Kreml „politikailag motivált” döntését, amely megtiltja, hogy amerikaiak orosz gyermekeket fogadjanak örökbe. A döntéssel Oroszország újabb éket vert a Washingtonnal fenntartott kapcsolatai közé. Vlagyimir Putyin elnök pénteken aláírta a vitatott törvényjavaslatot, amellyel megakadályozta 52 gyermek amerikai szülők általi örökbefogadását. Az amerikai külügyminisztérium így bírálta a meghozott döntést: „Az orosz kormány politikailag motivált döntése csökkenteni fogja az adoptálás lehetőségét a jelenleg állami gondozott gyermekek számára. Megnehezíti az orosz és az amerikai nem kormányzati szervezetek együttműködését a különböző területeken, például az emberi jogok érdekképviselete, nyílt kormányzat, választási átláthatóság. Az Amerikai Egyesült Államok továbbra is támogatja a civil társadalom fejlődését és a demokráciai folyamatokat az egész világon, így Oroszországban is.” Az amerikai válasz különös hangsúlyt fektet annak a tucatnyi csecsemőnek és gyermeknek a sorsára, akik már felkészültek az új életre tengerentúli családjuknál. Az orosz kormány azután döntött a törvényjavaslat elfogadása mellett, hogy 19 orosz gyermek életét vesztette amerikai gondozása során.
 
Olaszország leköszönő miniszterelnöke, Mario Monti pénteken (2012. december 28-án) bejelentette, hogy a centristák új választási koalíciójának élére állna, akik támogatják európai és új reformgondolkodású napirendjét a februári parlamenti választásokon. 
A bejelentés egyértelműen mutatja Monti érdekeltségét a leendő választásokon, miután december 23-án, vasárnap azt nyilatkozta, hogy miniszterelnökként érdekelné egy második turnus, ha egy stabil politikai támogató hátteret tudhat az új reform-napirendje mögött.  Mario Monti, miután találkozott a centrista politikusokkal azt nyilatkozta: „A hagyományos bal-jobb megosztásnak történelmi és szimbolikus értéke van az ország számára, de nem hangsúlyozza a valódi szövetséget, amire Olaszországnak szüksége van – azt, amelyik Európára és a reformokra koncentrál.” Monti szövetségesei közé tartoznak a centristák, üzletemberek, vatikáni „erők”, és a fő céljuk, hogy etikát öntsenek az olasz politikusokba, s megújult életerővel lássák el a gazdasági reformokat. Monti szerint - akinek szenátori státusza egy életre szól, ami azt jelenti, hogy neki nem kell jelöltetnie magát a parlamenti választásokon -  a formálódó koalíció jelentős eredményeket érhet el a február 24-25-re tervezett választásokon.
 
Mario Monti beszédet tart a centristáknak (Forrás: guardian.co.uk)
 
Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke december 28-i nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az Egyesült Királyság több erőt fog kivonni az Európai Unió döntéshozatalának keretein kívülre, az komoly törést okozna az EU-ban. Van Rompuy a brit Guardian lapnak adott interjújában elmondta, hogy ha minden tagállam így járna el, akkor az Unió gyorsan megszűnne. David Cameron brit miniszterelnök 2013 elején fog egy nagyszabású beszédet tartani Nagy-Britannia jövőjéről Európában. Ugyan David Cameron konzervatív párti miniszterelnök az Európai Unióban képzeli el országa jövőjét, több politikai és jogi területet (pl. a munkajogot) szeretne újra teljes tagállam hatáskörbe utalni. Emellett pártja több tagja célszerűnek tartaná egy célirányos, a bentmaradásról / kilépésről döntő referendum kiírását.  Herman Van Rompuy az euro zóna erős integrálását kívánja elérni, ezért széleskörű kooperációra és többoldalú kommunikációra kérte a tagállamokat. Jacques Delors, az Európai Bizottság volt elnöke az Egyesült Királyság Európai Uniótól való elszakadásának előjeleit látja a brit kormány cselekvéseiben.
 
