biztonsagpolitika.hu Regisztráció | Bejelentkezés

Ez történt a héten - 16. hét

2013 április 22. - 19:03 - BSZK

Megosztom a cikket:    |    |  több lehetőség...

Április 14-én európai parlamenti választásokat tartottak Horvátországban, amelyen az ellenzékben lévő jobboldali Horvát Demokratikus Közösség kapta a legtöbb EP-képviselői helyet. Az ellenzéki párt így a Horvátország számára elérhető 12 helyből hatot szerzett meg, míg a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt ötöt, a fennmaradó egy helyet pedig az ellenzéki baloldali dolgozók pártja kapta. A választásra az Európai Unióban rekord alacsonynak számító választópolgár – a szavazásra jogosultak 20,8 százaléka – jelent meg, ennek oka pedig az volt, hogy a pártok nem kampányoltak megfelelően a helyek megszerzéséért, mivel a rendes, soron következő esedékes EP-választások 2014-ben lesznek, így nincs akkora jelentősége ezeknek a mandátumoknak. A most megválasztott képviselők július elsején kezdhetik meg munkájukat.
 
2013. április 15-én vette kezdetét a „Frisian Flag 2013” elnevezésű NATO gyakorlat. A művelet központjának a hollandiai Leeuwarden katonai repteret választották. Hét nemzet képviselteti magát a gyakorlatban, amelynek földrajzi keretei a hollandiai partoktól a Germán-alföldig terjed.
A művelet központi elemét a nemzetközi együttműködés hatékonyságának növelése alkotja, melyet támadó és védelmi légi műveletekre is kiterjesztenek. Német részről a 31. „Boelcke” vadászbombázó osztály vesz részt, nyolc Eurofighter típusú géppel, és közel 130 katonával.  Emellett Németország technikusokat, légiirányítókat, valamint egy telepíthető vezetési pontot delegál a műveletbe. A gyakorlatban még holland F-16M, belga és lengyel F-16, francia Mirage F1CR, valamint Mirage 2000, illetve svéd JAS-39 Gripen típusú harci repülőgépek vesznek részt. A norvég légierő egy DA-20 és egy Learjet típusú légi eszközzel járul hozzá a művelethez.
 
Wappen
A „Frisian Flag” gyakorlat jelképe (Forrás: luftwaffe.de)
 
Április 15-én kezdte meg a NATO az idei év legnagyobb hadgyakorlatát.  A brit fegyveres erők által vezetett Joint Warrior gyakorlat első napján a királyi haditengerészet valamint a hadsereg, illetve a királyi légierő egységei és számos más nemzet hadereje vett részt. A művelet első mozzanata egy partraszállási gyakorlat szimulációja volt, melyben hét darab hadihajó vett részt. A partraszálló hadgyakorlatokat Skócia keleti partvidékről indulva egészen körbe a nyugati partvidékig bezáróan bonyolították le.  A haditengerészeti műveletben közel 40 hadihajó, 40 merevszárnyú repülőgép és 30 helikopter valamint 12.000 tengerészgyalogos vett részt,. A Joint Warrior műveletben szerepet vállalt az Egyesült Királyság, Hollandia, Kanada, Franciaország, Dánia, Belgium, Norvégia, Lengyelország, Svédország és Németország is. Ezen felül április 19-én került sor a francia és brit légierő összehangolt műveleteinek megtervezésére. Ennek katonai értelemben vett sikeres összehangolása a gyakorlatban is megvalósult. A hadgyakorlatok célja, hogy a NATO-n belüli Response Force Task Group képes legyen reagálni a világ bármely pontján bekövetkező konfliktusra. A héten ennek fő próbája került megrendezésre Skóciában, azonban további gyakorlatokat terveznek még egészen április 29-ig.
 
http://c69011.r11.cf3.rackcdn.com/356827496d86404489ccc13c80f211d8-0x0.jpg
A Joint Warrior művelet keretében látható egy brit páncélos kétéltű partraszállás közben (Forrás: royalnavy.mod.uk)
 
