biztonsagpolitika.hu Regisztráció | Bejelentkezés

Ez történt a héten - 33. hét

2013 augusztus 21. - 13:41 - BSZK

Megosztom a cikket:    |    |  több lehetőség...

Augusztus 11-én az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma bejelentette, hogy megkezdik a 2010-es Stratégiai Védelmi és Biztonsági Felülvizsgálatban meghatározott nukleáris rakétatöltetek számának csökkentését. A tervek szerint évente három darab rakétafejet szállítanak el megsemmisítésre a Clyde-ban található Királyi Haditengerészeti Bázisról, melynek köszönhetően 2020-as évek közepére a mostani 225 rakétafejből csak 180 marad a támaszponton. A megsemmisítést egy privát konzorcium, az AWE (Atomic Weapons Establishment) fogja elvégezni Glasgow melletti központjában. Napjainkban az Egyesült Királyságban elég komoly vita tárgyát képezi a nukleáris fegyverek léte. Az elmúlt hónapokban több megmozdulás is volt a nukleáris elrettentő erő megtartása ellen, míg augusztus 15-én a függetlenségért harcoló skót első miniszter, Alex Salmond újfent kijelentette, hogy a 2014-es népszavazáson való győzelme esetén minden egyes rakétafejet eltávolíttatna az országból, mely jelentős problémákat jelentene mind az Egyesült Királyság, mind a NATO számára.
 
A Clyde-i Királyi Haditengerészeti Bázis (Forrás: c69011.r11.cf3.rackcdn.com)
 
Az Arktisz-régió kereskedelmi útvonalain, Oroszországot megkerülve, a kínai Yong Sheng hajó tette meg az első lépést a héten, hogy átutazzon Kínából Európába. A 19.000 tonnás tengerjáró, amely a „Coco Group” nevű állami cég tulajdonában áll, augusztus 8-án indult útjára Daliánból (Kína legészakibb kikötőjéből), hogy elérje Hollandia rotterdami kikötőjét. A cég honlapján található közlemény szerint a kínai vállalat a Bering-szoroson keresztül haladva közelítheti meg az Északi-sarkvidék vizeit. Ez az út 15 nappal kevesebb ideig tart, mint a hagyományos Szuezi-csatornán való átkelés. Az utazás így a hagyományos 48 nap helyett 35 napra csökken. A Yong Sheng a jelek szerint Szeptember 11-re éri el célállomását. Az új útvonal megfelelő alternatívát nyújthat a kalózok okozta fenyegetés elkerülésére, vagy a közel-keleti régió okozta esetleges problémák leküzdésére is. Jelenleg Kína jelentős beruházásokat hajt végre az arktiszi régió tengeri infrastruktúrájában. Egyes szakértők szerint Kína lesz az új tagja az Arktiszi Ötöknek azért, hogy részt vállaljon az északi sarki jégmezők ásványkincseinek kibányászásában. Ehhez nélkülözhetetlenül fontos eszköz a térség hajózhatóságának biztosítása.
 
Az ábrán látható az új kereskedelmi útvonal tervezett útja, valamint a bal felső sarokban látható a kínai Yong Sheng tengerjáró hajó, mely először teszi meg ezt az utat. (Forrás: dailymail.co.uk)
 
Augusztus 11-én jelent meg a hír, hogy Franciaországban letartóztattak egy francia katonát. A 23 éves katona egy Lyon melletti légibázison állomásozott; azzal vádolják, hogy egy mecset ellen tervezett támadást. A belügyminisztérium szerint már korábban is végrehajtott egy hasonló támadást az erősen szélsőjobboldali beállítottságú férfi. A minisztérium már megerősítette, hogy Lyon közelében tartják fogva, de a letartóztatás pontos idejéről nem esett szó. A belső hírszerzés már kihallgatta a férfit, és megvádolták azzal, hogy fegyvert tartott azzal a szándékkal, hogy terrorista cselekményt hajtson végre, és meggyalázza a muzulmán imahelyet. A bírósági források szerint a támadást a Ramadán hónap végére tervezte a gyanúsított. A francia belügyminiszter, Manuel Valls nyilatkozatában kifejtette, hogy a kormány nem tolerálja az erőszakos fellépéseket, és a gyűlölet terjesztését. Az júliusban a kormány betiltott három szélsőjobboldali csoportot is, amelyek korábbi erőszakos megmozdulásokhoz köthetőek.
 
