biztonsagpolitika.hu Regisztráció | Bejelentkezés

Az orosz haderőreformok eredményei a haderő-szervezet és a személyi állomány tekintetében

2013 szeptember 06. - 02:42 - Négyesi Áron

Megosztom a cikket:    |    |  több lehetőség...

Oroszország katonai ereje akkor is meghatározó maradt a világban, amikor a hidegháború végén leváltak a Szovjetunió korábbi tagköztársaságai, és az ország belső politikai és gazdasági hatalmát megrengető, meggyengítő rendszerváltozást követően globális szuperhatalmi státusza néhány év alatt a hagyományos fegyveres erők terén regionális hatalmi szerepkörre értékelődött le. Mivel az 1980-as években kézzel foghatóvá vált a fegyverkezésben a minőségi lemaradás az Egyesült Államokhoz képest, Oroszország hátránya a fegyverkezési versenyben tovább növekedett az 1990-es években. Érdemi modernizációról pedig csak akkor lehetett beszélni, amikor a belső politikai-gazdasági viszonyok rendeződtek – amikor az ezredfordulót követően Vlagyimir Putyin erőskezű centralizáló politikája és az energiaárak jelentős növekedése következtében Oroszország ismét jelentős gazdasági hatalomra tehetett szert. A növekvő pénzügyi forrásokra ekkor a haderőnek már égető szüksége volt ahhoz, hogy az ország nagyhatalmi képességeinek egyetlen hiteles eleme, a nukleáris erők modernizációja elkezdődhessen, és a hagyományos fegyveres erők többi komponensének erózióját képesek legyenek megállítani, vagy legalább mérsékelni.
 
Az 1990-es évek óta a haderő átstrukturálása és „reformja” természetesen nem csupán technológiai kérdés volt, hanem meghatározó mértékben személyi kérdés is. A Szovjetuniótól megörökölt igen nagy létszámú hagyományos haderő a jelentősen megcsappant forrásokból fenntarthatatlan volt, a pénzhiány pedig a személyi állomány, a tiszti kar – gyakorlatilag az egész haderő – stabilitását, működőképességét és morális tartását veszélyeztette. Így számos másik országhoz hasonlóan az „átstrukturálás” első lépései jelentős létszámcsökkentésekben öltöttek testet, miközben az ellátás színvonala tovább romlott, és a fennmaradó haderőben igen torz arányok alakultak ki a sorállomány és a tiszti állomány tekintetében: a sorállomány utánpótlása a katonai szolgálatra alkalmas orosz népesség csökkenése, az altiszti állomány hiányos feltöltése a katonai pálya vonzerejének csökkenése miatt vált nehézkessé. Eközben a tiszti és különösen a főtiszti kar a csökkenő haderőlétszámhoz képest felesleges „vízfejként” maradt meg, anyagi és vezetés-irányítási terheket róva az egyébként is túlterhelt fegyveres erőkre.
 
A fegyveres erők csökkenő mérete és működési problémái ugyanakkor azt is jelentették, hogy a korábbi haderőszervezet már fenntarthatatlan: a hidegháborús nagyméretű hagyományos (és nukleáris) fegyveres konfliktusok megvívására létrehozott haderő-csoportosítások, magasabb egységek diszfunkcionálissá, kezelhetetlenül nagyméretűvé, lassan mozgósíthatóvá váltak mind a technikai lehetőségek (gépesítés, mozgékonyság), mind a személyi állomány (alacsonyan képzett sorállomány) tekintetében. Éppen ezért az elmúlt évtized reformelképzeléseinek arra is választ kellett adniuk, hogyan kezelik ezeket a problémákat annak érdekében, hogy Oroszország egy kisebb, hatékonyan strukturált, ütőképes, jobban felszerelt és fenntartható modern hagyományos és nukleáris haderőt alakítson ki?
 
 
Az ezredforduló reformelképzelései a stratégiai dokumentumok tükrében
 
Azt követően, hogy Vlagyimir Putyin elnök centralizáló intézkedései és az energiaárak emelkedése éreztették stabilizáló hatásukat az orosz politikai életben és gazdaságban az új évezred elején, Szergej Ivanov védelmi miniszter 2003-ban mutatta be az újonnan kidolgozott orosz Fehér Könyvet („Az Oroszországi Föderáció fegyveres erői fejlesztésének aktuális feladatai”), amely már a haderő modernizációjának szellemét tükrözte. A dokumentum a fegyveres erők feladatrendszerét is újragondolta, és a reformfolyamatot meghatározó prioritásokkal kapcsolatban a következőket írta: „Az orosz nemzet előtt új kihívások jelentek meg, melyek a következő feladatokat róják a haderőre: biztosítani kell az Oroszország elleni fenyegetések elhárításának lehetőségeit; békeidőszakban fel kell készíteni az orosz fegyveres erőket a műveletekben történő alkalmazásra; és biztosítani kell, hogy szükség esetén a katonai erő alkalmazása sikeres legyen.”
 
Az Oroszország elleni fenyegetés elhárításával kapcsolatban a dokumentum feladatként szabja, hogy az orosz állam és szövetségesei ellen indított katonai támadást a lehető leghamarabb azonosítani kell. A stratégiai nukleáris erők eszközeit és vezetés-irányítási rendszereit – a megfelelő és hiteles elrettentő (az orosz szóhasználatban „visszatartó”) képesség fenntartása és szükség esetén az ellenség meggyengítése érdekében – jól fel kell szerelni, mobilizáltan és készenlétben kell tartani. Az ellenség helyi támadásának esetére megkövetelendő a válaszcsapás lehetőségének biztosítására az erők megfelelő kiképzettsége, felszereltsége és mozgósítási alternatívái. A dokumentum emellett kiemeli a nemzeti mozgósított tartalékosok megfelelően magas kiképzettségét, valamint a gazdaság gyors reagálását, hogy háborús időben rövid időn belül megfelelő hadiipari háttér létesülhessen.
 