Több tucat halálos áldozatot követelő merényletsorozatot hajtottak végre múlt héten Irakban, a szombati tartományi választások küszöbén. Hétfőn és kedden több mint ötvenöt ember vesztette életét, és közel háromszázan megsebesültek országszerte Irakban, amikor szélsőséges csoportok robbantásos merényleteket és fegyveres támadásokat hajtottak végre különböző célpontok ellen. Az terrorakciók áldozatául estek civilek, katonák és közigazgatási tisztviselők is. Közvetlenül a választások előtti két napban, csütörtökön és pénteken is erőszakhullám futott végig az országon, melyben közel harmincöt ember életét vesztette, akik közül tizennégyen képviselőjelöltek voltak. A merényletekért még egyik terrorszervezet sem vállalta a felelősséget, de a végrehajtók valószínűleg kapcsolatban állhatnak az al-Kaidával, ugyanis az csoport céljai között szerepel az etnikai feszültség növelése, valamint a vezető hatalomba vetett hit gyengítése a lakosság körében. A megnövekedett biztonsági kockázatok miatt a hatóságok páratlan intézkedéseket léptettek életbe, de még ezek mellett sem tarthatták meg a választásokat hat tartományban a rossz közbiztonság miatt. Az amerikai csapatok kivonulása után a szombati választások biztosítása okozta a legnagyobb kihívást az iraki erőknek. Az erőfeszítések ellenére is több tucat bomba robbant szombaton a választások ideje alatt országszerte, így a választók között nagy volt az elégedetlenség az instabil biztonsági helyzet miatt. A választások alatt újra előtérbe kerültek a korábbi sérelmek és erősödött a feszültség a többségi síiták, valamint a kisebbségben élő szunniták és kurdok között. Sok kritika érte a Núri al-Máliki által vezetett síita többségű kormányt az erősödő korrupció, a növekvő munkanélküliség és a romló biztonsági helyzet miatt. Egyes elemzők szerint valószínű, hogy a választásokat követően mélyülni fog a szakadék a különböző etnikai és felekezeti csoportok között.
 
Több száz ausztrál harcol önkéntesként a szíriai polgárháborúban, ami köreikben az al-Kaida radikalizáló befolyásával fenyeget. David Irvine, az ASIO (Australian Security Intelligence Organization) igazgatója szerint többségük fiatal férfi, akik Ausztráliában születtek, vagy fiatal koruktól fogva a kontinensen élnek, és általában mély elkötelezettséget tanúsítanak a szélsőséges tanok iránt. Az igazgató akkor beszélt erről, amikor Mark Dreyfus főállamügyész meglátogatta a szervezet új komplexumát. A beszámolóban pontos számokat nem közöltek, de Irving elmondása szerint százakról és nem csak pár tíz főről van szó, amely szám az elmúlt években folyamatosan növekedett.  Az ausztrál titkosszolgálat vezetője aggodalomra okot adónak nevezte azt a tendenciát, amelyben ausztrál fiatalok tengerentúlra mennek harcolni, olyan ügyekben, amelyekhez hazájuknak nincs sok köze. Azokra a fiatalokra is felhívta a figyelmet, akik nem utaznak ugyan el az országból, de komolyan radikalizálódnak a szélsőséges al-Kaida típusú doktrínák alapján. Ugyanakkor az igazgató hangsúlyozta, hogy a felkelők harcát támogató ausztrálok nem egytől-egyig az al-Kaida fegyveres harcosaként vesznek részt az összecsapásokban, hanem sokszor csak támogató és kiszolgáló funkciókkal segítik a felkelők küzdelmét. A leginkább „vonzó” konfliktus a szíriai az önként harcoló ausztrál fiatalok számára, ezzel kapcsolatban az ausztrál kormány is aggodalmát fejezte ki, mivel a résztvevők közül többen a térségben tevékenykedő terrorista csoportokhoz csatlakozhatnak. 
 
Április 17-én találkozott egymással Peter Burian, Szlovákia külügyekért és európai ügyekért felelős államtitkára és Miomir Udovicki, a szerb külügyminisztérium biztonságpolitikai osztályának főigazgatója. Az esemény két legfontosabb témája Belgrád és Pristina viszonya illetve a szerb EU-csatlakozási folyamat volt. Burian támogatását fejezte ki a Szerbia és Koszovó között létrejött párbeszéd kapcsán és hangsúlyozta, hogy ez a kérdés rendkívül fontos az Unió számára. Emellett az államtitkár üdvözölte azt a rugalmasságot, amelyet eddig a szerb fél mutatott az ügyben. Továbbá kijelentette, hogy Szlovákia teljes mértékben támogatja a nyugat-balkáni régió integrációját, ami számos, jelenleg aktuális problémát tudna megoldani. Miomir Udovicki üdvözölte a szlovák fél kijelentéseit és biztosította arról partnerét, hogy országa folytatni fogja az integráció érdekében addig meghozott erőfeszítéseket. Végezetül Peter Burian elmondta, hogy Szlovákia kész segíteni Szerbiát a CETIR programnak köszönhetően, amelynek lényege, hogy az eddigi tapasztalatokat felhasználva támogassa a NATO és az EU integrációt előkészítő országokat.
 
