biztonsagpolitika.hu Regisztráció | Bejelentkezés

Ez történt a héten - 5. hét

2013 február 04. - 11:56 - BSZK

Megosztom a cikket:    |    |  több lehetőség...

 
A brit miniszterelnök váratlan látogatást tett a líbiai fővárosban, amelynek során a biztonságról folytattak tárgyalásokat. Mindösszesen néhány nap telt el annak a kormánynak a megfenyegetése óta, amely kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalomban. David Cameron csütörtök reggel érkezett meg Tripoliba, ahol meglátogatott egy rendőr akadémiát, majd a líbiai belügyminiszter kíséretében előléptette a tisztviselőket. „Soha nem fogom elfelejteni azokat a képeket, amelyeket Tripoliban és Bengáziban láttam,” nyilatkozta Cameron miután megérkezett a városba.  „A brit emberek Önök mellett akarnak állni és segíteni abban, hogy nagyobb biztonság legyen Líbiában, amire szükség van,” idézte a BBC.  „Bízunk benne, hogy együtt fogunk dolgozni az elkövetkezendő években.” Egy líbiai hivatalnok elmondta az AFP hírügynökségnek, hogy a védelmi együttműködés volt a legfontosabb napirendje Cameron látogatásának. Január 24-én Nagy-Britannia sürgette a polgárait, hogy azonnal hagyják el Bengázit, mert „konkrét és közelgő fenyegetést jelent a nyugatiak számára.” Számos más nyugati nemzet is követte London példáját és azt tanácsolták állampolgáraiknak, hogy utazzanak el. Ez haragot keltett Líbiában, szerintük a fenyegetést eltúlozták, nincs ok ilyen aggodalmakra a Kadhafi elleni felkelés bölcsőjében, Bengáziban.
 
David Cameron látogatásának az volt a volt a célja, hogy ismételten támogassák a líbiai átmenetet (Forrás: aljazeera.com)
 
A szlovén jobbközép kormány közel került a bukáshoz, miután január 28-án az országgyűlés elnöke, Gregor Virant lemondott, valamint pártja, a Polgári Lista kilépett a kormánykoalícióból. Janez Jansa kormányfőt korrupcióval gyanúsították meg pár héttel ezelőtt, ezért a múlt héten már két minisztere lemondott, illetve több koalíciós partnere is kilépéssel fenyegette meg a miniszterelnököt, ha nem lép vissza február végéig. A Korrupcióellenes Bizottság beszámolója szerint Jansa több alkalommal nem vallotta be teljes vagyonát, így mintegy 210 000 euróval nem tudott elszámolni a kormányfő. Emellett azzal vádolták meg a miniszterelnököt, hogy 2006-ban kenőpénzt fogadott el egy finn cégtől, amelyért cserébe Szlovénia tőlük rendelt páncélozott szállító harcjárműveket. Jansa tagadja az ellene felhozott vádakat és bejelentette, ha kisebbségbe kerülnek a kormányzó pártok a parlamentben, akkor sem mond le.
 
Janez Jansa szlovén kormányfőt korrupcióval vádolják (Forrás: europeanvoice.com)
 
Eltűnt egy amerikai F-16-os vadászgép január 28-án, hétfőn Olaszország partjainál. Az amerikai és az olasz légierő átkutatta az Adriai-tengert, miután hétfőn este elvesztették a kapcsolatot a pilótával.  A pilóta utoljára az avianoi légi bázissal volt kapcsolatban. „A kutatás és a mentés során is a pilóta a legfontosabb számunkra. Biztosítjuk arról az eltűnt pilóta családját és barátait, hogy mi minden lehetséges erőfeszítést megteszünk” – mondta David W. Walker ezredes, az Avianoban állomásozó 31. műveleti csoport parancsnoka. A keresésben olasz repülőgépek – a félkatonai carabinieri erők, valamint az olasz légierő helikopterei – és hajók – a parti őrség motorcsónakjai – is részt vesznek. A kutatást az Adriai-tenger északnyugati részén, a Cervia és Cesenatio között elterülő durván 9,5 mérföldes szakaszra összpontosították. Cosimo Nicastro, az olasz parti őrség parancsnoka elmondta, hogy a vadászgép eltűnésekor a látási viszonyok igen rosszak voltak, amelyet tovább rontott a szitáló ónos eső is. Az olasz parti őrség további három, a területen tartózkodó kereskedelmi hajót is bevont a kutatásba. 
 