Az utolsó – a haderőreform szempontjából kiemelkedő jelentőségű – pontban a dokumentum rögzíti, hogy az orosz fegyveres erőknek békeidőszakban és veszélyhelyzetben egyaránt képesnek kell lennie két bármilyen méretű harcoló művelet (az orosz osztályozás szerint: „fegyveres konfliktus, helyi háború, regionális háború, illetve nagyméretű háború”) sikeres megvívására. Emellett képesnek kell lennie önálló orosz, vagy nemzetközi erőkkel közreműködő békefenntartó műveletek végrehajtására; mindezt úgy, hogy a stratégiai visszatartó képesség és a tartalékosok készenlétben tartása magas fokú legyen, és a műveletek érdekében alkalmazni tudjanak állandó tartalékos erőket.
 
Békeidőszakban az orosz fegyveres erőknek a szövetséges erőkkel együttműködve hatékonyan részt kell tudni venni a különböző nemzetközi szerződések alapján zajló közös gyakorlatokban. További feladat a szélsőséges erők támadásának megelőzése, illetve semlegesítése, valamint a nemzetközi terrorista és a szeparatista erők elleni fellépés. A fegyveres erők békeidőszaki feladatai közül prioritást élvez még az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa által elrendelt szankciók és műveletek végrehajtása, illetve a természeti csapások következtében végrehajtott katasztrófa-elhárítási feladatok.
 
A 2003-as Fehér Könyvben foglaltak megvalósításának tervét tartalmazta az ún. Gyökeres Reform programcsomag, amelyben 2005 szeptemberében Jurij Balujevszkij vezérkari főnök Szergej Ivanov védelmi miniszter és a haderő vezetői előtt a haderőfejlesztés terveit is vázolta. A tervek sem akkor, sem azóta nem kerültek nyilvánosságra, így csupán retrospektív módon, a változásokra és a vezetői nyilatkozatokra visszatekintve és azokat értékelve következtetnek a szakértők a csomag tartalmára. A fejlesztési elképzelések nem csak a haderő, hanem az egész védelmi szektor (belbiztonsági erők, különleges állami biztonsági szervezetek) átfogó átalakítására fogalmaztak meg javaslatokat. Ezek végrehajtása esetén „az orosz fegyveres erők fenntartják elrettentési (visszatartási), valamint reagálási képességüket békeidőszakban, valamint válsághelyzetekben oly módon, hogy további mozgósítás nélkül képesek legyenek két egyidejű, bármilyen méretű konfliktusban részt venni, illetve önállóan, vagy más nemzetközi erőkkel együttműködve békefenntartó műveleteket végrehajtani.” Ennek érdekében a Vezérkarnak az alábbiakat kellett végrehajtani:
  • a fegyveres erők alkalmazási koncepciójának átalakítása (békeidőben és konfliktusban);
  • a fegyveres erők felépítésének átalakítása (új békeidejű és háborús szervezeti struktúra kialakítás);
  • a vezetés-irányítási rendszerek hatékonyságának növelése;
  • a fegyveres erők állományának átalakítása (a tiszti, altiszti és legénységi állomány arányainak megváltoztatása)
  • a haderő fenntarthatóságának megteremtése (sorozás, kiképzés, fegyverrendszerek).
 
Az orosz-grúz háború hatása a reformfolyamatra
 
A 2008-as orosz-grúz háború a fegyveres erők reformfolyamata szempontjából rendkívül érdekes tanulságokkal szolgált, ugyanis felfogható úgy, mint a 2008 augusztusáig végrehajtott változtatások „vizsgája” – melyen az orosz fegyveres erők a háború megnyerése ellenére elég vegyes eredménnyel, összességében pedig inkább gyengén szerepeltek. A látszólagos ellentmondást az oldja fel, hogy Oroszország és Grúzia esetében két reálisan össze nem mérhető katonai hatalom csapott össze, amely konfliktusban Oroszország nagyobb létszámú és erősebb katonai ereje a helyi terepviszonyokat jól ismerő dél-oszét félkatonai erőkkel együttműködve felül tudott kerekedni – de korántsem az előzetes orosz várakozásoknak meglelően, egy globális nagyhatalomhoz méltóan, gyors és hatékony formában, hanem lassan, akadozva, veszteségeket elszenvedve.
 
Ugyan az orosz fegyveres erők fel voltak készülve a műveletre és a logisztikai támogatás és a tűzerő is megfelelő volt, de rosszul ítélték meg a grúz légvédelem képességeit, amelynek következtében az orosz légierő hét repülőgépet veszített, és az orosz gyalogsági különítményekre maradt az a feladat, hogy végül kiiktassák a grúz légvédelmi rendszereket. Továbbá az orosz csapatlégvédelem képtelen volt megfelelő támogatást biztosítani az orosz szárazföldi csapatoknak. A grúz erők éjszaka hatékonyabban tudtak működni, mint az orosz erők, annak ellenére, hogy sokkal kevesebb éjjellátó eszközt használtak, mint az orosz gyalogsági vagy páncélos erők. Pozitívum volt ugyanakkor, hogy Oroszország különböző katonai körzetekből rövid időn belül képes volt koordinálni erőit, ami azt mutatta, hogy a stratégiai és hadműveleti szintű vezetés-irányítási rendszerek jól fel voltak készülve a háborúra. A stratégiai szint felkészültségével ellentétben taktikai szinten adódtak problémák, ugyanis az orosz alakulatok között nem volt megfelelő a koordináció, és nehézségekkel küszködtek az ellenség pozícióinak meghatározásában is. (The Military Balance 2009; 210-212. oldal)
 
A háború tapasztalatainak levonását követően 2008 szeptemberében elindított újabb reformprogram eredményei eddig vegyesek. Habár a haderő-szervezet átalakításának fő eleme, a dandár-alapú szervezetekre történő átállás (vagyis a korábbi hadtest felosztású szervezetek szétdarabolása) hivatalosan befejeződött 2009. december 1-jére, az új dandárok pontos kialakítása még mindig folyamatban van. Az viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a dandár-alapú szervezet átalakításával és a kiegészítő egységek kivonásával a katonai erők szovjet rendszere – amely nagy létszámú mobilizáción alapult – megszűnt, és a fegyveres erők magas fokú készenlétben tartására került a hangsúly. (The Military Balance 2011; 172-194. oldal)
 