2013. április 18-án az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa egyhangúan jóváhagyta szíriai segélytervet. Ritkán látott egyhangú döntéssel záródott az ENSZ BT konferenciája, ahol elítélték az erőszak fokozódását és jóváhagyták a segélyszállítmányok útra indítását. „Az erőszak fokozódása elfogadhatatlan és ennek azonnal véget kell vetni,” olvasható a nem kötelező érvényű nyilatkozatban. Külön kitért az ENSZ BT az erőszakos túlkapásokra és a szír kormány által elkövetett emberi jogok széleskörű megsértésre illetve a fegyveres csapatok már-már rendszeressé váló túlkapásaira. A Biztonsági Tanács álláspontja szerint nem lehet büntetlenül hagyni ezeket a cselekményeket, hiszen súlyosan sértik a nemzetközi és a humanitárius jogot egyaránt.
                                    01-25-unicef-syria.jpg
Szíriai kislány vizet hord (Forrás: un.org)
 
Április 18-án Rálőttek egy líbiai utasszállító repülőgépre 150 utassal a fedélzetén, mielőtt leszállást hajtott volna végre a Tripoli repülőtéren. Légitársasági források szerint a gép nem szenvedett komoly károkat. A Buraq Air Boeing 737-ese közel volt a főváros repteréhez, amikor szerda este megtörtént az incidens. Nem volt egyértelmű, hogy véletlen tűz volt, vagy pedig támadás érte a repülőgépet. „ Ahogy a gép készült landolni a Tripoli repülőtéren, egy ütés érte alulról, a mosdófülkénél,” nyilatkozta a Buraq Air forrása. „A gép biztonságban landolt utána.”  „Az emberek pánikolni kezdtek a fedélzeten, egy nőt később kórházban kellett kezelni a sokk miatt,” hozzátette, hogy a légitársaság átmenetileg szünetelteti a járatokat Tripoliból. Egy másik légitársaság véleménye szerint: „Nem tudjuk, hogy pontosan mi történt, de azt gondoljuk, hogy ez egy véletlen tűz volt. A repülőtér biztonságát megnövelték, de eddig semmi gyanúsat nem találtak.” A repülőgép a kelet líbiai Bengáziból tartott Tripoliba. Tavaly júniusban összecsapások törtek ki a rivális líbiai milíciák között a Tripoli nemzetközi repülőtéren. Egy felfegyverzett pickup-ot vezettek a reptér aszfaltjára, körülvették a gépeket és arra kényszerítették a repülőteret, szüntesse meg a járatait.
 
Április 19-én, a Koszovó-Szerbia tárgyalások tizedik fordulójában történelmi jelentőségű megállapodás született a felek között az Európai Unió közreműködésével. Mindkét fél aláírta azt a 15 pontból álló szerződést Brüsszelben, amely szerint az észak-koszovói szerb közösségek maguk választhatják meg a helyi rendőrség parancsnokát, a rendőrségben és a bíróságban pedig az ott élő kisebbség arányában jelenhetnek meg a szerbek is. A Szerb Önkormányzatok Szövetsége névre keresztelt terület magába foglalja Észak-Mitrovicát, Leposavicot, Zvecant és Zubin Potokot. Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök is bizakodóan nyilatkozott a szerződés aláírását követően, a két ország közötti viszony sokat javulhat, ha érvénybe tud lépni a megállapodás. Stefan Füle, az Európai Unió bővítési biztosa, Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője valamint Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára is üdvözölte a létrejött szerződést. Ashton várhatóan április 22-én tájékoztatja az Európai Parlamentet a végbement változásokról és javasolni fogja, hogy a Szerbiával történő csatlakozási tárgyalásokat júniusban kezdjék meg.
 
