biztonsagpolitika.hu Regisztráció | Bejelentkezés

Közel-keleti béketárgyalások I.

2010 szeptember 27. - 19:52 - Ördögh Ágota

Megosztom a cikket:    |    |  több lehetőség...

Az arab-izraeli konfliktus kezdetei
 
Bár Izrael csak 1948 óta létezik hivatalosan, a palesztinai zsidó és arab lakosság közti összecsapások a 20. század eleje óta folynak változó intenzitással hadi, politikai és gazdasági síkon egyaránt. A kérdés a hidegháborúnak köszönhetően kapott világpolitikai súlyt, mivel az Amerikai Egyesült Államok feltétlen támogatását élvező Izrael ellenében a Szovjetunió (miután kezdetben támogatta a független Izrael létrehozását, és elismerte az új államot) az arab államokat nyerte meg magának. A kétpólusú világrend felbomlása és néhány, végeredményben eredménytelen békekezdeményezés azonban nem vetett véget a konfliktusnak, melyben mindkét oldal az emberi jogok szempontjából kifogásolható eszközökkel élt és él.
A Palesztin Állam, pontosabban a mai értelemben vett autonóm Palesztina kialakulásának több állomása volt. Az első a PFSZ (Palesztin Felszabadítási Szervezet) megalakulása 1964-ben. A második, amikor az ENSZ 1974-ben elismerte a palesztin nép önrendelkezési jogát. Alig 4 évvel később, az 1978-as Camp Davidben tartott tárgyalásokon Izraelnek már ígéretet kellett tennie, hogy 5 éven belül önkormányzatot ad a két legjelentősebb palesztinok lakta területnek: Ciszjordániának és a Gázai-övezetnek. Végül 1988. november 13-án megalakulhatott a Palesztin Állam, melynek kikiáltására Algírban került sor. A végső és döntő lépés a Palesztin Önkormányzat kialakulásában az 1993. szeptember 13-án  Washingtonban, az oslói békefolyamatok részeként aláírt elvi nyilatkozat után 1994. május 4-én jött el, amikor Kairóban végre megtörtént a Gáza–Jerikó autonómia-egyezmény aláírása. Ez tartalmazta a korlátozott önrendelkezés biztosítását 2 millió megszállás alatt élő palesztin számára, és csapatkivonásra kötelezte Izraelt a Gázai-övezet szinte teljes területétől, valamint a Jordán nyugati partján fekvő Jerikóból. Megalakulhattak a palesztinok saját kormányszervei.
 
A palesztínok által lakott területek 1946 óta folyamatosan csökkennek.
Palesztinok által lakott területek csökkenése 1946-2008 (világos színnel jelölve).(Forrás: a-w-i-p.com)
 
 
A béketárgyalások kronológiája 1967-től
 
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 242-es határozatát 1967. november 22-én hozta meg, mely a „földet a békéért” elven alapult. A határozat felszólította az izraeli csapatokat, hogy vonuljanak vissza a megszállt területekről, és kimondta, hogy „a térség minden államának joga van a szuverenitás, a területi sérthetetlenség és a politikai függetlenség elismertetésére, s arra, hogy fenyegetéstől vagy támadástól mentes biztonságos és elismert határok között éljen”. Továbbá előírta, hogy a térségben a nemzetközi vízi utakon biztosítsák a szabad hajózást és a menekültek kérdését igazságosan és minél előbb rendezzék.
Az 1973-as Yom Kippur háború élményei és veszteségei mindkét oldalon a béketörekvéseket erősítették. Előbb csupán a csapatszétválasztásról, az Izrael által újabban megszállt területek visszaadásáról esett szó, később azonban — főként amerikai közvetítéssel — a békeszerződés, egymás elismerése lett a párbeszéd témája. A tárgyalások előkészítésében Henry Kissinger, az Egyesült Államok elnöki főtanácsadója játszott kulcsszerepet. 1977 novemberében Menachém Begin folytatta a béketörekvéseket és tárgyalóasztalhoz hívta arab partnereit. Anvar Szadat, Egyiptom elnöke— megtörve az addigi arab elutasítást — Jeruzsálemben járt, és felszólalt a Kneszetben is. Így Egyiptom lett az első olyan arab ország, amely elfogadta Izrael létezését.
Az 1978. szeptember 17-i Camp Davidi megállapodás három évtizedes háborúskodás végére tett pontot, és egyben megteremtette a később aláírandó, végleges békeszerződés lehetőségét. Ezen nem csupán a békekötés lehetősége szerepelt, hanem egy olyan átfogó megállapodás előkészítése is, amely alapjául szolgálhat Izrael és valamennyi arab szomszédja közti megbékélésnek is. A tervezett egyezmény részletes tárgyalási javaslatot tartalmazott Júdea, Somron (Szamária) és a Gázai-övezet (az 1967 óta izraeli ellenőrzés alatt álló területek) politikai státusára vonatkozólag is. Végül Izrael és Egyiptom vezetői (Begin miniszterelnök és Szadat elnök) Washingtonban (a Fehér Ház kertjében) Jimmy Carteramerikai elnök jelenlétében 1979. március 26-án aláírták a békeszerződést. (A két aláíró fél még abban az esztendőben Nobel-békedíjban részesült.)
 