 
A védelmi reformok gazdasági meghatározottsága
 
A reformfolyamat legutóbbi három-négy évének eseményeit szélesebb perspektívában, a védelemgazdasági lehetőségek figyelembevételével érdemes szemlélni. A 2003-as Fehér Könyv által szabott feladatok érdemi végrehajtását akkor lehetett megkezdeni, amikor az ország javuló gazdasági helyzete – a GDP reálértékének növekedése – a védelmi kiadások növelését lehetővé tette. Ez az összefüggés az elmúlt évtizedben jól megfigyelhető, ha az orosz GDP-növekedés trendjét és a védelmi költségvetés alakulását vetjük össze, amely jól leképezi ezt a kettős folyamatot. Amikor a GDP-növekedés stabilan erősödött és egy-egy újabb reformprogram beindult, illetve egy fegyveres konfliktus indokolttá tette (Katonai Doktrína – 2003, Gyökeres Reform – 2005, orosz-grúz háború tapasztalatai – 2009, új Katonai Doktrína – 2010) a védelmi költségvetés (a védelmi tervezés sajátosságainak megfelelően) az aktuális, vagy a rákövetkező évben növekedett. Amikor a védelmi reform megakadt, vagy a gazdasági háttér bizonytalanná vált (így a 2008-as válságot követően), a védelmi költségvetés csökkent.
 
 
A GDP reálérték-változásának és a védelmi kiadások változásának összehasonlítása 2000 és 2012 között
(Forrás: The SIPRI Military Expenditure Database; Csiki Tamás: A válság mérhető hatása: a globális és regionális védelmi kiadások trendjei 2011-ben. In: SVKK Elemzések, 2012/8., Global Finance: Russia Country Report)
 
 
A 2008-ban kezdődő pénzügyi és gazdasági világválság hatása Oroszországban is érezhető volt: az anyagi források hirtelen beszűkülése megakasztotta az egyébként is lassan haladó reformokat, és a modernizációs elképzelések átgondolását tette szükségessé. Így röviddel azt követően, hogy a 2008. augusztusi orosz-grúz háború a modernizáció felgyorsítása érdekében a védelmi költségvetés növelését eredményezte, a védelmi költségvetés a következő egy év alatt drasztikusan csökkent, a reformfolyamat pedig megtorpant. Ekkorra láthatóvá vált, hogy az előző Katonai Doktrína és Fehér Könyv elfogadása óta eltelt időszak – különösképpen a grúziai háború negatív tapasztalatai miatt – újabb átfogó, mély és ezúttal következetesen végrehajtott átalakítást, egyúttal új Katonai Doktrína kidolgozását követeli meg.
 
 
Az új orosz Nemzeti Biztonsági Stratégia célkitűzései
 
2009. május 12-én az akkori orosz államfő, Dmitrij Medvegyev fogadta el az Oroszországi Föderáció új Nemzeti Biztonsági Stratégiáját, amely a 2020-as év végéig határozza meg Oroszország biztonságpolitikai céljait és elképzeléseit. A stratégia hangsúlyosan „békés jellegű”, ugyanakkor kerüli Oroszország nukleáris politikájának pontos meghatározását, csupán megerősíti a nukleáris elrettentés (visszatartás) fenntartásának szükségességét, és az Egyesült Államok kapcsolatában az egyenlőséghez való ragaszkodást.
 
A stratégia hangsúlyozza Oroszország ellenállását a NATO további bővítésével szemben, továbbá azokkal a tervekkel szemben is, amelyek alapján az euro-atlanti szövetség katonai infrastruktúrát (például az európai rakétavédelmi rendszer elemeit) telepítene az orosz határok közelébe, illetve azok képességeit globálissá fejlesztené. Ugyanakkor a dokumentum alapján kijelenthető, hogy Oroszország hajlandó lépéseket tenni a tárgyalások és a NATO-val történő kapcsolatfejlesztés irányába, de továbbra is az egyenlőség feltételét és Oroszország érdekeinek tiszteletben tartását irányozza elő. Talán meglepő módon és az előzetes várakozások ellenére – amelyek az orosz vezetés hagyományos nyugatellenes retorikájára alapoztak – a dokumentum nem nevesíti az Amerikai Egyesült Államokat, mint biztonsági fenyegetést; ugyanakkor egyes nagyhatalmakra utal a stratégia, amelyek esetlegesen katonai nyomást szeretnének gyakorolni Oroszországra.
 
 
A 2010-es Katonai Doktrína célkitűzései
 
Oroszország új katonai doktrínájának legfontosabb jellemzője kétségtelenül annak védelmi jellege. Miközben a tíz évvel korábbi (2000) doktrína még kiemelte, hogy az Oroszországi Föderáció biztonságának megvédése céljából megelőző jelleggel is lehetséges a katonai erő megelőző alkalmazása, a 2010-es dokumentum kiegyensúlyozottabban fogalmaz. Oroszország elsősorban nukleáris erejére alapozza más államok agresszív fellépésének visszatartását, viszont a 2000-es Doktrínához képest a 2010-es leszűkíti a nukleáris fegyveres erők alkalmazhatóságát két esetre:
  • ha Oroszország, vagy szövetségesei ellen nukleáris vagy más tömegpusztító fegyvert vetnek be;
  •  ha olyan mértékű hagyományos fegyverekkel elkövetett támadás éri Oroszországot, ami már az állam létét veszélyezteti.
Az orosz védelempolitika céljaként azt határozza meg, hogy megelőzze a fegyverkezési verseny kialakulását a nemzetközi szereplők között, megakadályozza a katonai konfliktusok kialakulását, valamint javítsa az orosz fegyveres erők szervezettségét, felszerelését és alkalmazásának módját annak érdekében, hogy egy esetleges támadás esetén meg tudják védelmezni Oroszország és szövetségeseinek érdekeit.
 
A 2010-es Katonai Doktrínában Oroszország nyíltan kifejezte, hogy a hadászati nukleáris eszközök prioritást élveznek a többi katonai eszközhöz képest, amiből arra lehet következtetni, hogy a hadászati nukleáris eszközök modernizálására még a gazdasági válság idején is biztosítják a kívánt forrásokat, még ha ez más haderőnemek, fegyvernemek modernizálásának rovására is megy. A logika természetesen érthető: egyrészt más, csak hagyományos haderővel rendelkező országokkal szemben a nukleáris csapásmérő képesség „abszolút garanciát” jelent a potenciális agresszorok „visszatartására” (elrettentésére), másrészt a hadászati nukleáris erők jelentik azt az egyetlen komponenst, amely tekintetében Oroszország még ma is az Egyesült Államokkal – vagy akár a NATO-val – egyenrangú globális szuperhatalmi státuszt élvez.
 