serbia-kosovo-deal
A történelmi megállapodási Catherine Ashton (középen) közvetítésével Ivica Dacic szerb (bal oldalon) és Hashim Thaci koszovói (jobb oldalon) miniszterelnökök írták alá (Forrás: afp.com)
 
Az orosz parlament alsó háza, a Duma jóváhagyta a Tádzsikisztánnal és Kirgizisztánnal aláírt megállapodást, melynek értelmében bővítésre kerülnek a két országban lévő orosz bázisok. Moszkva álláspontja szerint a két támaszpont az iszlamista fegyveresek és a közép-ázsiai kábítószer-kereskedelem elleni védelem letéteményesei.
Oroszország és Tádzsikisztán már tavaly októberben aláírt egy megállapodást, amely szerint meghosszabbítják az orosz hadsereg 201-es számú kihelyezett alakulatának otthont adó bázis bérlési jogát. A szerződés értelmében az orosz fél minimum 2042-ig bérli a támaszpontot, öt éves megújításokkal. A bázist 2004-ben nyitották meg, egy 1993-as megegyezés alapján, ahol jelenleg is a legnagyobb külföldön állomásoztatott kontingense tartózkodik az orosz hadseregnek. A tádzsik fővárosba, Dusanbe-ba kihelyezett alakulat létszáma 7.000 fő.
A Kirgizisztánnal kötött, tavaly szeptemberi szerződés szerint Oroszország minimum 2032-ig bérli a katonai létesítményeket, szintén öt éves megújításokkal. A bérbe vett komplexumok közé tartozik egy légi bázis Kantban, a fővárostól, Biskektől húsz kilométerre; egy haditengerészeti kommunikációs központ a Csüi régióban található Csaldovarban; egy haditengerészeti tesztelő telephely Karakol város közelében és egy radioszeizmikus laboratórium Mailu-Szaiban. Utóbbi nukleáris fegyverek tesztelésére és bevetésére, illetve földrengések jelzésére kialakított automatizált rendszer részét képezi.
A kanti légi bázist 2003 októberében létesítették, amely az orosz fenntartás mellett az ODKB szervezetébe is be van integrálva. A támaszponton jelenleg körülbelül 700 fős személyzet, számos Szu-25-ös és Szu-27-es harci repülőgép, kettő Mi-8-as szállítóhelikopter és négy L-39-es harci kiképző gép állomásozik.
 
174395472
Orosz katonák gyakorlatozás közben a dusanbei támaszponton (Forrás: en.rian.ru)
 
Oroszország 2008 óta ismeri el Dél-Oszétiát és Abháziát önálló államként, melyhez a fordulópontot a dél-oszét-grúz, öt napos háború hozta el. A két szakadár állam külső katonai beavatkozások, elleni védelmét Moszkva garantálja, melyet együttműködési megállapodásokkal pecsételtek meg. Ennek biztosítására az orosz 131. kikülönített gépesített lövészdandár 3.500 fős állományát az abházi fekete-tengeri partoknál lévő Gudauta bázison állomásoztatják. Az egységek 41 darab T-90-es harckocsival és 130 darab BTR-80-as páncélozott harcjárművel vannak ellátva. A Déli Katonai Körzet sajtóirodája pénteken kijelentette, hogy az Abháziába települt orosz csapatok 40 darab korszerűsített páncélozott személyi szállítójárművel fognak gyarapodni. A katonai eszközök fejlett ballisztikai- és akna elleni védelemmel, valamint légkondicionálóval lesznek ellátva, továbbá a járművekre Trona-1 helymeghatározó rendszert telepítenek, amely  jobb navigáció-pontosságot eredményez. A szállítójárművek átadása várhatóan ez év júniusában kezdődik el.
 
Gudauta base in Abkhazia (archive)
Az Abház Köztársaságban állomásozó orosz csapatok 40 darab korszerűsített páncélozott személyi szállítójárművet fognak kapni (Forrás: en.rian.ru)
 
Április 19-én feltételezetten robbanóanyagot tartalmazó levelet semmisített meg a német rendőrség egyik tűzszerész egysége. A küldeményt Joachim Gauck német szövetségi elnöknek címezték, aki a levél érkezéskor nem tartózkodott a Bellevue elnöki rezidencián. A levélre rutinellenőrzés során figyeltek fel a biztonságiak, majd ellenőrzött körülmények között megsemmisítették. Először biztonsági források híreire alapozva elterjedt, hogy úgynevezett HMTD (Hexametilén-triperoxid-diamin) lehetett a levélben, amelyet a főként bányászati iparban használnak. Ezt a kémiai anyagot házilag is el lehet készíteni. Később viszont a rendőrség ezt cáfolta, és azt nyilatkozta, hogy a levél nem tartalmazott robbanóanyagot. A német belügyminisztérium tájékoztatása szerint még nincs szilárd bizonyíték az elkövető kilétével kapcsolatban.
 