Az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma január 31-én tette közzé a Szárazföldi Erők, a Királyi Légierő, valamint Haditengerészet állományát és eszközeit érintő, a következő 10 évre vonatkozó költségvetési tervezetet. Ez az első alkalom, hogy a kabinet Védelmi Felszerelési Tervet dolgozott ki, amelyet 160 milliárd font értékű költségvetési elvonással akar megvalósítani. A terv független ellenőrzését és elemzését a Nemzeti Számvevőszék hajtotta végre, és értékelésében pozitívan nyilatkozott, kihangsúlyozva a Védelmi Minisztérium átgondolt, ám radikális lépéseit. A bejelentést Philip Hammond brit védelmi miniszter beszéde követte, amelyben kifejtette a részköltségek felhasználását: eszerint a 160 milliárd fontos összegből 4,8 milliárd fontot az esetleges változások finanszírozására, 8 milliárd fontot pedig új, prioritással rendelkező felszerelésekre fordítanak. A szóban forgó eszközök gyártására vonatkozó igényt, illetve azok szükségességét a Fegyveres Erők Bizottsága fogja megállapítani a következő évtized során. A maradék költség a hadsereg képességfejlesztésére és támogatására fog irányulni. 35.8 milliárd fontot fognak fordítani hét darab Astute-osztályú támadó tengeralattjáró építésére, valamint a meglévő Vanguard-osztályú tengeralattjárók fejlesztésére, ezzel biztosítva az ország nukleáris elrettentő stratégiáját. Az Egyesült Királyság 18,5 milliárd fontot fog fordítani a Lightning II és Typhoon vadászrepülőgépek, valamint távirányítású repülőgépek gyártására és fejlesztésére, emellett ez a keret további 13,9 milliárd fontot biztosít a légi utántöltésre és szállításra. 17,4 milliárd fontot fog kapni a Királyi Haditengerészet két Queen Elizabeth-osztályú repülőgép-hordozó, valamint hat romboló építésére, továbbá egyéb fejlesztésekre. A páncélozott harci járművek (Warrior, Scout), illetve a harci és szállító helikopterek (Chinook, Apache, Pua, Wildcat) gyártása is egyenként 12 milliárd font támogatásból fog megvalósulni. További 11 milliárd fontot fordítanak rakéták, torpedók és precíziós bombák készítésére. Sir David Richards tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke elismerően nyilatkozott a tervvel kapcsolatban, és kiemelte, hogy a költségvetés átalakításával a brit fegyveres erők hatékonyabban tudnak majd reagálni a globális fenyegetésekre, illetve erősebb védelmet tudnak biztosítani az ország lakossága számára.
 
Lengyelország formális diplomáciai kapcsolatot létesített a világ legfiatalabb országával, a 2011 júliusában alapított Dél-Szudánnal. A közép-európai állam etiópiai nagykövete, Jacek Jankowsk január 31-én Jubában, Dél-Szudán fővárosában írta alá azokat a dokumentumokat, melyek megalapozzák a kétoldalú kapcsolatot a kelet-afrikai állammal. „A diplomáciai kontaktus felvétele igazi mérföldkőnek számít mindkét ország számára” – nyilatkozta Jankowski nagykövet úr a dokumentumok hitelesítése után. „[A megegyezés] széleskörű lehetőségek tárházát nyitja meg a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében, lehetővé téve a lengyel befektetők megjelenését az afrikai országban.” – tette hozzá. A tenger nélküli ország 8 milliós lakossággal rendelkezik, és Szudánból vált ki, miután 2005 óta autonóm régióként működött. Dél-Szudán még mindig konfliktusban áll északi szomszédjával, ugyanis a gazdag olajmezők hovatartozását még nem tudták eldönteni, és a keleti területeken tevékenykedő lázadókat sem sikerült még legyőzniük. Az északi Jonglei tartománybéli ellenállók és a dél-szudáni hadsereg közötti összecsapások nyomán öt polgári személy vesztette életét a múlt hétvégén, továbbá eddig több mint 2000 személy keresett menedéket az ENSZ által létesített menekülttáborban, Piborban, nyilatkozta hétfőn az ENSZ szóvivője, Kouider Zerrouk.
 