Fontos megjegyezni, hogy a Doktrína engedélyezi a fegyveres erők külföldi alkalmazását az ország állampolgárainak védelme érdekében – ami a szomszédis posztszovjet államokban élő nagyszámú orosz kisebbségre tekintettel jelzés értékű. A dokumentumból az is kiderül, hogy Oroszország nemzeti katonai erejének megerősítésén túlmenően katonai szövetségben is gondolkodik, vagyis ha a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (CSTO – Collective Security Treaty Organization) bármely tagállama ellen támadás indul, vagy agresszióval fenyegetik, Oroszország azt ellene irányuló fellépésként értékelné. Így közvetlen biztonsági környezetének szereplői („Közel-Külföld”, azaz a posztszovjet érdekszféra és elsősorban Közép-Ázsia országai) felé jól látható az erős orosz kötődés és az érdekvédelem szándéka.
 
A 2000-es Katonai Doktrína és a 2003-as Fehér Könyv után ismét a 2010-es dokumentumban szerepelt a belföldi és nemzetközi terrorizmus, valamint a szeparatista törekvések elleni fellépés, a „társadalmi béke fenntartása”, amelyek a fegyveres erők belföldi, „rendvédelmi célú” alkalmazására is lehetőséget teremtenek. A haderőreform szempontjából a rendvédelmi és különleges feladatok ellátására képes és megfelelően kiképzett, célszerűen felszerelt erők kialakítása a számunkra fontos elem.
 
A katonai szervezet fő feladata, hogy – figyelembe véve az ezekre a célokra szánt forrásokat, az anyagi és egyéb források elosztását – békeidőszakban, közvetlen agresszió fenyegetése esetén, vagy háborús konfliktusban megteremtse a katonai szervezet elemei közötti összhangot és biztosítsa a kiszabott feladatok megvalósításához szükséges képességeket. További feladatként határozzák meg a következőket:
  • az állami és katonai adminisztrációs rendszerek hatékonyságának növelése;
  •  légvédelmi rendszer tökéletesítése és egy légi-űr védelmi rendszer létrehozása;
  • a pénzügyi, anyagi és egyéb források racionális felhasználása alapján a katonai szervezetnek szánt katonai-gazdálkodási támogatás javítása;
  • a katonai tervezés, a területvédelem és a polgári védelem fejlesztése;
  • a műveleti rendszerek funkcionális hatékonyságának növelése, a fegyverzet, illetve a katonai és speciális felszerelések technikai biztosítása;
  • a fegyveres erőknek és más egységeinek szánt informatikai támogatás tökéletesítése;
  • a katonai szervezet társadalmi presztízsének erősítése;
  • az Oroszországi Föderáció és a külföldi partnerállamok közötti katonapolitikai és haditechnikai együttműködés erősítése.

E célok eléréséhez szükséges a fegyveres erők szervezetének és személyi állományának, valamint ehhez kapcsolódóan létesítményeinek fejlesztése az alábbiak szerint:

  • javítani kell a szolgálati ágak szervezeti és személyi struktúráját és összetételét, fejleszteni kell a fegyveres és biztonság erők harceszközeit, valamint optimalizálni a katonák kiképzését, erőnlétét, képzését;
  • az állandó készenléti erők esetében meg kell határozni a racionálisan célszerű és szükséges egységek méretét és biztosítani kell azok hatékony mozgósítását, telepíthetőségét, a csapaszállító egységek megfelelő felkészítését;
  •  javítani kell a műveleti, a harci, a speciális és a mozgósítási kiképzés minőségét;
  • javítani kell a fegyvernemek, haderőnemek, valamint a fegyveres erők és az egyéb belbiztonsági szervezetek közötti együttműködést;
  • biztosítani kell a fegyveres erők modern fegyverekkel történő ellátását és meg kell ismertetni az állománnyal a modern és speciális fegyverek működését, alkalmazását.
 
A fegyveres erők szervezeti reformja
 
A fent vázolt stratégiai elképzelések megvalósítása érdekében az ezredforduló óta négy, a fegyveres erők felépítését és működését jelentősen átalakító – jelenleg is zajló – folyamatnak lehetünk tanúi:
  1. centralizálták a fegyveres erők vezetését és több, belbiztonsági feladatkörrel korábban önállóan működtetett egységet a haderő fennhatósága alá rendeltek;
  2. a sorállományú haderő létszámának és arányának csökkentésével megkezdődött a gyorsreagálású és különleges erők egységeinek professzionalizációja, miközben az aktív és tartalékos haderő teljes létszámát egyaránt csökkenteni kezdték;
  3. nagy hangsúlyt helyeztek a válságrégiókban – így különösképpen a Kaukázus térségében – állomásozó gyorsreagálású és különleges erők modernizációjára, fejlesztésére és cselekvőképességének fokozására;
  4. emellett pedig a kisebb létszámhoz és hatékonyabb vezetés-irányítási, illetve mozgósítási rend létrehozásához teljesen átalakították a haderőszervezetet, és a korábbi hadtest-alapú rendszer helyett a katonai szervezeteket kisebb, dandárszintű egységekbe kezdték újjászervezni.
A centralizálási folyamat kezdetét Putyin elnök 2003. szeptemberi 1058-as rendelete jelentette, amely a védelmi minisztériumot és a vezérkart tette felelőssé a katonai komponensekkel kiegészített biztonsági rendszerek összehangolt működtetéséért. Ez azonban erős ellenérzést váltott ki számos érintett felső vezetőből, hiszen úgy lehetett érzékelni, mint egy olyan folyamatot, amely alapján a belügyi csapatokat a védelmi minisztérium hatásköre alá rendelik. Az integráció következő lépéseként a védelmi minisztérium 2004-ben mind a vasúti egységeket, mind a különleges építkezési egységeket saját hatáskörébe vonta, eltávolítva a két felesleges parancsnokságot és kiszolgáló személyzetet, ezáltal megszüntette azokat az elemeket, amelyek további forrásokat vontak volna el a szükséges átalakításoktól. (The Military Balance 2004; 96-110. oldal)
 