861965-germany-president-joachim-gauck
Joachim Gauck német szövetségi elnök 2012-ben lépett hivatalba (Forrás: news.com.au)
 
Április 19-én kiszabadult a 2013. februárjában Kamerun északi részén elrabolt francia család. A Moulin-Fournier család hét tagja – köztük négy gyermek – jól van, és április 20-án már Franciaországba repültek. Kiszabadulásuk hallatára a francia külügyminiszter, Laurent Fabius rögtön az országba utazott. A kimenekítés körülményeiről nem sokat tudni, de Franciaország korábban visszautasította a váltságdíj fizetésének lehetőségét. A család Yaoundében él, és éppen vakációból tértek haza elrablásuk idején, amit a Boko Haram nevezetű iszlám felkelő csoport vállalt magára. A család szabadon bocsátásáért cserébe a Kamerunban és Nigériában fogva tartott iszlamistákat kérték, de Franciaország ezt megtagadta. Az egyik lázadó továbbá kritizálta François Hollande köztársasági elnököt a Maliban történő beavatkozás miatt. A csoport korábban azt állította, nem vesz részt túszejtő akciókban, megalakulásuk óta azonban legalább 2.000 embert öltek meg Észak- és Közép-Nigériában. 2012-ben alakult egy másik iszlám felkelő csoport, az Ansaru, akik az ország északi részén most is aktívak, és emberrablásokhoz köthetőek.
 
Still from the video alleged to show the French victims
A Moulin-Fourier család elrablóikkal (Forrás: bbc.co.uk)
 
Április 20-án megkezdődött a második Afrikai Biztonsági Fórum az etiópiai Bahir Dar-ban, a Tana-tó partján (közismert nevén: Tana Security Forum). A tanácskozás a korábbi évek hagyományai szerint a legmagasabb szinten – állam és kormányfők részvételével zajlik. Az idei év témája a „Biztonság és Szervezett Bűnözés Afrikában,” amelyről az összesen több mint nyolcvan küldött a következő napirendi pontok alapján tárgyal: drogok, fegyverkereskedelem, pénzmosás, embercsempészet, uzsora, kalózkodás, orvvadászat, illegális bányászat, terrorizmus, extremizmus, és rezsim-destabilizáció.
Olusegun Obasanjo, a Fórum elnöke, Nigéria volt miniszterelnöke a március 19-i sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tanácskozáson a megjelölt téma mellett fontos szerepet fog kapni az utóbbi években hangsúlyt kapó határkérdés is – ld. Szudán, ill. Mali esete. Obasanjo beszédében kért minden részes államot, hogy működjön együtt a Fórummal, Afrika biztonsága, és egy szebb jövő érdekében.
Meles Zenawi, a házigazda, Etiópia miniszterelnöke nagy várakozásokkal áll a Fórum előtt, célja, hogy a konferencia súlya évről évre növekedjen egy olyan szervezetet létrehozva, amelyre joggal lehetnek büszkék megalkotói. Célja, hogy egy, rangban a Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciához hasonló rendezvény jöjjön létre a Tana tó partján.

http://sphotos-f.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/165491_486542428068341_1002028112_n.jpg
A rendezvénynek otthont adó Kék Nílus Hotel, a Tana-tó partján. (Forrás: facebook.com/tanaforum)
 