Az Európai Bizottság 2012. május 30-án határozatban adott haladékot Magyarországnak az ivóvíz arzéntartalmát megszabó uniós határértékek elérésére. A magyar kormány szeptemberi döntése alapján az ivóvízminőség-javító program felgyorsult, ám a literenként meghatározott maximum tíz mikrogrammos mértéket 2012. december 25-én még 123 település nem tudta teljesíteni. Mivel a víz nem csak a jövő fontos stratégiai tartalékának, de alapvető emberi szükségletnek is számít, 2013. január 1-jétől fogva az érintett, mintegy 340 ezer állampolgár számára a Magyar Honvédség szállítja a naponta két liter egészséges ivóvizet. A Vízforrás 2013 keretein belül a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága több mint 250 embert és 240 technikai eszközt vet be, köztük 18 vízszállító teherautót, 95 vízutánfutót, valamint 5 automata csomagoló berendezést, melyek óránként akár 900 liter folyadék zacskózására képesek. Az előkészületek már a karácsonyi ünnepek előtt elkezdődtek, melynek eredményességéről december 27-én Domján László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságnak parancsnoka győződött meg. A katonák kiváló eredménnyel vizsgáztak, így a feladat végrehajtása előreláthatólag hibamentesen kezdődik majd meg az újév első napján, reggel 6 órakor.
 
Ellenőrzés és értékelés (Forrás: honvedelem.hu)
 
2012 első félévében a regisztrált spanyol fegyverexport volumene példa nélküli mértékben, 43,7%-kal csökkent az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva. Az elmúlt évtized növekvő tendenciájában bekövetkezett váratlan fordulatot a kormány a nagyobb, Ausztráliával és Norvégiával kötött haditengerészeti megállapodások előző évi teljesítésével magyarázta. A spanyol fegyverexport 56,86%-a NATO és az EU országaiba áramlik, köszönhetően az Airbus 400M szállító-repülőgéppel, a Tigris helikopterekkel és az EF-2000 Eurofighter vadászgéppel kapcsolatos többnemzeti együttműködésnek, illetve az Egyesült Államokkal, Görögországgal és Törökországgal közösen végzett üzemanyag-ellátási képességet javító fejlesztéseknek. Venezuela a spanyol fegyverek legjelentősebb vásárlója (26,4%), ugyanakkor említést érdemel e tekintetben Ghána, Mexikó és Chile is. A kettős felhasználású anyagok tekintetében az export az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva 300%-os emelkedést mutat, amelynek legnagyobb része az Egyesült Államok felé irányul. A spanyol kormány az Arab Tavasz okozta zűrzavaros és ingatag belpolitikai légkör miatt felfüggesztette a Líbiával és Bahreinnel kötött szerződések teljesítését, míg Egyiptom, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok felé az export mértékének növekedése volt tapasztalható.
 
Szerkesztette: Budai Ádám (Forrás: infodefensa.com)
 
Ausztrália 2013-ban 14%-kal emeli pénzügyi hozzájárulását az ENSZ-ben. A növelés együtt jár azzal, hogy Ausztrália januártól tagja a Biztonsági Tanácsnak, ugyanakkor az európai pénzügyi válság következtében ez egy, a finanszírozási szereposztás megváltoztatását célzó kísérlet része. Az átalakulás folyamatában a feltörekvő gazdasági nagyhatalmak, mint Kína, Brazília vagy India nagymértékben növelik befizetésük összegeit, míg az eddig meghatározó európai országok, mint Németország, az Egyesült Királyság és Franciaország kevesebbel járulnak majd hozzá a szervezet működéséhez. Ausztrália 44 millió dollárt fizetett 2012-ben, amely az ENSZ teljes költségvetésének körülbelüli 2 százaléka. A 2013-as évben hozzájárulása várhatóan jóval meghaladja majd az 50 millió dollárt, míg a teljes költségvetés 5,4 milliárd dollárt tesz ki. Az ENSZ hozzájárulások összegét a Közgyűlés ötödik bizottsága határozza meg, figyelembe véve a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmét. Az új fizetési skálákat háromévente vitatják meg.
 