A haderő létszámának csökkentése és arányosabbá tétele érdekében a 2005-ös Gyökeres Reform program célja az 1,2 milliós fegyveres erők egy millió főre való csökkentése volt. Ez a hidegháborús hagyományos nagyméretű konfliktusok megvívásában gondolkodó katonatisztek idősebb generációja szerint nem lett volna bölcs döntés, hiszen a területvédelmi háborúk megvívásának logikája a nagy létszámú sorozott állomány alkalmazására épült. Mindez azonban éles ellentétben állt Szergej Ivanov védelmi miniszter álláspontjával, aki a nagy létszámú sorozott hadsereg (általános sorkötelezettség) helyett a kisebb létszámú hivatásos állományt, azaz a haderő professzionalizációját preferálta. (The Military Balance 2005; 150-172. oldal) Ezzel összhangban 2009-re a sorállomány általános szolgálati idejét lecsökkentették 12 hónapra, ugyanakkor nagyszámú tartalékost orvosi okok miatt alkalmatlannak találtak a szolgálatra, ezért elbocsátottak őket. (The Military Balance 2009; 208-228. oldal)
 
Szergej Ivanov védelmi miniszter elképzelése szerint a fegyveres erőkben a hivatásos állomány arányát 2007-re 50%-ra kellett volna emelni, de egy minisztériumi elemzés kimutatása alapján a szerződéses katonák száma nem érte volna el a 150.000 fős szintet sem a kitűzött év végére. Ivanov azt is javasolta, hogy a fegyveres erőknél szolgáló összes tiszthelyettesnek hivatásos állományú legyen, viszont ez 2006-ban is csak 23 ezer hivatásost jelentett a 109 ezer tiszthelyettesből, ugyanis a professzionalizálás elsősorban a légierőnél és a konfliktuszónákban állomásozó műveleti erőknél élvezett prioritást. 2005-től folyamatosan problémát jelentett továbbá, hogy az önkéntes katonák száma nem érte el az adott évre kitűzött célt. (The Military Balance 2005; 150-172. oldal és The Military Balance 2006; 146-164. oldal)
 
A válságrégiókban – így különösképpen a Kaukázus térségében – állomásozó gyorsreagálású és különleges erők modernizációja, fejlesztése és cselekvőképességének fokozása érdekében hozott intézkedéseket néhány példával érdemes illusztrálni: (The Military Balance 2005; 150-172 oldal)
  • 2001. december 1-én a 27-dik gépesített roham-hadosztály Csernorecsben állomásozó két ezredét átalakították az első teljesen szerződéses állományú különleges békefenntartó dandárrá. Ez az egység 2005. február 1-jén bevethetővé vált. A dandárt különleges szolgálatra, azon belül is békefenntartó feladatokra képezték ki, bevetési területük Abházia, Dél-Oszétia és Transznyisztria; a jövőben ezeket a dandárokat nemzetközi békefenntartó műveletekhez is telepíthetik. Ez a folyamat pozitív elmozdulást jelent attól a korábbi gyakorlatból, hogy a békefenntartó erőket főleg a légierő egységeiből töltötték fel.
  • A Csecsenföldön szolgáló katonai erőket nagy arányban, így például a 42. gépesített roham-hadosztályt 75%-ban hivatásos állománnyal, szerződéses katonákkal töltötték fel.
  • 2005. szeptember 1-jén feloszlatták a légierő 116. légi hadosztályát és 119. légi ezredét, személyi állományukat pedig más légi egységekhez irányították, hogy azok erejét növeljék.
  • A Pskovban szolgáló 76. légi hadosztály állandó készenléti egységét modern fegyverekkel fegyverezték fel, és az állomány hivatásos kiképzésben vett részt, majd 2005 végére két további átalakított zászlóaljjal egészítették ki. Megkezdődött az Ivanovóban állomásozó 98. légi hadosztály és az Uljanovszkban állomásozó 21. légi zászlóalj átszervezése is.
  • A korábbi hadtest-alapú szervezett helyett bevezetett dandárszintű egységek újjászervezése is megkezdődött: 2007-ben a 33. és 34. független gépesített hegyi dandár telepítése kezdődött el új bázisaikra Botliba (Dagesztán) és Zelencsukszkajába (Karacsajevo-Cserkeszija Köztársaság).
Annak érdekében, hogy a katonai szolgálat népszerűtlenségét és kedvezőtlen megítélését – ami érzékenyen érintette az egységek elrendezését és létszámát is – csökkentsék, enyhítették a készenléti egységek terheit, valamint növelték fizetésüket, így a katonai szolgálat néhány népszerűtlen aspektusa a legfontosabb elit egységeknél eltűnőben van.
 
 
A reformfolyamatot akadályozó tényezők
 
Az évtizedes átalakítási folyamat önmagában a haderő mérete miatt is igen összetett és lassú, de emellett gyakran ütközött olyan problémákba is, amely miatt évekig elhúzódott egy-egy lépés végrehajtása. Ilyen átfogó, társadalmi gyökerekkel rendelkező probléma az orosz lakosság demográfiai csökkenése, a potenciális sorállományon belül pedig a katonai szolgálatra alkalmatlan férfiak számának megnövekedése, melyek a sorkatonaság fenntartását és a tartalékos állomány feltöltését nehezítik meg; a katonatisztek – elsősorban altisztek – hiánya, a szerződéses szolgálat népszerűtlensége, vagy olyan évtizedes fegyelmi-függelmi problémák, mint a katonák közti megfélemlítés, azaz a dedovscsina.
 