Helyi hatósági értesülések szerint az Afganisztán déli részén található Helmand tartományban öngyilkos merénylő támadott meg egy NATO konvojt szombat reggel, melynek következtében heten, köztük két civil, öt rendőr sérült meg. Később tisztviselők azt nyilatkozták a történtekkel kapcsolatban, hogy az eseményt megelőzően pénteken történt hasonló támadás Sangin járásban. Aznap egy jármű csomagtartóját rakták meg robbanóanyaggal és egy közös afgán-koalíciós biztonsági erőkből álló konvoj ellen alkalmazták. A járás kormányzója, Mohammad Daud Noorzai megerősítette, hogy a merényletre helyi idő szerint délelőtt 11 órakor került sor. A támadást a tálibok magukra vállalták; szóvivőjük, Qari Yosuf Ahmadi nyilatkozatában azt állította, hogy legkevesebb tíz afgán és tíz koalíciós katona vesztette életét a szombati akcióban. Helyi tisztviselők ezt továbbra is cáfolják; jelentésükben hét sérültről számolnak be.
 
http://pull.khaamapress.netdna-cdn.com/wp-content/uploads/2011/12/Afghan-troops1.jpg?5c1ca3
Afgán biztonsági erők feladatteljesítés közben (Forrás: khaama.com)
 
 
Április 20-án több sikertelen próbálkozás után újraválasztották a volt olasz elnököt, Giorgio Napolitanot. Öt sikertelen voksolás után több párt együttesen kérte fel a 87 éves politikust, hogy kormányozzon egy újabb hétéves ciklus időtartamáig. Ezzel Giorgio Napolitano az első olasz elnök, aki egy második periódust is magáénak tudhat. Az 1.007 választóból 504-et sikerült elnyernie, tehát egyszerű többséggel biztosította újraválasztását.
A római parlament épülete elé tüntetést szerveztek, ahol Napolitano újraválasztása ellen tiltakoztak és helyette Beppe Grillo személyét támogatták. A tüntetés szorosan összefügg Olaszország jelenlegi stabilitásával, valamint recesszióban ragadt gazdaságával.
 
Five-Star-Movement-protes-010
Giorgio Napolitano olasz elnök újraválasztása ellen tiltakozók Rómában (Forrás: bbc.co.uk)
 
Az e heti Forma 1 futam előtti napokban több összecsapás történt a bahreini tüntetők és a biztonsági erők között. A hatóságok már előzetesen őrizetbe vettek több embert, akikről feltételezték, hogy zavargásokban fognak részt venni. Pénteken a közösségi médiákon szerveződő Február 14 Forradalmi Ifjúsági Koalíció hívei égő autógumikkal torlaszoltak el utcákat, amelyre a rendőrség bénító- és könnygázgránátokkal válaszolt. A Vefak ellenzéki csoport ugyanakkor békés tüntetésekre hívta meg támogatóit. Szombaton 10.000 ember vonult a főváros utcáira. Vasárnap a manamai al-Dzsabria középiskola diákjai barikádozták el magukat az épületben – az előző héten onnan vittek el rendőrök egy tanulót. A rendőri fellépés következtében a hírek szerint két diák sérült meg. Síita többségű falvakban is sor került kisebb konfrontációkra, de a tüntetőket mindvégig sikerült távol tartani a verseny helyszínétől.
A kormány szóvivője, Szamira Radzsab szerint az ellenzéki megmozdulások „gyerekes mozgalmak,” amelyek Irán érdekeit szolgálják. Szalman Al Khalifa koronaherceg azt nyilatkozta, hogy a 15.000 fő által látogatott autóverseny nem az emberi jogsértések elfedésére szolgál, és hogy bár a nemzeti párbeszéd egyelőre túl lassan halad előre, a pozitív dolgokra kell koncentrálni.
 
Égő autógumik egy tüntetésen. (Forrás: gulfnews.com)