Dél-Szudán földrajzi elhelyezkedése és fontosabb adatai. (Forrás: belfoldihirek.com)
 
A brazil Védelmi Minisztérium elfogadta az új Kibervédelmi Politikát, melynek célja a kibernetikai védelem stratégiai, hadműveleti és harcászati szintjének megerősítése a fegyveres erőkön belül. Az irányelvet az olyan fontosabb események kapcsán fogják alkalmazni, mint a 2013-as Konföderációs Kupa, a 2014-es Világbajnokság, illetve a 2016-os Olimpia, mely rendezvényeknek Brazíliai ad otthont. Az irányelv segítségével a hadsereg a kibertér lehető leghatékonyabb felhasználását szeretné megvalósítani, a felkészüléstől kezdve a konkrét támadások elhárításáig. A dokumentum szerint olyan kibervédelmi mechanizmusok sorát kell létrehozni és összhangba hozni, valamint biztonságát szavatolni, amelyek egy védőhálót fonnak a brazil kibertér köré. Előírja továbbá egy Kibervédelmi Katonai Rendszer létrehozását is, amelyben a civil szakértők és a három haderőnem együttesen segítik egymást. Feladata a kibervédelemmel kapcsolatos, a Védelmi Minisztérium hatáskörébe tartozó akciók koordinálása és integrálása lesz a hírszerzés, a tudomány és technológia, a műveletek, valamint az emberi erőforrások terén.
 
A kanadai különleges erők Maliba utaztak a kanadai érdekeltségek védelmének biztosítására. A különleges erők nem vesznek részt az Afrikai Unió és Franciaország vezette hadműveletekben, sem a mali fegyveres erők képzésében - hangsúlyozta Stephen Harper miniszterelnök. A kanadai ellenzék vezetője pedig megerősítette, hogy nem értékelik katonai beavatkozásként a bamakói kanadai nagykövetség és a nagykövetségi személyzet védelmére biztosított csapatok alkalmazását. (A különleges erők kiképző missziójának központja Kanada más partnereivel együtt a Malival határos Nigerben található.) A Kanadai Fegyveres Erők 2013. január 13-a óta biztosítanak támogatást a francia csapatoknak a nehézfegyverzetű járművek és a harci alakulatok szállításában; e misszió mandátumát az ottawai parlament február 15-ig hosszabbította meg. Eredetileg a Maliban bevetett csapatok és felszerelések szállítását egyetlen C-17 Globemaster repülőgéppel, csupán egy hetes időtartamban vállalták, de Franciaország a légi szállító képességek támogatásának meghosszabbítását kérte. A kanadai kormány kizárta a közvetlen katonai beavatkozás lehetőségét.
 
A francia katonai eszközöket kanadai C-17-es szállító repülőgépekre rakják Bamakóban. (Forrás: cbc.ca)
 
Az Egyesült Királyság arra tett ígéretet az elmúlt héten, hogy aktívan fogja támogatni a nyugat-afrikai térségben folyó katonai missziókat. Maliba a tervek szerint 200 brit katonát küldenek, hogy támogassák és kiképezzék az ottani erőket. 40 fő katonai tanácsadót is bevonnak a feladatokba, hogy csatlakozzanak az Európai Unió által támogatott kiképzési és katonai tanácsadási feladatok elvégzésére. Nagy-Britannia továbbá a francia műveletek támogatása érdekében légi utántöltő repülőgépeket, valamint egy C17-es szállító repülőgépet bocsájt Franciaország rendelkezésére három hónapos időszak keretében a francia erők szállításához. A hírszerző feladatok ellátásáról egy RAF Sentinel repülőgép gondoskodik. A Királyi Haditengerészet pedig francia kötelékek rendelkezésére bocsájt egy modern haditengerészeti kompot, hogy ezzel is hozzájáruljanak az afrikai helyzet stabilizálásához. Jelenleg még folynak a viták a további közreműködésről.
 