Menachém Begin, Anvar Szadat és Jimmy Carter - Camp David.
Menachém Begin, Anvar Szadat és Jimmy Carter a Camp David-i csúcson.(Forrás: bbc.co.uk)
 
A tárgyalás 12 napig tartott és 2 kérdésben egyeztek meg. Az egyik, a közel-keleti béke keretegyezmény a Biztonsági Tanács határozatain alapuló békeszerződések aláírását irányozta elő, egy igazságos, átfogó és tartós közel-keleti rendezést, amely magába foglalta a Jordán folyó nyugati partvidékét és a Gázai-övezetet érintő, háromfokozatú tárgyalások menetének rögzítését is. Izrael és Egyiptom vállalta, hogy tartózkodik az erőszak alkalmazásától és a vitás kérdések rendezésében a diplomáciai eszközöket részesíti előnyben. Rögzítették, hogy a keretegyezmény aláírásától számított három hónapon belül békeszerződést kötnek, melynek alapja a gazdasági szankciók megszüntetése, a diplomáciai kapcsolatok felvétele, valamint a teljes elismerés kell, hogy legyen. A második megállapodásban a két állam kötelezettséget vállalt az egyezményben foglaltak megvalósítására és megállapodtak fontos területi kérdésekben is. Ennek értelmében Izrael feladta a Sínai-félszigetet, s ennek az ígéretének 1982 áprilisáig eleget is tett. Így a korábbi tűzszüneti vonalakat és fegyverszüneti egyezményeket immár kölcsönösen elismert nemzetközi határok váltották fel. A határokat kölcsönösen a turisták is igénybe vehették.
Az 1979-ben aláírt békeszerződés azonban csak rövidtávon hozott fejlődést Izrael és Egyiptom, valamint az arab államok közötti kapcsolatban. Az egyik legégetőbb kérdés, a palesztin menekültkérdés ugyanis nem került rendezésre, és az arab lakosság a PFSZ támogatásával 1987-től belső ellenállásba (intifáda) kezdett. Ennek ellenére Izrael továbbra is a béketerv kidolgozásán munkálkodott. 1989-ben olyan javaslatot terjesztett elő, amelynek célja nemcsak a békefolyamat megvalósítása, hanem egy átfogó közel-keleti rendezés keretében a területeken élő arab lakosság végleges státusának kialakítása és az arab államokkal fennálló háborús állapot felszámolása volt. Az amerikai külügyminiszterrel történt közvetítői tárgyalásokon komoly lehetőségként merült fel, hogy a nemzetközi fórumokon a területek lakosai által szabadon megválasztott autonómia képviselői vegyenek részt. Több hónapon át tartó diplomáciai tárgyalások kezdődtek, amelyek után Madridban 1991. október 30-án békekonferenciát tartottak az Egyesült Államok és (akkor még) a Szovjetunió védnökségével. Az üléseken részt vett a libanoni, a szíriai és egy jordániai-palesztin közös küldöttség. Mindez elkerülhetetlenné tette a PFSZ-szel történő közvetlen kapcsolatfelvételt.
 