Afgán civilek tucatját ölte meg egy légi csapás 2009-ben, amelyért a német kormányt az áldozatok családtagjai 3,3 millió euróra (2.7m GBP, 4,3 m USD) perelték be - látott napvilágot a hír december 28-án. A szóban forgó támadás 2009. szeptember 4-én történt. Németország hadseregparancsnoka légitámadást rendelt el két tálibok által eltérített üzemanyag-szállító tartályhajó ellen, mert úgy vélte, hogy azok fenyegetést jelenthetnek csapataira. A hadsereg bevallása szerint 91 ember halt meg a Kunduz tartománybeli támadás következtében, de a családok ügyvédei 137 halottról beszélnek. Az áldozatok többsége nő és gyermek volt.  Ez volt a legvitatottabb időszak Németország afganisztáni katonai jelenlétét illetően. A német csapatok a NATO-vezette ISAF alatt szolgáltak. Kezdetben a német erők nem vallották be, hogy civileket öltek meg, de kiderült, hogy a tartályhajót akkorra már elhagyták a fegyveresek. Hamarosan az is világossá vált/nyilvánosságra került, hogy rengeteg civil halt meg, és a támadás politikai botrányt robbantott ki Németországban a 2009-es választásokat megelőző hetekben. A vita, és az azt követő hamis vallomások Franz Josef Jung védelmi miniszter lemondásához, és Wolfgang Schneiderhan, hadseregparancsnok menesztéséhez vezettek. Georg Kleint – ő rendelte el a légi csapást – később előléptették. 2010-ben, a német védelmi minisztérium 5000 eurót ítélt oda a támadásban érintett afgán családoknak. A Bremen székhelyű német jogász, Karim Popal, 2011-ben 4 ember nevében indított pert. További 10 esetet vett át, 79 embert képviselve - az áldozatok rokonait, valamint a támadás sérültjeit. Az esetekben 20.000-75.000 euró közötti kártérítést ítéltek meg. Körülbelül 4600 német csapat maradt továbbra is Észak-Afganisztánban, és elsősorban a képzés és az újjáépítés feladatait látják el. A német erők létszámát folyamatosan csökkenteni kell a következő évben, mielőtt 2014 végéig véglegesen visszavonják a csapatokat.
 
Új helikoptereket kapnak a Lengyel Köztársaság Fegyveres Erői. 2012 utolsó hónapja mozgalmas volt a lengyel védelmi szektor szempontjából. Tomasz Siemoniak, a lengyel védelmi miniszter december 11-én írta alá a „Technikai Modernizációs Terv”-et, amely a korábban elfogadott „A Lengyel Fegyveres Erők Fejlesztési Programja 2013-2022 között” elnevezésű dokumentumhoz kapcsolódik. A modernizáció alapvető célkitűzése a PAF (Polish Armed Force – Lengyel Fegyveres Erők) hadműveleti képességeinek fejlesztése, beleértve a nemzeti harci potenciál fejlesztését, ugyanakkor szem előtt tartva a szövetségesi kötelezettségeket a Washingtoni Szerződés 5. cikkelye alapján. 2013 és 2016 között a technikai modernizációra a fejlesztési költségvetés 27,8%-át, azaz 37,8 milliárd zlotyt (kb. 2702,7 milliárd forintot) szánnak. A program második szakaszában 2022-ig technikai fejlesztésre 102,1 milliárd zlotyt terveztek, amely csaknem 7300 milliárd forintnak felel meg.
December 27-én napvilágot látott hírek szerint a technikai fejlesztések egyik tetemes része, nagyjából 8 milliárd zloty értékben új helikopterek beszerzése lenne, amely szám szerint 70 új gépet jelentene. A szárazföldi erők 48 helikoptert kapnának, a haditengerészet 12-őt, ebből hatot harci feladatokra, míg hatot kutatás-mentésre, továbbá a légierő tíz gépet kapna kutatás-mentési feladatok ellátására. Az új helikopterekre szükség is van, hiszen a géppark nagy része az átlagosan 30 éves szovjet gépekből áll: Mi-2, Mi-8, Mi-17 és Mi-24. A legfiatalabbak a hazai gyártású W-3 Sokół-ok (Sólyom), amelyeket 1987–ben állítottak hadrendbe. A Védelmi Minisztérium helyettes vezetője, Waldemar Skrzypczak tábornok szerint 2014 közepére zárulhat le a beszerzési eljárás, s várhatóan 2020-ban kapná meg a PAF az új helikoptereket.
 