A hivatalos orosz statisztikák meredek csökkenést mutatnak a férfiak születési arányában. A 18 életévet betöltött, katonai szolgálatra alkalmas férfiak száma az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent, és az előrejelzések hasonló trendet mutatnak. Középtávon úgy becsülték, hogy a besorozott katonák száma az 1990-es évek 1,6 milliós szintjéről kényszerűségből akár 800 ezerre is csökkenhet. Ezen kívül a sorozott állomány „minősége” is folyamatosan romlott: 2004-ben csak minden második sorozásra behívott férfi bizonyult egészségileg teljesen alkalmasnak a szolgálatra. 2004 októberében a katonai biztosok az összes sorozási életkort elért férfi kevesebb, mint 10%-át tudták besorozni (176 ezer fő) és nagy százaléka az újoncoknak fizikailag és/vagy pszichikailag alkalmatlannak bizonyult a katonai szolgálatra. Pár hónappal később, a 2005-ös a tavaszi sorozáskor a sorozottak 30%-át alkalmatlannak találták katonai szolgálatra. Mindez azt is jelenteti, hogy a védelmi tervezőknek kényszerűen jóval kisebb katonai állománnyal kell kalkulálniuk. (The Military Balance 2004; 96-110 oldal)
 
A szerződéses szolgálat népszerűtlenségének oka javarészt az alacsony fizetés volt, ami átlagosan 5-6.000 rubel azoknak a katonáknak, akik az országon belül, otthonukhoz közel szolgálnak, és 15.000 rubel volt azoknak, akik a FÁK államaiban lévő konfliktusos zónákban vállaltak katonai kötelezettséget. A műveleti szolgálat a FÁK országain kívül, körülbelül 1.000 dolláros fizetést jelentett. Azonban nemcsak az alacsony fizetés, hanem az elégtelen szociális körülmények is hozzájárultak a katonai szolgálat népszerűtlenségéhez. 2005-ben számos juttatást eltöröltek egy nemzeti szociális és gazdasági reform részeként, de más új juttatások sem voltak megfelelőek a szerződéses katonák céljainak, mint például a Szociális és Egészségügyi Minisztérium által 2005 júliusában bejelentett jogosultság, ami alapján a katonai szolgálat alatt rokkanttá vált katonák havi 1.000 rubel (körülbelül 35 dollár) kifizetésre jogosultak. (The Military Balance 2005; 150-172 oldal) A rossz körülmények és alacsony fizetések mellett szintén nagyban hozzájárult a katonai szolgálat népszerűtlenségéhez a dedovscsina – azaz a fiatalabb, alacsonyabb rangú katonák megfélemlítése –, amely komoly kérdéseket vetett fel a parancsnoki képzés erkölcsével és moráljával kapcsolatban. (The Military Balance 2006; 146-164. oldal) A tervek szerint a tiszti állomány professzionalizációja e téren is javítana az állomány helyzetén.
 
A problémák kezelésére és a katonai szolgálat körülményeinek javítására a szervezeti és a személyi állományt érintő reformokon túlmenően több megoldási lehetőséggel is próbálkoztak az elmúlt években. Engedélyeztetni akarták például, hogy a FÁK államaiban élő nem orosz nemzetiségű állampolgárokat is besorozhassanak úgy, hogy 3 éves katonai szolgálat után orosz állampolgárságot adtak volna nekik – de ez a lehetőség több vitát is kirobbantott főleg a konfliktusos területeken élő népcsoportokkal kapcsolatban (Transznyisztria, Kaukázus). Más újításokat is bevezettek, például otthonteremtési programokkal és egy különleges hitelezési rendszerrel igyekeztek felhívni a civilek figyelmét a katonai szolgálatra (a különleges hitelezési rendszer viszont csak azoknak járt, akik már több mint három évet szolgáltak hivatásos katonaként). (The Military Balance 2004; 96-110. oldal)
 
 
A fegyveres szervek feletti ellenőrzés átalakítása
 
Putyin elnök centralizációs és modernizációs elképzeléseiben komoly hangsúlyt kapott a fegyveres erők feletti hatékony civil kontroll, politikai ellenőrzés megteremtése is, valamint az az igény, hogy növeljék a fegyveres erők védelmi szervezettségét, átláthatóságát és működési hatékonyságát, valamint centralizálják a számos belbiztonsági szerv és szolgálat működését. Első lépésként 2004. április 29-én a Duma megszavazta a honvédelemi törvény módosítását, ami jelentősen csökkentette a vezérkar szerepét a fegyveres erők irányításában azáltal, hogy a védelmi miniszter hatásköre alá rendelte azt, így megteremtve a fegyveres erők politikai irányítását. Szergej Ivanov akkori védelmi miniszter indoklása szerint ugyanis a vezérkarnak az adminisztratív és irányítási feladatok ellátása helyett a hadsereg agyává kell válnia, ezáltal főleg tervezéssel és funkcionális parancsokkal, azaz a katonai végrehajtással kell foglalkoznia.
 
Az elnök már Szergej Ivanov védelmi miniszteri kinevezésénél szakított a hagyományokkal, ugyanis Ivanov volt az első civil védelmi miniszter az országban – bár még neki is volt titkosszolgálati múltja. Viszont a 2007-ben őt leváltó Anatolij Szergyukovnak egy év sorkatonai kötelezettségén kívül semmilyen szolgálati kapcsolata nem volt a fegyveres erőkkel. A Szergej Ivanov által magasra tett lécet, úgy tűnt, hogy Anatolij Szergyukov is tudta tartani. Munkájának első lépéseként számos cserét hajtott végre a minisztérium és a vezérkar személyi állományában, többek között eltávolította Jurij Balujevszkij tábornok vezérkari főnököt, akit Nyikolaj Makarov követett e tisztségben. (The Military Balance 2010; 200-234. oldal) E tekintetben Szergej Sojgu 2012. november 6-i kinevezése bizonyos értelemben visszarendeződést jelent, a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának korábbi vezetője ugyanis tábornoki rangban szolgál a fegyveres erőknél. Szergyukov eltávolítása és Sojgu kinevezése azonban más, az orosz belpolitikai csatározásokhoz (a honi hadiipari érdekeket jobban érvényesíteni kívánó lobbi csoportokhoz) köthető folyamat eredménye.
 
A védelmi miniszteri tárcánál is történt változás: a miniszternek a korábbi tíz helyett már csak négy helyettese lett, ebből kettő a miniszter első helyettese. A vezérkari főnök lett a miniszterelnök első helyettese, aki a tervezésért és az fegyveres erők műveleti készültségéért lett felelős, míg a miniszterelnök másik első helyettese a védelmi szervezésért lett felelős.
 