Állafői delegációk Madridban.
Államfők delegációja a madridi találkozón.(Forrás: time.com)
 
Ezután két évvel történt ismét komolyabb előrelépés a tárgyalások menetében, és a felek Oslóban próbáltak megoldást találni a fennálló problémákra. 1993 augusztusában az oslói titkos tárgyalásokon az izraeli és palesztin küldöttség alapjában véve megegyezett egy területet békéért elven működő megoldásban. Levélváltás útján a felek kölcsönösen elismerték egymást és 1993. szeptember 13-én Washingtonban aláírták az oslói elvi nyilatkozatot. A PFSZ lemondott az erőszak alkalmazásáról és elkötelezte magát a békés tárgyalások mellett. Ezt követően kezdődött közvetlen tárgyalás Jichák Rabinizraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke között Bill Clinton közbenjárásával. Az egyezmény felvázolta az izraeli csapatkivonást a Gázai-övezetből és Ciszjordániából. Létrejött a palesztin autonómia és önkormányzat (1994-ben), s az izraeli katonaság megkezdte kivonulását a területekről. A palesztinok úgy tekintenek a szerződésre, mint államiságuk egyfajta megfogalmazására az idegen uralom, a számkivetettség és a jogfosztottság hosszú évei után.Még 1994-ben Marokkó és Tunézia teljes diplomáciai kapcsolatot létesített Izraellel, és aláírták az izraeli-jordániai békeszerződést. Az év végén Rabin helyettese, Simon Peresz és Arafat Nobel-békedíjat kapott.
 
Jichak Rabin, Jasszer Arafat és Bill Clinton
Jichak Rabin és Jasszer Arafat békét köt Bill Clinton közbenjárásával(Forrás: palestinehistory.com)
 
A washingtoni Fehér Házban ünnepélyes keretek között, az utolsó percekig tartó civakodás miatt az előre beharangozott időponthoz képest némi késéssel, Izrael és a PFSZ aláírták az úgynevezett második oslói megállapodást 1995. szeptember 28-án, amely az izraeli katonák ciszjordániai kivonulásának szakaszait rögzítette. A 400 oldalas megállapodás szerint 28 év megszállás után palesztin önkormányzat létesült Betlehemben, Dzsenínben, Nábluszban, Kalkiliában, Rámalláhban, Tulkarmban, Hebron egy részében és 450 faluban, ugyanakkor a dokumentum engedélyezte, hogy fennmaradjanak a zsidó telepek, amelyeket izraeli katonák védelmeznek.
Arafat, Netanjahu és Bill Clinton amerikai elnök kilencnapos Wye Plantation-i csúcstalálkozója után a washingtoni Fehér Házban aláírták az ugyancsak területet békéért elven nyugvó Wye Plantation-i egyezményt 1998. október 23-án. Izrael hozzájárult, hogy Ciszjordánia további 13 százalékáról szakaszosan kivonja katonáit, és szabadon engedett 750 palesztin foglyot. A palesztin vezetés vállalta, hogy megakadályozza az Izrael elleni terrorakciókat. Az egyezmény végrehajtását azonban Netanjahu két hónappal később, december 16-án befagyasztotta arra hivatkozva, hogy a palesztin fél nem teljesítette biztonsági kötelezettségeit. Nehéz tárgyalások után, amelyek már-már kudarccal fenyegettek a szabadságukat visszanyerő palesztin foglyok száma miatt, Ehud Barak és Arafat végül 1999. szeptember 3-án egyezségre jutott abban, hogy módosított feltételekkel ugyan, de végrehajtja a Wye-i megállapodást. Az egyezség elérhetőbbé tette a palesztinok álmát az önálló állam megalakításáról, mert immár a Jordán nyugati partvidékének 40 százaléka kerül ellenőrzésük alá. Biztonsági folyosó létesült a palesztin önkormányzati területek, a Gázai-övezet és Ciszjordánia között, megkezdődött a gázai kikötő építése. Az egyezség új menetrendet irányzott elő a végső (izraeli-palesztin) béke-megállapodásról szóló tárgyalásokra. Izrael a Wye-i megállapodásban rögzített számnál kevesebb, 350 palesztin fogoly szabadon bocsátását vállalta, és kikötötte: nem engedi szabadon a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád tagjait, illetve olyan rabokat, akik izraelieket gyilkoltak meg. Az egyezményt az egyiptomi Sarm-es-Sejkben írták alá.
Egy évvel később Bill Clinton javaslatára kezdtek el foglalkozni a végleges jogállás, a határok, Jeruzsálem és a menekültek kérdéseivel. A tárgyalásra 2000 júliusában került sor a második Camp David-i csúcson Ehud Barak és Jasszer Arafat között. Habár a tárgyalások részletesebbek voltak, mint valaha, megegyezés nem jött létre. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a maximum, amelyet Izrael hajlandó volt ajánlani, nem érte el azt, amit Arafat minimum el akart érni. Izrael felajánlotta a Gázai-övezetet, a Nyugati fal egy részét és plusz földeket a Negev sivatagban, valamint Kelet-Jeruzsálem arabok lakta részét, ha a városhoz csatolhatnának néhány ciszjordániai telepet. Azonban Arafat az 1967 előtti határokat, az óváros zsidó negyedeit és a menekültek visszatérését is követelte.
 