A francia védelmi miniszter Jean-Yves Le Drian újévi látogatást tett az Afganisztánban állomásozó francia katonáknál. Látogatása szigorúan titkosnak minősült, azonban egy édességgyártó cég bejelentette, hogy a védelmi miniszter a termékeikkel kíván boldog új évet a katonáknak. A cég - nemzetbiztonsági kockázatot okozva - felfedte a látogatás pontos időpontját, megszegve azt a szigorú protokollt, amit a miniszterek háborús övezetbe való utazásakor alkalmaznak. A Paysan Breton cég és anyavállalata, a Laïta így szerették volna reklámozni termékeiket és a francia katonák támogatatását. A védelmi minisztérium szigorú utasításai alapján a cég visszavonta nyilatkozatát, de addigra a média már lecsapott a témára. A Laïta céget komoly kritika érte azzal kapcsolatban is, hogy a minisztert és a francia katonákat használta fel termékeik reklámozására. “Természetesen az aligha lehet titok, hogy a kormányzat valamelyik magas rangú tisztviselője meglátogatja katonáinkat Új Év alkalmából”, nyilatkozta François Géré, a Francia Stratégiai Kutatóintézet munkatársa a francia Infó rádiónak. “De az ilyen módon való hírközlés növeli a biztonsági kockázatot. Arról nem is beszélve, hogy egy miniszter tevékenységének reklámfogásként való felhasználása mennyire helytelen dolog” Az utolsó harcoló francia katona december közepén elhagyta Afganisztánt. Az ott maradt 1500 katona, akiknek nagy része Kabulban van elszállásolva vagy adminisztrációs feladatokat lát el, vagy a helyi afgán erők kiképzésében segédkezik.
 
Az Orosz Légi Szállítású Gyalogság 2013 végére várhatóan megkapja az első BMD-4M ejtőernyővel kidobható harci illetve BTR-MD „Rakushka” típusú többfeladatú szállító járműveit. A Védelmi Minisztérium szóvivője, Alexander Kucherenko ezredes elmondása szerint mindkét típusból tíz-tíz darabot terveznek az ejtőernyős csapatok szolgálatába állítani, melyek végső tesztelése 2013 közepére van kiírva, hadrendbe állításuk pedig 2013-as év végére várható. Alkalmazásukról december elején született döntés, annak ellenére, hogy a korábbi helyettes védelmi miniszter Alexander Sukhorukov kijelentette, a járművek nem tudják teljesíteni a szükséges követelményeket, így nem kerülhetnek be a hadsereg kötelékébe.
A BMD-4M a légi szállítású gyalogság támogatására kifejlesztett (tehát légi szállítás útján, ejtőernyővel a kijelölt területre juttatható) páncélozott harcjármű. A fejlesztések nyomán új alvázat, digitális tűzirányító rendszert és nagy pontosságú fegyvereket kapott; ez utóbbi keretében beépítésre került egy százmilliméteres ágyú is. A tizenhárom tonnás gépjármű személyzete két fő és maximum hat gyalogos szállítására képes. Az orosz hadsereg 2020-ig legalább 1000 darab BMD-4M típusú járművet kíván beszerezni a jelenleg zajló újra-felfegyverkezési program keretében. 2012-es adatok szerint az Orosz Légi Szállítású Gyalogságnál.123 BMD-3-as, 60 BMD-4-es illetve a néhány kiöregedett BMD-2-es típus van szolgálatban.
 