Augusztus végére vízre bocsájthatják a Vietnam által megrendelt hat darab „Black Hole” típusú, orosz gyártmányú tengeralattjáró harmadik példányát. A gyártó cég igazgatója hozzátette, hogy november végére elkészülhet az Oroszország által rendelt hat hajó első darabja is.
A Varshavjanka típusú (Project 636M) dízel-elektronikus meghajtású tengeralattjárót az amerikai haditengerészet nevezte el „Black Hole”-nak (fekete lyuk), mert majdnem észrevehetetlen alámerült állapotában. A típust elsődlegesen hajó és tengeralattjáró-elhárító feladatokra tervezték, sekély vizekre.
Az első tengeralattjáró, amely a múlt hónapban teljesítette a száz napig tartó tesztfeladatait, és amelyre a vietnami személyzet már április óta tréningezik, novemberben érkezhet meg az országba. Vietnam 2009-ben írta alá a hat tengeralattjáróról szóló szerződést a gyártó céggel, annak érdekében, hogy ellensúlyozza Kína növekvő tengeri befolyását a régióban. A megbízás, amelybe a vietnami személyzet oroszországi kiképzése is beletarozik, körülbelül két milliárd dollár értékű.
A Varshavjanka típusú tengeralattjárók a Kilo típus továbbfejlesztése: fejlettebb elődjénél mind lopakodó technológiáját, mind pedig harctávolsága hatékonyságát tekintve. Az első Varshavjanka típusú hajót, a Novorossziszk-t, a Fekete-tengeri Flotta számára kezdték építeni még 2010-ben; a munkálatokat a határidő lejárta előtt be is fejezték.
A tengeralattjárók 533 milliméteres torpedóvetőcsővel rendelkeznek, fegyverzetük között szerepelnek torpedók, aknák és cirkálórakéták is. Vízkiszorításuk 3.100 tonna, maximális sebességük húsz csomó, merülési mélységük 300 méter. Maximum ötvenkét fős személyzetet képesek befogadni.
 
Az amerikai haditengerészet által „Black Hole”-nak nevezett tengeralattjárók egyike kikötés közben (Forrás: en.rian.ru)
 
Az augusztus 14-ei, az egyiptomi példa alapján Tamarod-nak (lázadás) nevezett mozgalom által szervezett tüntetéseken ismét összecsapásokra került sor a rendőrséggel. A bahreini hatóságok a rendezvények előtt több ismert síita ellenzékit letartóztattak és a tervezett helyszíneket szögesdróttal kerítették el. Az ország egyes részein az internetelérést is korlátozták. Ennek ellenére több városban gyűltek össze az emberek a kormány ellen tiltakozva. A rendőrség könnygázzal oszlatta fel a tömeget, ellenzéki aktivisták szerint legalább 60 embert tartóztattak le. Pénteken tüntetők Molotov-koktélokkal és kövekkel dobálták meg Bani Dzsamrában a biztonsági erőket. A Belügyminisztérium szerint a Február 14-e Mozgalom felhívását követők egy „terrorista csoport” tagjai. Egy másik városban egy házi készítésű bomba robbant fel, amikor azt egy férfi megpróbálta elhelyezni. Szintén pénteken egy börtönben megmozdulást szerveztek a főleg terrorizmus vádjával elítélt rabok, a tőlük megvont látogatások és rossz tartási körülmények ellen tiltakozva. A Belügyminisztérium szerint legalább 100 rab próbálta kidönteni az ajtókat, a kivezényelt rendőrség botokkal, könnygázzal és bénító gránátokkal fékezte meg őket. Szombat este öt rendőr sérült meg, közülük ketten súlyosan, amikor Muharraq szigetén mellettük robbant fel egy bomba.
 
Afganisztánban szolgáló NATO tábornokok az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők helyzetéről nyilatkoztak. Szerintük azok képesek önállóan fenntartani készenlétüket az április 5-i elnöki és tartományi tanácsi választásokra, valamint felkészültek a jövő évben várható harci szezonra.  Véleményük szerint sem a pakisztáni bázisú Hakkani-hálózat, sem a tálib radikális csoportoknak nem lesz lehetőségük a hatalom megragadására erőszakos eszközök révén mivel a biztonsági erők a szavazókörzetek kilencvenöt százalékát biztosítani tudják. Az afgán újságíróknak nyilatkozó tábornokok egyöntetűen megállapították, hogy a biztonsági erők sokat fejlődtek az elmúlt évhez képest a harcképesség, a fegyverek és a felszerelés tekintetében. John Lorimer altábornagy elmondta, a NATO csapatok már megkezdték az átmenet utolsó fázisát, melynek eredményét mutatja, hogy feladatuk több körzetben leszűkült a műveletek légi biztosítására. Elmondása szerint az afgán rendőri és katonai erők olyan kapacitással bírnak, hogy a teljes lakosság nyolcvan százalékának biztosítását képesek ellátni. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy az afgán biztonsági erők létszáma elérte a 350.000 főt.  Az ISAF helyettes parancsnoka a következő év tavaszi időszakában várható veszélyekre hívta fel a figyelmet, valamint megemlítette a politikai átmenet megvalósításában való szövetségi közreműködést. Mark A. Milley altábornagy szerint a területek pusztán tizenkét százalékát érintik a felkelők aktivitásai; az ország nagyobb területén a biztonsági helyzet kielégítő.
 