A biztonsági szférát érintő átfogó jellegű adminisztratív reformok új alkotmányos kihívást jelentettek a biztonsági rendszerek – fegyveres erők, rendőri erők, belbiztonsági erők, katasztrófavédelem, határőrség, különleges rendeltetésű erők, terrorelhárítás – menedzselésében: azzal, hogy egységes vezetés-irányítás alá kívánták vonni az eltérő jogosítványokat és eszközöket, módszereket igénylő területeket, a felelősségi és jogkörök teljes újraszabályozása vált szükségessé. Az átalakítás kapcsán a legtöbb hatalommal bíró szervek (Védelmi Minisztérium, Belügyminisztérium, Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSZB), Külügyminisztérium és a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma) több támogatást és anyagi forrást kaptak a Kremlből, mint bármikor a Szovjetunió bukása óta. (The Military Balance 2005; 150-172. oldal)
 
Az orosz vezetés más problémás kérdésre is kereste a választ a biztonsági szektorban, mint például a katasztrófa-helyzetekre való felkészülés és reagálás, vagy a terrorelhárító feladatok hatékony kezelése. Erre jó példa a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának 2006-ban kitűzött célja, miszerint nemzeti válságkezelő központot állítanak fel azzal a feladattal, hogy koordinálja a különböző minisztériumok tevékenységét természeti katasztrófák esetén. Azt is bejelentették, hogy megreformálják a polgári védelmi egységeket, azaz újjászervezik, és újra felszerelik őket, hogy – a hidegháborús hagyományos polgári védelmi szerepkörrel ellentétben – választ tudjanak adni az új kihívásokra. Ugyanakkor a minisztérium előterjesztette, hogy a civil védelmi formációk kikerülnek felügyelete alól, és a rendvédelmi szervek felügyelete alá fognak tartozni.
 
A fokozott terrorista-ellenes intézkedések részeként az FSZB 300 fővel növelte állományát. Ezen kívül Vlagyimir Putyin elnök létrehozott egy Nemzeti Terrorelhárító Bizottságot, az FSZB vezetése alatt. Ugyanennek a kezdeményezésnek a részeként a regionális védelmi intézkedések koordinálására szövetségi területenként terrorelhárító csoportosításokat hoztak létre, és a terrorelhárító műveletek koordinálását helyi műveleti egységek fogják segíteni. (The Military Balance 2004; 96-110. oldal; The Military Balance 2006; 146-164. oldal; The Military Balance 2009; 208-228. oldal)
 
 
Az orosz fegyveres erők reformfolyamatának eddigi eredményei
 
2011. szeptember közepén Nyikolaj Makarov vezérkari főnök a reformprogramok végrehajtásával kapcsolatban úgy értékelt, hogy a Medvegyev elnök által 2008-ban elindított modernizációs folyamat legfontosabb céljai már teljesültek, vagy a befejezéshez közelítenek (The Military Balance 2012; 183-191. oldal). Viszont a körülmények változása és a 2008-as gazdasági válság által generált pénzügyi nehézségek azt jelentették, hogy néhány tervet nem tudtak időben megvalósítani (miközben a technológiai modernizáció egészen más kérdéseket vet fel).
 
A végrehajtott reformokról egy évtized távlatából elmondható, hogy az orosz fegyveres erők személyi állományának és szervezetének átalakítása komoly eredményeket is hozott, ugyanakkor gyakran merültek fel olyan problémák, amelyek egyrészt a szovjet időszakból fennmaradt katonai oktatásból és gondolkodásból, másrészt a nehéz anyagi helyzetből és strukturális problémákból adódtak. A fegyveres erők állományának létszámát sikerült a célnak megfelelően egy millió fő környékére csökkenteni, továbbás sikeresnek bizonyul az altiszti állomány szolgálati feltételeinek javítása és a katonai szolgálat népszerűségének fokozása. Továbbra is kérdéses marad azonban a demográfiai csökkenés ellensúlyozására kialakítható alternatívák hatékonysága, valamint az orosz katonák egészségügyi helyzetének javítása. Nehézségek jellemzik az altiszti állomány és a sorállomány feltöltését és a megfelelő ellátási és szociális háttér biztosítását is.
 
Az orosz-grúz háború hatására felgyorsított professzionalizáció a különleges és elit egységeknél látható változásokat hozott – ezek eredménye egy esetleges fegyveres konfliktusban mutatkozhat majd meg. A hadsereg dandáralapú szervezetre történő átállása is folyamatban van, de lassabban zajlik, mint ahogy az a Védelmi Minisztérium ütemtervében szerepelt. A belső felépítése ezeknek az egységeknek szervezeti értelemben folyamatos finomítás alatt áll, és az állandó készenléti dandárok pontos száma és műveleti képessége is vitás kérdés maradt.
 
A felső vezetési szinteken a legtöbb reform magát a Védelmi Minisztériumot és a vezérkart, illetve azok hatásköreit érintette. Összességében elmondható, hogy a fegyveres erők civil kontroll alá vonása és a felső szintű vezetés-irányítási struktúrák modernizációja megtörtént, azonban Anatolij Szergyukov eltávolítása a hatalomból felfedi azokat a strukturális ellentéteket, amelyek a haderőreformot az országon belül kísérik és kétséget ébresztenek arra vonatkozóan, hogy a szervezeti modernizáció mellett hogyan fogják tudni végrehajtani a haditechnikai modernizáció ugyancsak roppant forrásigényes feladatait.
 
 
 
 

 

Felhasznált irodalom:
 
 
 
Arany Anett: Oroszország katonai doktrínája: új idők árnyékában, 1. és 2. rész
 
Az Oroszországi Föderáció új Katonai Doktrínája: Text of newly-approved Russian military doctrine
 
Az Oroszországi Föderáció új Nemzeti Biztonsági Stratégiája 2020-ig: Sztrategija – Nacinalnoj Bezolasznosztyi Rasszijszkoj Federacii do 2020 goda
 
Bagi József: Az orosz haderő reformja In: Felderítő Szemle, VIII. évfolyam, 2009/1. szám, pp. 94-112.
 
 
Csiki Tamás: A válság mérhető hatása: a globális és regionális védelmi kiadások trendjei 2011-ben. In: SVKK Elemzések, 2012/8.
 
Deák János – Szternák György: Az orosz geopolitikai gondolkodás megváltozásának tükröződése az új katonai doktrína tervezetében In: Felderítő Szemle, VI. évfolyam, 2007/2. szám, pp. 7-23.
 
Deák János: Az oroszországi fegyveres erők reformja In: Szakmai Szemle, 2009/2. szám, pp. 107-115.
 