Ehud Barak, Bill Clinton és Jasszer Arafat.
Ehud Barak, Bill Clinton és Jasszer Arafat(Forrás: bbc.co.uk)
 
Bill Clinton javaslatára újabb tárgyalásokat tartottak Washingtonban, Kairóban, majd Taba-ban 2001-ben. Habár a tárgyalások nem a legfelső szinten történtek, mégis sikerült néhány nézeteltérést kiküszöbölni. A felek nagyobb rugalmasságot mutattak, az izraeli tárgyalók készek lettek volna elfogadni, hogy Kelet-Jeruzsálem a majdani palesztin állam fővárosa legyen. Azonban Ehud Baraknak nem volt elég ideje a választások előtt, és a választásokat nyerő Ariel Sharon már nem támogatta ezt az elképzelést.
A 2002-es bejrúti arab csúcson fogadták el a szaúdi ajánlatot, melynek lényege: Izrael vonuljon vissza az 1967-es határok mögé és találjanak egy igazságos megoldást a menekültek kérdésére. Az arab csúcs azonban nem hozta meg az amerikai adminisztráció számára a remélt eredményeket. Bár egyhangúlag elfogadták az Abdullah király által beterjesztett béketervet, mégis teljes támogatásukról biztosították a palesztinok fegyveres harcát Izraellel szemben. Egyben kiálltak Irak és Szaddám Huszein rendszere mellett. A szaúdi terv egyébként is elfogadhatatlan volt Izrael számára, mivel a „hazatérési jog” elfogadása milliós palesztin tömegeket telepítene be Izrael területére, és alapvetően változtatná meg az ország demográfiai viszonyait, így a zsidó államot rövid időn belül arab többségű országgá alakítaná át.
2003-ban az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek kvartettje egy ütemtervet készített elő. A végleges rendezésre részleteket nem határoztak meg, de a megközelítéshez adtak egy javaslatot. Egy szakaszos ütemtervet képzeltek el a biztonság kiépítésére a végleges rendezés előtt. Ennek felépítése:
1. fázis: Mindkét fél támogatja a két ország rendezéséről szóló nyilatkozatot, a palesztinok megszüntetik az erőszakot, a terrort, Izrael pedig leállítja telepek építését.
2. fázis: Nemzetközi konferencián megállapítják Palesztina ideiglenes határait.
3. fázis: Tárgyalás a végső megoldásról kb. 2005-ben.
A 2003-as Genfi megegyezésenmegállapodtak abban, hogy a politikai megegyezést meg kell előznie a bizalom és biztonság növekedésének. A fő kompromisszum az lett volna, hogy a palesztinok lemondanak a menekültek visszatérési jogáról, cserébe viszont Izrael átad területeket, pl. Arielt. Megállapodtak abban, hogy a két ország kölcsönösen elismeri egymást, közösen igyekeznek erősíteni a térség gazdaságát és egy folyosót hoznak létre Ciszjordánia és a Gázai-övezet között. Jeruzsálem mind két ország fővárosa lesz és a három vallás (iszlám, zsidóság, kereszténység) központja.
2007-es Annapolis-i tárgyalástGeorge W. Bush rendezte a béketárgyalás újraindítása érdekében. Az izraeli miniszterelnök, Ehud Olmert és a PFSZ vezetője, Mahmud Abbasz mellett részt vett rajta több arab ország, pl. Szaúd-Arábia és Szíria vezetője is. Azonban a Hamasz, amely ellenőrzése alatt tartotta a Gázai-övezetet, nem vett részt a találkozón. A cél 2008 végéig egy teljes körű béke-megállapodás elkészítésében körvonalazódott. Egyetértettek abban, hogy a bizalom erősítésre a 2003-as ütemtervet veszik alapul. A két elnök rendszeres találkozókon vett részt, melyeken sikerült előrelépni a határok kérdésében. A tárgyalásoknak azonban véget vetett az izraeli katonai offenzíva a Gázai-övezetben.
 