Stratégiától stratégiáig. A 2009-es és 2012-es magyar katonai stratégia összehasonlító elemzése
(szerző: Csiki Tamás - Tálas Péter)
A grúz-orosz háború hatása a kelet-közép-európai biztonságfelfogásra
(szerző: Tálas Péter)
Konfliktusforrások és kiútkeresés Jemenben
(szerző: Prantner Zoltán)
Az új Nemzeti Katonai Stratégia a nemzetközi tapasztalatok tükrében
(szerző: Csiki Tamás)
Magyarország regionális érdekérvényesítési lehetőségei a Smart Defense koncepció keretében
(szerző: Budai Ádám)
NATO-NETto
A NATO védelmi minisztereinek brüsszeli találkozója
A NATO jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: az ukrán válság, a Közel-Kelet és Észak-Afrika instabilitása, az új afganisztáni művelet beindítása, valamint a csökkenő védelmi kiadások olyan próbatételeket jelentenek, amelyekre csak erős, egységes szövetségben adható megfelelő válasz. Február 5-én a NATO tagállamainak védelmi miniszterei ezen kihívások és a rájuk adható lehetséges válaszok megvitatására találkoztak Brüsszelben. Az eseményen a miniszterek döntöttek a tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón elfogadott Készenléti Akcióterv megvalósításáról, ülésezett a NATO-Grúzia Tanács, sor került a Nukleáris Tervező Csoport ülésére, valamint kétoldalú találkozókra is. A találkozó legfontosabb eredményeként 2016-tól a NATO gyorsreagálású képessége 48-72 órán belül bevethető elemmel bővül. Emellett szintén kiemelkedő jelentőségű, hogy a szövetség állandó infrastruktúra kiépítésébe kezd a keleti tagállamok területén.

NATO-NETto Hírfigyelő - 2015. január
2015. január 1. fontos dátum volt a NATO számára, hiszen 2014 végén az afgán biztonsági erők Afganisztán egész területén átvették a biztonsági feladatok ellátását a szövetséges erőktől, ezzel pedig 13 év után végül lezárult az ISAF-misszió. Január elsejétől az új, Eltökélt Támogatás nevű kiképző és támogató művelet lesz majd az afgán erők segítségére. Mindemellett januárban két fontos esemény is történt, mely negatívan érintette az európai biztonsági környezet alakulását. Január 7-én két fegyveres férfi megtámadta a francia Charlie Hebdo szatirikus lap párizsi szerkesztőségét, 24-én pedig oroszbarát szeparatisták Grad rakétavetőkkel lőtték a délkelet-ukrajnai Mariupol lakónegyedeit. Az összesen 17 halálos áldozattal járó franciaországi terrorista akciók és a kelet-ukrajnai harcok kiújulása a NATO-val szemben álló kihívásokra is rávilágítottak.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
2014-ben Magyarország számos évfordulót ünnepelhetett, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásunk 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja azt kezdeményezte, hogy a kormányzati és nem-kormányzati, szakmai és civil szervezetek közvetítésével egykori és jelenlegi politikaformálók, valamint a döntések végrehajtásában fontos szerepet játszó személyek véleményét, a közösen elért eredményeket szélesebb körben is megismertesse 2014 folyamán. Így 2014 januárjától „15 Év – 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” elnevezéssel a magyar NATO-tagság eredményeinek nagyobb láthatóságot biztosító interjú-sorozatot készítünk. Célunk, hogy a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, a Magyar Atlanti Tanács és az NKE Biztonságpolitikai Szakkollégiuma közösen minél szélesebb körben, kiemelten a fiatal generáció tagjaira koncentrálva növelje az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, valamint a magyar céloknak, tapasztalatoknak, eredményeknek az ismertségét. A rövid interjúkat 15 ismert és elismert, a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberrel készítjük el – melyek közül Ön most a tizenötödiket olvashatja, amit Csiki Tamás biztonságpolitikai szakértővel, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársával készítettünk.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO Hírfigyelő - 2014. december
A NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozója - 2014. december 1-3.
15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO-NETto Hírfigyelő - 2014. november

Kiemelt cikkek
Nem hagyományos kihívások és kiberbiztonság - Interjú Iklódy Gáborral a NATO főtitkárának korábbi helyettesével
Az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaság Stabilizációs Missziójának (MONUSCO) bemutatása
A kanadai olajhomok kitermelése, mint az Amerikai Egyesült Államok energiadiverzifikációjának megoldása
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? II. rész - A 2011-es Londoni zavargások eseményeinek értékelése és a jelen bevándorlás politika válsága
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? I. rész - A 2011-es londoni zavargások elemzése és összehasonlítása más európai zavargásokkal
A NATO főtitkárának 2013. évi jelentése
Az Európai Tanács közös biztonság- és védelempolitikai csúcstalálkozójának háttere és eredményének értékelése
A NATO és a Smart Defence, a Smart Defence és Magyarország
Az Európai Unió bevándorláspolitikája
Európa, mint biztonságfogyasztó - Válságban az európai védelempolitika?


A biztonságpolitika.hu kiadója a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete. © 2004-2019 minden jog fenntartva. Impresszum | Adatvédelem