Deák János – Deák Anita: Az Oroszországi Föderáció fegyveres erői átalakításának helyzete, az abból levonható következtetések In: Hadtudomány, XXII. évfolyam, 2012/1-2. szám, pp. 35-46.
 
Global Finance: Russia Country Report
 
Globalsecurity.org: Russian Military Doctrine;
 
Oroszország új Nemzeti Biztonsági Stratégiája 2020-ig: Russian National Security Strategy
 
 
Póti László: Egy új orosz biztonsági-katonai stratégia kontúrjai In: SVKK Elemzések, 2003/3
 
 
The International Institute for Strategic Studies: The Military Balance 2004-2012. Routledge, London, 2004-2012.
 
The SIPRI Military Expenditure Database: Military expenditure of Russia
 
Tóth István: Az orosz fegyveres erők hagyományos fegyverzetének fejlesztési irányai 2012-ig In: Felderítő Szemle, IV. évfolyam, 2005/2. szám, pp. 83-89.
 
Tóth István: Orosz fegyveres erők: egy újabb reform küszöbén In: Felderítő Szemle, VIII. évfolyam, 2009/2. szám, pp. 125-130.

 

 


Stratégiától stratégiáig. A 2009-es és 2012-es magyar katonai stratégia összehasonlító elemzése
(szerző: Csiki Tamás - Tálas Péter)
A grúz-orosz háború hatása a kelet-közép-európai biztonságfelfogásra
(szerző: Tálas Péter)
Konfliktusforrások és kiútkeresés Jemenben
(szerző: Prantner Zoltán)
Az új Nemzeti Katonai Stratégia a nemzetközi tapasztalatok tükrében
(szerző: Csiki Tamás)
Magyarország regionális érdekérvényesítési lehetőségei a Smart Defense koncepció keretében
(szerző: Budai Ádám)
NATO-NETto
A NATO védelmi minisztereinek brüsszeli találkozója
A NATO jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: az ukrán válság, a Közel-Kelet és Észak-Afrika instabilitása, az új afganisztáni művelet beindítása, valamint a csökkenő védelmi kiadások olyan próbatételeket jelentenek, amelyekre csak erős, egységes szövetségben adható megfelelő válasz. Február 5-én a NATO tagállamainak védelmi miniszterei ezen kihívások és a rájuk adható lehetséges válaszok megvitatására találkoztak Brüsszelben. Az eseményen a miniszterek döntöttek a tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón elfogadott Készenléti Akcióterv megvalósításáról, ülésezett a NATO-Grúzia Tanács, sor került a Nukleáris Tervező Csoport ülésére, valamint kétoldalú találkozókra is. A találkozó legfontosabb eredményeként 2016-tól a NATO gyorsreagálású képessége 48-72 órán belül bevethető elemmel bővül. Emellett szintén kiemelkedő jelentőségű, hogy a szövetség állandó infrastruktúra kiépítésébe kezd a keleti tagállamok területén.

NATO-NETto Hírfigyelő - 2015. január
2015. január 1. fontos dátum volt a NATO számára, hiszen 2014 végén az afgán biztonsági erők Afganisztán egész területén átvették a biztonsági feladatok ellátását a szövetséges erőktől, ezzel pedig 13 év után végül lezárult az ISAF-misszió. Január elsejétől az új, Eltökélt Támogatás nevű kiképző és támogató művelet lesz majd az afgán erők segítségére. Mindemellett januárban két fontos esemény is történt, mely negatívan érintette az európai biztonsági környezet alakulását. Január 7-én két fegyveres férfi megtámadta a francia Charlie Hebdo szatirikus lap párizsi szerkesztőségét, 24-én pedig oroszbarát szeparatisták Grad rakétavetőkkel lőtték a délkelet-ukrajnai Mariupol lakónegyedeit. Az összesen 17 halálos áldozattal járó franciaországi terrorista akciók és a kelet-ukrajnai harcok kiújulása a NATO-val szemben álló kihívásokra is rávilágítottak.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
2014-ben Magyarország számos évfordulót ünnepelhetett, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásunk 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja azt kezdeményezte, hogy a kormányzati és nem-kormányzati, szakmai és civil szervezetek közvetítésével egykori és jelenlegi politikaformálók, valamint a döntések végrehajtásában fontos szerepet játszó személyek véleményét, a közösen elért eredményeket szélesebb körben is megismertesse 2014 folyamán. Így 2014 januárjától „15 Év – 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” elnevezéssel a magyar NATO-tagság eredményeinek nagyobb láthatóságot biztosító interjú-sorozatot készítünk. Célunk, hogy a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, a Magyar Atlanti Tanács és az NKE Biztonságpolitikai Szakkollégiuma közösen minél szélesebb körben, kiemelten a fiatal generáció tagjaira koncentrálva növelje az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, valamint a magyar céloknak, tapasztalatoknak, eredményeknek az ismertségét. A rövid interjúkat 15 ismert és elismert, a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberrel készítjük el – melyek közül Ön most a tizenötödiket olvashatja, amit Csiki Tamás biztonságpolitikai szakértővel, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársával készítettünk.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO Hírfigyelő - 2014. december
A NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozója - 2014. december 1-3.
15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO-NETto Hírfigyelő - 2014. november

Kiemelt cikkek
Nem hagyományos kihívások és kiberbiztonság - Interjú Iklódy Gáborral a NATO főtitkárának korábbi helyettesével
Az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaság Stabilizációs Missziójának (MONUSCO) bemutatása
A kanadai olajhomok kitermelése, mint az Amerikai Egyesült Államok energiadiverzifikációjának megoldása
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? II. rész - A 2011-es Londoni zavargások eseményeinek értékelése és a jelen bevándorlás politika válsága
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? I. rész - A 2011-es londoni zavargások elemzése és összehasonlítása más európai zavargásokkal
A NATO főtitkárának 2013. évi jelentése
Az Európai Tanács közös biztonság- és védelempolitikai csúcstalálkozójának háttere és eredményének értékelése
A NATO és a Smart Defence, a Smart Defence és Magyarország
Az Európai Unió bevándorláspolitikája
Európa, mint biztonságfogyasztó - Válságban az európai védelempolitika?


A biztonságpolitika.hu kiadója a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete. © 2004-2018 minden jog fenntartva. Impresszum | Adatvédelem