Brit katona biztosítja a C17-es szállító gép kirakodását – a kép a Mali katonai repülőbázison készült, Bamako közelében (Forrás: telegraph.co.uk)
 
Az Orosz Védelmi Minisztérium hét darab többfeladatú Agusta Westland AW139 típusú helikopter vásárlását tervezi 2013-ban. A forgószárnyasok ára 630 millió rubel (átszámítva körülbelül 20 millió dollár) - áll a Fegyverbeszerzésért Felelős Szövetségi Ügynökség által közzétett tájékoztatóban. A nyílt pályázatot februárban hirdeti ki a minisztérium.
Oroszország a múlt évben kezdte meg az AW139 típusú helikopterek gyártását a HeliVert üzemben. Az olasz tulajdonban lévő Agusta Westland és a Russian Helicopters még 2008-ban kötött egy előzetes megállapodást, melynek értelmében az említett típust Oroszországban gyártanák. A végleges szerződést 2011 nyarán írták alá, megalapítva a HeliVert nevű közös vállalatot. Az üzemben évenként 15-20 darab helikoptert terveznek gyártani.
Az AW139-es típus 306 kilométeres óránkénti sebességre képes, 927 kilométerig alkalmazható és maximum öt órán át képes a levegőben maradni. A gépet kettő Pratt & Whitney Canada PT6C-67C típusú motor hajtja, maximális terhelhetősége 6400 kilogramm. A forgószárnyast egy vagy két pilótára konfigurálták és legfeljebb tizenöt utast szállíthat, ugyanakkor utasterét úgynevezett VIP feladatok elvégzésére is át lehet alakítani, mely esetben viszont a helikopteren tartózkodók száma hat-nyolc főre redukálódik.
 
Egy AW139 típusú helikopter leszállás közben (Forrás: en.rian.ru)
 
Az elnöki palota közleménye szerint Hamid Karzai afgán miniszterelnök három napos hivatalos látogatásra készül Nagy Britanniába, ahol brit és pakisztáni vezetőkkel fog tárgyalni. A vasárnap kezdődő találkozón, amely immár harmadjára kerül megrendezésre e három ország között, jelen lesz David William Donald Cameron miniszterek, Károly herceg, továbbá a nemzetközi fejlesztésekért felelős államtitkár, Justine Greening. A megvitatásra kerülő kérdések az afgán kormány által kezdeményezett békefolyamat köré szerveződnek, érintve a felkelések és szélsőséges csoportok elleni közös fellépést, illetve a régió aktuális helyzetét. Karzai kíséretét Zalmay Rassul külügyminiszter, Dr. Dadfar Rangin Dadfar Spanta nemzetbiztonsági tanácsadó, Sher Mohammad Karimi vezérkari főnök, Dr. Ashraf Ghani Ahmadzai az átmenetért felelős biztonsági főnök, Salahuddin Rabbani a Béketanács elnöke, Yahya Maroofi a nemzetközi ügyekkel foglalkozó miniszter, valamint Aimal Faizi elnöki szóvivő alkotják majd. Korábbi háromoldalú találkozók alkalmával Pakisztán és Afganisztán kapcsolatuk mélyítésén munkálkodott, melyre főként a felkelők elleni küzdelem miatt volt szükség. A napokban lezajló londoni út után Karzai céljai között szerepel, hogy Norvégiában is tiszteletét teszi, ahol aláírja az együttműködési szerződést. Ezt követően Kairóba készül, az Iszlám Országok Szervezete által szervezett konferenciára.
 
Hamid Karzai Afganisztán miniszterelnöke (Forrás: pajhwok.com)

 


Stratégiától stratégiáig. A 2009-es és 2012-es magyar katonai stratégia összehasonlító elemzése
(szerző: Csiki Tamás - Tálas Péter)
A grúz-orosz háború hatása a kelet-közép-európai biztonságfelfogásra
(szerző: Tálas Péter)
Konfliktusforrások és kiútkeresés Jemenben
(szerző: Prantner Zoltán)
Az új Nemzeti Katonai Stratégia a nemzetközi tapasztalatok tükrében
(szerző: Csiki Tamás)
Magyarország regionális érdekérvényesítési lehetőségei a Smart Defense koncepció keretében
(szerző: Budai Ádám)
NATO-NETto
A NATO védelmi minisztereinek brüsszeli találkozója
A NATO jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: az ukrán válság, a Közel-Kelet és Észak-Afrika instabilitása, az új afganisztáni művelet beindítása, valamint a csökkenő védelmi kiadások olyan próbatételeket jelentenek, amelyekre csak erős, egységes szövetségben adható megfelelő válasz. Február 5-én a NATO tagállamainak védelmi miniszterei ezen kihívások és a rájuk adható lehetséges válaszok megvitatására találkoztak Brüsszelben. Az eseményen a miniszterek döntöttek a tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón elfogadott Készenléti Akcióterv megvalósításáról, ülésezett a NATO-Grúzia Tanács, sor került a Nukleáris Tervező Csoport ülésére, valamint kétoldalú találkozókra is. A találkozó legfontosabb eredményeként 2016-tól a NATO gyorsreagálású képessége 48-72 órán belül bevethető elemmel bővül. Emellett szintén kiemelkedő jelentőségű, hogy a szövetség állandó infrastruktúra kiépítésébe kezd a keleti tagállamok területén.