A tesztelésre váró BMD-4M típusú harci járművek egyik (Forrás: en.rian.ru)
 
A rendőrség kevés információval rendelkezik arról a vallási csoportról, amely húsz évvel ezelőtt alakult Henan tartományban. A „Mindenható Isten” nevet viselő, magát kereszténynek valló csoport tagjai úgy gondolták 2012. december 21-én (pénteken - az utolsó nap a maja naptárban), fog bekövetkezni a világvége. A szekta tagjai azt hirdették, hogy a túlélés csak a szervezetükhöz való csatlakozás esetén lehetséges. A rendőrség a tagok őrizetbe vétele mellett döntött. A vádak a következők: a társadalom félrevezetése, bujtogatás és tömegpánik keltése. A rémhír továbbterjedése, illetve a rémület fokozódása ellen a kormányzat a különböző médiumokban (újságok, televízió és Internet) megjelenő hirdetésekkel és egyéb tájékoztató anyaggal igyekezett védekezni. A legnagyobb botrány Qinghai és Guizhou tartományban tört ki; a letartóztatások száma is itt volt a legnagyobb.  A csoport továbbá a Kínai Kommunista Párt, a „nagy vörös sárkány” elleni lázadásra is buzdította a társadalmat, és egy új korszak eljöttét hirdette, melyben Jézus helyett egy nő lesz a megváltó. A csungkingi rendőrség bejelentése szerint az őrizetbe vettek többsége nő, akik valószínűleg 10 nap fogdára számíthatnak – adta közzé a Hszinhua hírügynökség.
 
Daykundi tartomány követendő példaként áll az „Afgán Béke és Re-integrációs” program (APRP) történetében – olvasható az ISAF hivatalos honlapján közölt december 26-i hírben. A múlt hónapban összesen 257 felkelő csatlakozott a programhoz, mely hatására a tartományi tisztviselők optimistán tekintenek a jövőbe. Az APRP egy három-lépcsős átmenteti program, melyet a kormányzat kezdeményezett azzal a szándékkal, hogy segítse a harcok beszüntetését és a korábban felkelőkként tevékenykedők számára biztosítsa a visszailleszkedést az afgán társadalomba. A program kapcsán Daykundi tartomány kormányzója, Qurban Ali Uruzgani és az ausztráliai erők és vegyes összetételű csapatok uruzgani parancsnoka, Simon Stuart ezredes találkozott december 10-én, hogy megtárgyalják a további lépéseket. Ellátogattak Nili tartomány lányiskolájába és a Nili Repülőtérre is, mely beruházások jelentős részét a nemzetközi közösség állja az infrastruktúra, a közösség és az oktatás színvonalának erősítése céljából. Stuart ezredes csatlakozott az afgán-nemzetközi kapcsolatok ápolásáért felelős speciálisan kiképzett koalíciós katona, John Dietrick alezredes munkájához, aki egy hetet töltött Niliben, hogy értékelje az APRP hatékonyságát. Az alezredes egyik nyilatkozatában elmondta: a közös titkárság, a „High Peace Council” (Béketanács) és a kormány más partnereivel való együttműködés már olyan hatásfokon működik, amellyel rendkívül jól prezentálja, hogy milyen eredmények érhetők el Afganisztánban az APRP tevékenységén keresztül. Dietrick szerint a tartomány hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, amely különösen az oktatás területén mutatkozik meg.  Daykundiban az elmúlt évben több mint 4700 diák érettségizett, melynek 45,7%-a nő volt.
 
Qurban Ali a „Béke és Reintegrációs” shurán (Forrás: pajhwok.com)

Stratégiától stratégiáig. A 2009-es és 2012-es magyar katonai stratégia összehasonlító elemzése
(szerző: Csiki Tamás - Tálas Péter)
A grúz-orosz háború hatása a kelet-közép-európai biztonságfelfogásra
(szerző: Tálas Péter)
Konfliktusforrások és kiútkeresés Jemenben
(szerző: Prantner Zoltán)
Az új Nemzeti Katonai Stratégia a nemzetközi tapasztalatok tükrében
(szerző: Csiki Tamás)
Magyarország regionális érdekérvényesítési lehetőségei a Smart Defense koncepció keretében
(szerző: Budai Ádám)
NATO-NETto
A NATO védelmi minisztereinek brüsszeli találkozója
A NATO jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: az ukrán válság, a Közel-Kelet és Észak-Afrika instabilitása, az új afganisztáni művelet beindítása, valamint a csökkenő védelmi kiadások olyan próbatételeket jelentenek, amelyekre csak erős, egységes szövetségben adható megfelelő válasz. Február 5-én a NATO tagállamainak védelmi miniszterei ezen kihívások és a rájuk adható lehetséges válaszok megvitatására találkoztak Brüsszelben. Az eseményen a miniszterek döntöttek a tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón elfogadott Készenléti Akcióterv megvalósításáról, ülésezett a NATO-Grúzia Tanács, sor került a Nukleáris Tervező Csoport ülésére, valamint kétoldalú találkozókra is. A találkozó legfontosabb eredményeként 2016-tól a NATO gyorsreagálású képessége 48-72 órán belül bevethető elemmel bővül. Emellett szintén kiemelkedő jelentőségű, hogy a szövetség állandó infrastruktúra kiépítésébe kezd a keleti tagállamok területén.