George W. Bush és közel-keleti képviselők.
Még úgy tűnt, lehetséges a béke(Forrás: jpost.com)
 
2008. június 19-én hathónapos tűzszüneti megállapodást írt alá egyiptomi közvetítéssel Izrael és a Hamász. A tűzszünet lejárta előtt több kis hatótávolságú, nem irányított föld–levegő rakétát indítottak a Gázai-övezetből nyugat- és dél-izraeli települések ellen, köztük megcélozva Askelón városát. A rakétatámadást a Hamász és az Iszlám Dzsihád szervezetek vállalták magukra. Indokul a továbbra is fenntartott izraeli blokádot hozták fel. 2008. december 27-én Izrael megkezdte az „Öntött ólom” hadművelet kivitelezését, azaz a Hamász Gázai-övezetben található feltételezett fegyverraktárainak és egyéb fegyveres infrastrukúrájának – köztük az Egyiptom és a Gázai-övezet között fúrt több tucat föld alatti alagút – légi úton történő megsemmisítését, illetve a rakéták működtetéséhez szükséges felszerelés felszámolását. Izrael elutasította a különböző tűzszüneti felhívásokat, illetve a Hamász követeléseit, vagyis hogy fejezze be a támadásokat a Gázai-övezet célpontjai ellen és nyissa meg az övezet határait. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök ehhez két alapvető feltételt támaszt: véget kell vetni a fegyvercsempészetnek és az Izrael elleni terrorakcióknak.
A Gázai-övezetből indított támadások azóta is előfordulnak izraeli települések ellen. Ezzel igyekeznek az esetleges béketárgyalásokat befolyásolni és a palesztin lakosságot Izrael ellen hangolni, mivel a zsidó állam minden agresszióra súlyos ellencsapással válaszol. A 2010. szeptemberi tárgyalások idején is több zsidó katona is életét vesztette ilyen rakétatámadásban, de úgy tűnik, a Hamasz egyre kevésbé tudja elérni célját ilyen jellegű cselekményekkel.
 
 
 
Felhasznált források:
 

Stratégiától stratégiáig. A 2009-es és 2012-es magyar katonai stratégia összehasonlító elemzése
(szerző: Csiki Tamás - Tálas Péter)
A grúz-orosz háború hatása a kelet-közép-európai biztonságfelfogásra
(szerző: Tálas Péter)
Konfliktusforrások és kiútkeresés Jemenben
(szerző: Prantner Zoltán)
Az új Nemzeti Katonai Stratégia a nemzetközi tapasztalatok tükrében
(szerző: Csiki Tamás)
Magyarország regionális érdekérvényesítési lehetőségei a Smart Defense koncepció keretében
(szerző: Budai Ádám)
NATO-NETto
A NATO védelmi minisztereinek brüsszeli találkozója
A NATO jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: az ukrán válság, a Közel-Kelet és Észak-Afrika instabilitása, az új afganisztáni művelet beindítása, valamint a csökkenő védelmi kiadások olyan próbatételeket jelentenek, amelyekre csak erős, egységes szövetségben adható megfelelő válasz. Február 5-én a NATO tagállamainak védelmi miniszterei ezen kihívások és a rájuk adható lehetséges válaszok megvitatására találkoztak Brüsszelben. Az eseményen a miniszterek döntöttek a tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón elfogadott Készenléti Akcióterv megvalósításáról, ülésezett a NATO-Grúzia Tanács, sor került a Nukleáris Tervező Csoport ülésére, valamint kétoldalú találkozókra is. A találkozó legfontosabb eredményeként 2016-tól a NATO gyorsreagálású képessége 48-72 órán belül bevethető elemmel bővül. Emellett szintén kiemelkedő jelentőségű, hogy a szövetség állandó infrastruktúra kiépítésébe kezd a keleti tagállamok területén.