NATO-NETto Hírfigyelő - 2015. január
2015. január 1. fontos dátum volt a NATO számára, hiszen 2014 végén az afgán biztonsági erők Afganisztán egész területén átvették a biztonsági feladatok ellátását a szövetséges erőktől, ezzel pedig 13 év után végül lezárult az ISAF-misszió. Január elsejétől az új, Eltökélt Támogatás nevű kiképző és támogató művelet lesz majd az afgán erők segítségére. Mindemellett januárban két fontos esemény is történt, mely negatívan érintette az európai biztonsági környezet alakulását. Január 7-én két fegyveres férfi megtámadta a francia Charlie Hebdo szatirikus lap párizsi szerkesztőségét, 24-én pedig oroszbarát szeparatisták Grad rakétavetőkkel lőtték a délkelet-ukrajnai Mariupol lakónegyedeit. Az összesen 17 halálos áldozattal járó franciaországi terrorista akciók és a kelet-ukrajnai harcok kiújulása a NATO-val szemben álló kihívásokra is rávilágítottak.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
2014-ben Magyarország számos évfordulót ünnepelhetett, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásunk 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja azt kezdeményezte, hogy a kormányzati és nem-kormányzati, szakmai és civil szervezetek közvetítésével egykori és jelenlegi politikaformálók, valamint a döntések végrehajtásában fontos szerepet játszó személyek véleményét, a közösen elért eredményeket szélesebb körben is megismertesse 2014 folyamán. Így 2014 januárjától „15 Év – 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” elnevezéssel a magyar NATO-tagság eredményeinek nagyobb láthatóságot biztosító interjú-sorozatot készítünk. Célunk, hogy a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, a Magyar Atlanti Tanács és az NKE Biztonságpolitikai Szakkollégiuma közösen minél szélesebb körben, kiemelten a fiatal generáció tagjaira koncentrálva növelje az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, valamint a magyar céloknak, tapasztalatoknak, eredményeknek az ismertségét. A rövid interjúkat 15 ismert és elismert, a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberrel készítjük el – melyek közül Ön most a tizenötödiket olvashatja, amit Csiki Tamás biztonságpolitikai szakértővel, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársával készítettünk.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO Hírfigyelő - 2014. december
A NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozója - 2014. december 1-3.
15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO-NETto Hírfigyelő - 2014. november

Kiemelt cikkek
Nem hagyományos kihívások és kiberbiztonság - Interjú Iklódy Gáborral a NATO főtitkárának korábbi helyettesével
Az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaság Stabilizációs Missziójának (MONUSCO) bemutatása
A kanadai olajhomok kitermelése, mint az Amerikai Egyesült Államok energiadiverzifikációjának megoldása
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? II. rész - A 2011-es Londoni zavargások eseményeinek értékelése és a jelen bevándorlás politika válsága
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? I. rész - A 2011-es londoni zavargások elemzése és összehasonlítása más európai zavargásokkal
A NATO főtitkárának 2013. évi jelentése
Az Európai Tanács közös biztonság- és védelempolitikai csúcstalálkozójának háttere és eredményének értékelése
A NATO és a Smart Defence, a Smart Defence és Magyarország
Az Európai Unió bevándorláspolitikája
Európa, mint biztonságfogyasztó - Válságban az európai védelempolitika?


A biztonságpolitika.hu kiadója a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete. © 2004-2019 minden jog fenntartva. Impresszum | Adatvédelem