NATO-NETto Hírfigyelő - 2015. január
2015. január 1. fontos dátum volt a NATO számára, hiszen 2014 végén az afgán biztonsági erők Afganisztán egész területén átvették a biztonsági feladatok ellátását a szövetséges erőktől, ezzel pedig 13 év után végül lezárult az ISAF-misszió. Január elsejétől az új, Eltökélt Támogatás nevű kiképző és támogató művelet lesz majd az afgán erők segítségére. Mindemellett januárban két fontos esemény is történt, mely negatívan érintette az európai biztonsági környezet alakulását. Január 7-én két fegyveres férfi megtámadta a francia Charlie Hebdo szatirikus lap párizsi szerkesztőségét, 24-én pedig oroszbarát szeparatisták Grad rakétavetőkkel lőtték a délkelet-ukrajnai Mariupol lakónegyedeit. Az összesen 17 halálos áldozattal járó franciaországi terrorista akciók és a kelet-ukrajnai harcok kiújulása a NATO-val szemben álló kihívásokra is rávilágítottak.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
2014-ben Magyarország számos évfordulót ünnepelhetett, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásunk 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja azt kezdeményezte, hogy a kormányzati és nem-kormányzati, szakmai és civil szervezetek közvetítésével egykori és jelenlegi politikaformálók, valamint a döntések végrehajtásában fontos szerepet játszó személyek véleményét, a közösen elért eredményeket szélesebb körben is megismertesse 2014 folyamán. Így 2014 januárjától „15 Év – 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” elnevezéssel a magyar NATO-tagság eredményeinek nagyobb láthatóságot biztosító interjú-sorozatot készítünk. Célunk, hogy a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, a Magyar Atlanti Tanács és az NKE Biztonságpolitikai Szakkollégiuma közösen minél szélesebb körben, kiemelten a fiatal generáció tagjaira koncentrálva növelje az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, valamint a magyar céloknak, tapasztalatoknak, eredményeknek az ismertségét. A rövid interjúkat 15 ismert és elismert, a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberrel készítjük el – melyek közül Ön most a tizenötödiket olvashatja, amit Csiki Tamás biztonságpolitikai szakértővel, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársával készítettünk.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO Hírfigyelő - 2014. december
A NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozója - 2014. december 1-3.
15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO-NETto Hírfigyelő - 2014. november

Kiemelt cikkek
Nem hagyományos kihívások és kiberbiztonság - Interjú Iklódy Gáborral a NATO főtitkárának korábbi helyettesével
Az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaság Stabilizációs Missziójának (MONUSCO) bemutatása
A kanadai olajhomok kitermelése, mint az Amerikai Egyesült Államok energiadiverzifikációjának megoldása
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? II. rész - A 2011-es Londoni zavargások eseményeinek értékelése és a jelen bevándorlás politika válsága
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? I. rész - A 2011-es londoni zavargások elemzése és összehasonlítása más európai zavargásokkal
A NATO főtitkárának 2013. évi jelentése
Az Európai Tanács közös biztonság- és védelempolitikai csúcstalálkozójának háttere és eredményének értékelése
A NATO és a Smart Defence, a Smart Defence és Magyarország
Az Európai Unió bevándorláspolitikája
Európa, mint biztonságfogyasztó - Válságban az európai védelempolitika?


A biztonságpolitika.hu kiadója a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete. © 2004-2019 minden jog fenntartva. Impresszum | Adatvédelem