http://www.pajhwok.com/affiles/imagecache/lead_l/photo/2013/8/For%20the%20Media.JPG
A tábornokok helyzetértékelést adtak az afganisztáni biztonsági erőkről (Forrás: pajhwok.com)
 
A Cseh Köztársaság miniszterelnöke kijelentette, hogy szeretné, ha a Gripen harci repülőgépek bérlésének folytatásáról majd csak az újonnan felállt kormány döntene, feltéve, hogy a késlekedés nem rontja számottevően a szerződési feltételeket. (Jiri Rusnok augusztus 13-án nyújtotta be lemondását Miloš Zeman államfőnek egy héttel azután, hogy nem kapott bizalmat a törvényhozás alsó házában.) Augusztus 10-én az előző kormány képviselői (az ODS és a TOP 09 politikusai), valamint az ellenzéki szociáldemokrata és a cseh kommunista párt is egyetértett abban, hogy a bérlés folytatásáról csak az őszi – előre hozott – választások után megalakuló kabinet határozhat. A miniszterelnök az ezt követő augusztus 14-i kormányülésen nyilatkozta, hogy szívesen hagyná a döntést a választások utánra, ám ha úgy látja, hogy ez nagyban rontja a cseh fél pozícióit, akkor még a jelenlegi vezetőség fogja jóváhagyni a szerződést. Az ország számára 10 évre biztosított 14 darab Gripenről szóló – 20 milliárd cseh korona értékű – megállapodást még 2004 júniusában írták alá és az első gép 2005 áprilisában érkezett. A Rusnok-kormány a nyilatkozatai alapján készen áll a repülők 2015 utáni használatával kapcsolatos tárgyalások befejezésére.
 
Az orosz védelmi minisztérium 37 darab MiG-35-ös sugárhajtású vadászgép megvásárlását halasztotta el 2016-ra. A védelmi minisztérium eredetileg júniusban írta alá a MiG-gel való vásárlási egyezményt, de a múlt hónapban a repülőgép vállalat vezérigazgatója, Szergej Korotkov kijelentette a RIA Novoszti hírügynökségnek, hogy a szerződés tulajdonképpen még mindig nincs aláírva. A minisztérium 2016-ban fogja aláírni a szerződést, ezáltal egy későbbi határidőre eltolva az 1.1 milliárd dollár kifizetését az állami fegyverkezési program költségvetéséből. Egy védelmi minisztériumi forrás szerint az intézmény a pénzügyminisztériumtól kapott javaslatot arra, hogy 2016-ig késleltesse a 2014-2016-os időszak állami fegyverprogramjának erre a célra elkülönített kiadásait. A helyzetet átvizsgálva a védelmi minisztérium elfogadta az előterjesztést. A Mikojan MiG-35-ös egy negyedik generációs vadászgép és a MiG-29M repülőgép egyik módosított változata. „Levegő-levegő” és „levegő-felszín” irányított rakétákkal, valamint Zuk-A radarrendszerrel van felszerelve.
 
MiG-35
A 37 darab MiG-35-ös vadászgép megvásárlását elhalasztották 2016-ra (Forrás: en.rian.ru)