NATO-NETto Hírfigyelő - 2015. január
2015. január 1. fontos dátum volt a NATO számára, hiszen 2014 végén az afgán biztonsági erők Afganisztán egész területén átvették a biztonsági feladatok ellátását a szövetséges erőktől, ezzel pedig 13 év után végül lezárult az ISAF-misszió. Január elsejétől az új, Eltökélt Támogatás nevű kiképző és támogató művelet lesz majd az afgán erők segítségére. Mindemellett januárban két fontos esemény is történt, mely negatívan érintette az európai biztonsági környezet alakulását. Január 7-én két fegyveres férfi megtámadta a francia Charlie Hebdo szatirikus lap párizsi szerkesztőségét, 24-én pedig oroszbarát szeparatisták Grad rakétavetőkkel lőtték a délkelet-ukrajnai Mariupol lakónegyedeit. Az összesen 17 halálos áldozattal járó franciaországi terrorista akciók és a kelet-ukrajnai harcok kiújulása a NATO-val szemben álló kihívásokra is rávilágítottak.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
2014-ben Magyarország számos évfordulót ünnepelhetett, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásunk 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja azt kezdeményezte, hogy a kormányzati és nem-kormányzati, szakmai és civil szervezetek közvetítésével egykori és jelenlegi politikaformálók, valamint a döntések végrehajtásában fontos szerepet játszó személyek véleményét, a közösen elért eredményeket szélesebb körben is megismertesse 2014 folyamán. Így 2014 januárjától „15 Év – 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” elnevezéssel a magyar NATO-tagság eredményeinek nagyobb láthatóságot biztosító interjú-sorozatot készítünk. Célunk, hogy a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, a Magyar Atlanti Tanács és az NKE Biztonságpolitikai Szakkollégiuma közösen minél szélesebb körben, kiemelten a fiatal generáció tagjaira koncentrálva növelje az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, valamint a magyar céloknak, tapasztalatoknak, eredményeknek az ismertségét. A rövid interjúkat 15 ismert és elismert, a kül-, biztonság- és védelempolitika szakterületén egykor vagy jelenleg is szerepet vállaló szakemberrel készítjük el – melyek közül Ön most a tizenötödiket olvashatja, amit Csiki Tamás biztonságpolitikai szakértővel, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársával készítettünk.

15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO Hírfigyelő - 2014. december
A NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozója - 2014. december 1-3.
15 Év - 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
NATO-NETto Hírfigyelő - 2014. november

Kiemelt cikkek
Nem hagyományos kihívások és kiberbiztonság - Interjú Iklódy Gáborral a NATO főtitkárának korábbi helyettesével
Az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaság Stabilizációs Missziójának (MONUSCO) bemutatása
A kanadai olajhomok kitermelése, mint az Amerikai Egyesült Államok energiadiverzifikációjának megoldása
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? II. rész - A 2011-es Londoni zavargások eseményeinek értékelése és a jelen bevándorlás politika válsága
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? I. rész - A 2011-es londoni zavargások elemzése és összehasonlítása más európai zavargásokkal
A NATO főtitkárának 2013. évi jelentése
Az Európai Tanács közös biztonság- és védelempolitikai csúcstalálkozójának háttere és eredményének értékelése
A NATO és a Smart Defence, a Smart Defence és Magyarország
Az Európai Unió bevándorláspolitikája
Európa, mint biztonságfogyasztó - Válságban az európai védelempolitika?


A biztonságpolitika.hu kiadója a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete. © 2004-2019 minden jog fenntartva. Impresszum | Adatvédelem