Stratégiától stratégiáig. A 2009-es és 2012-es magyar katonai stratégia összehasonlító elemzése
(szerző: Csiki Tamás - Tálas Péter)
A grúz-orosz háború hatása a kelet-közép-európai biztonságfelfogásra
(szerző: Tálas Péter)
Konfliktusforrások és kiútkeresés Jemenben
(szerző: Prantner Zoltán)
Az új Nemzeti Katonai Stratégia a nemzetközi tapasztalatok tükrében
(szerző: Csiki Tamás)
Magyarország regionális érdekérvényesítési lehetőségei a Smart Defense koncepció keretében
(szerző: Budai Ádám)
NATO-NETto
A NATO védelmi minisztereinek brüsszeli találkozója
A NATO jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: az ukrán válság, a Közel-Kelet és Észak-Afrika instabilitása, az új afganisztáni művelet beindítása, valamint a csökkenő védelmi kiadások olyan próbatételeket jelentenek, amelyekre csak erős, egységes szövetségben adható megfelelő válasz. Február 5-én a NATO tagállamainak védelmi miniszterei ezen kihívások és a rájuk adható lehetséges válaszok megvitatására találkoztak Brüsszelben. Az eseményen a miniszterek döntöttek a tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón elfogadott Készenléti Akcióterv megvalósításáról, ülésezett a NATO-Grúzia Tanács, sor került a Nukleáris Tervező Csoport ülésére, valamint kétoldalú találkozókra is. A találkozó legfontosabb eredményeként 2016-tól a NATO gyorsreagálású képessége 48-72 órán belül bevethető elemmel bővül. Emellett szintén kiemelkedő jelentőségű, hogy a szövetség állandó infrastruktúra kiépítésébe kezd a keleti tagállamok területén.

NATO-NETto Hírfigyelő - 2015. január
2015. január 1. fontos dátum volt a NATO számára, hiszen 2014 végén az afgán biztonsági erők Afganisztán egész területén átvették a biztonsági feladatok ellátását a szövetséges erőktől, ezzel pedig 13 év után végül lezárult az ISAF-misszió. Január elsejétől az új, Eltökélt Támogatás nevű kiképző és támogató művelet lesz majd az afgán erők segítségére. Mindemellett januárban két fontos esemény is történt, mely negatívan érintette az európai biztonsági környezet alakulását. Január 7-én két fegyveres férfi megtámadta a francia Charlie Hebdo szatirikus lap párizsi szerkesztőségét, 24-én pedig oroszbarát szeparatisták Grad rakétavetőkkel lőtték a délkelet-ukrajnai Mariupol lakónegyedeit. Az összesen 17 halálos áldozattal járó franciaországi terrorista akciók és a kelet-ukrajnai harcok kiújulása a NATO-val szemben álló kihívásokra is rávilágítottak.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
2014-ben Magyarország számos évfordulót ünnepelhetett, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásunk 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja azt kezdeményezte, hogy a kormányzati és nem-kormányzati, szakmai és civil szervezetek közvetítésével egykori és jelenlegi politikaformálók, valamint a döntések végrehajtásában fontos szerepet játszó személyek véleményét, a közösen elért eredményeket szélesebb körben is megismertesse 2014 folyamán. Így 2014 januárjától „15 Év – 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” elnevezéssel a magyar NATO-tagság eredményeinek nagyobb láthatóságot biztosító interjú-sorozatot készítünk. Célunk, hogy a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, a Magyar Atlanti Tanács és az NKE Biztonságpolitikai Szakkollégiuma közösen minél szélesebb körben, kiemelten a fiatal generáció tagjaira koncentrálva növelje az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, valamint a magyar céloknak, tapasztalatoknak, eredményeknek az ismertségét. A rövid interjúkat 15 ismert és elismert, a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberrel készítjük el – melyek közül Ön most a tizenötödiket olvashatja, amit Csiki Tamás biztonságpolitikai szakértővel, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársával készítettünk.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO Hírfigyelő - 2014. december
A NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozója - 2014. december 1-3.
15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO-NETto Hírfigyelő - 2014. november

Kiemelt cikkek
Nem hagyományos kihívások és kiberbiztonság - Interjú Iklódy Gáborral a NATO főtitkárának korábbi helyettesével
Az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaság Stabilizációs Missziójának (MONUSCO) bemutatása
A kanadai olajhomok kitermelése, mint az Amerikai Egyesült Államok energiadiverzifikációjának megoldása
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? II. rész - A 2011-es Londoni zavargások eseményeinek értékelése és a jelen bevándorlás politika válsága
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? I. rész - A 2011-es londoni zavargások elemzése és összehasonlítása más európai zavargásokkal
A NATO főtitkárának 2013. évi jelentése
Az Európai Tanács közös biztonság- és védelempolitikai csúcstalálkozójának háttere és eredményének értékelése
A NATO és a Smart Defence, a Smart Defence és Magyarország
Az Európai Unió bevándorláspolitikája
Európa, mint biztonságfogyasztó - Válságban az európai védelempolitika?


A biztonságpolitika.hu kiadója a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete. © 2004-2019 minden jog fenntartva. Impresszum | Adatvédelem