biztonsagpolitika.hu Regisztráció | Bejelentkezés



Oldalak: 1234567891011...


Ez történt a héten - 3. hét
2014 január 22. - BSZK
5,8 milliárd euró értékben tíz darab hajóval bővíti a haditengerészetének flottáját Olaszország. A tervek szerint nyolc darab többcélú hadihajót, illetve egy deszant- és egy szállító hajót helyeznek majd üzembe a következő évtizedben. A haditengerészet parancsnoka, Giuseppe De Giorgi úgy véli, ez még csak a kezdet, ugyanis ha a költségvetési keretek megengedik, akkor további két darab aknaszedő hajót is beszereznek majd.

Ez történt a héten - 1. hét
2014 január 07. - BSZK
2013. december 30-án, hétfő hajnalban automata lőfegyverrel leadott lövések érték a görögországi német nagykövet, Wolfgang Dold lakóhelyét. A támadásban senki nem sérült meg, de a terrorelhárításért felelős rendőrségi alakulatok lezárták a környéken lévő utcákat, köztük a görög főváros Halandri körzetében lévő egyik legforgalmasabb útját is. Eddig egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget az akcióért.

Ez történt a héten - 52. hét
2013 december 31. - BSZK
December 23-án a dél-koreai védelmi minisztérium bejelentette, hogy a brit BAE Systems nyerte el az ázsiai ország F-16-os flottájának felújítására vonatkozó tendert. A pontos összeget nem hozták nyilvánosságra, viszont a brit médiumok értesülése szerint Szöul egymilliárd dollárt fog fizetni a 130 gép korszerűsítéséért.

Ez történt a héten - 51. hét
2013 december 24. - BSZK
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter a Pentagon csütörtöki sajtókonferenciáján elmondta: az Afganisztánnal folyamatban lévő bilaterális biztonsági megállapodást azonnal alá kell írnia mindkét félnek.

Ez történt a héten - 50. hét
2013 december 17. - BSZK
Az ENSZ szerint legalább 600 ember halt meg és 159.000 kényszerült otthona elhagyására a Közép-afrikai Köztársaságban a héten. 2012 vége óta tartanak a harcok a 2013 márciusában puccsal hatalomra jutott, főleg muszlim Séléka („szövetség”) és az ellenük alapított, többségében keresztény tagságú Anti-Balaka („anti-kard/machete”) csoport között.

Ez történt a héten - 49. hét
2013 december 11. - BSZK
Vadim Szerga, a flotta Nyugati Katonai Körzetének szóvivője elmondta, hogy az Oroszországi Föderáció haditengerészeti ereje prioritásként jelöli meg a sarkvidéki területet, melynek értelmében növelik a harci kiképzések számát, továbbá 2014-ben felderítik az említett terület kevésbé ismert vidékeit.

Ez történt a héten - 48. hét
2013 december 03. - BSZK
A mexikói hatóságok 42 ismeretlen ember holttestét tartalmazó tömegsírra találtak hétfőn. A holttesteken talált sérülések kínzásokra utalnak, számos esetben lőtt sebek okozták az áldozatok halálát. A 22 kisebb sírból álló tetemtőt akkor találták meg a mexikói rendvédelmi erők, amikor a múlt héten eltűnt két rendőrségi nyomozó ügyében vizsgálódtak.

Ez történt a héten - 47. hét
2013 november 26. - BSZK
Kedden 23 ember meghalt és több száz megsérült, miután két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a bejrúti iráni nagykövetségnél. Az első, motoron érkező támadó a követség kapuit vette célba; a második, terepjárón érkező férfi valamivel később akkor hozta működésbe robbanószerkezetét, amikor a járókelők a helyszínre siettek.

Ez történt a héten - 46. hét
2013 november 19. - BSZK
Lengyelország kifejezte mélységes sajnálatát az Oroszországi Föderáció számára, miután lengyel tüntetők megtámadták az orosz nagykövetséget Varsóban, november 11-én, a lengyel Függetlenség Napján. A varsói rendőrség elmondta, hogy a résztvevők egy nacionalista „függetlenségi menetben” felgyújtották a nagykövetség őrállomását és megpróbálták megrohamozni annak kapuit.

Ez történt a héten - 45. hét
2013 november 12. - BSZK
Hosszú évek után talán végre megoldódhat az orosz-ukrán gázvita, miután Kijevben egy több milliárd dolláros szerződést kötött egymással a kelet-európai ország kormánya és a Chevron Corporation. A novemberi 5-ei megállapodás értelmében az amerikai energetikai vállalat 350 millió dollárt fizet csak azért, hogy kísérleti fúrásokat végezzen, a teljes beruházás összege akár elérheti a tíz milliárd dollárt.



Oldalak: 1234567891011...


Kiemelt cikkek
Nem hagyományos kihívások és kiberbiztonság - Interjú Iklódy Gáborral a NATO főtitkárának korábbi helyettesével
Az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaság Stabilizációs Missziójának (MONUSCO) bemutatása
A kanadai olajhomok kitermelése, mint az Amerikai Egyesült Államok energiadiverzifikációjának megoldása
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? II. rész - A 2011-es Londoni zavargások eseményeinek értékelése és a jelen bevándorlás politika válsága
Káosz vagy rend az Egyesült Királyságban? I. rész - A 2011-es londoni zavargások elemzése és összehasonlítása más európai zavargásokkal

Stratégiától stratégiáig. A 2009-es és 2012-es magyar katonai stratégia összehasonlító elemzése
(szerző: Csiki Tamás - Tálas Péter)
A grúz-orosz háború hatása a kelet-közép-európai biztonságfelfogásra
(szerző: Tálas Péter)
Konfliktusforrások és kiútkeresés Jemenben
(szerző: Prantner Zoltán)
Az új Nemzeti Katonai Stratégia a nemzetközi tapasztalatok tükrében
(szerző: Csiki Tamás)
Magyarország regionális érdekérvényesítési lehetőségei a Smart Defense koncepció keretében
(szerző: Budai Ádám)
Kommentár: Félelmeink és a fenyegetettség globális szintje - 2015
Az elmúlt hetekben az üzleti szféra hírei döntően a pénzügyi és a gazdasági élet bizonytalanságairól, a lelkes optimizmustól az újabb világégés lehetőségéig tartó különféle kalkulációkról szóltak. A globális felmelegedés okán a természeti csapások (pl.: extrém esőzés és árvíz) gyakoribbá válásáról hallunk híreket és ahhoz köthető eseményekről közvetítéséket. Az információs technológia fejlődésével a „cyber” térben zajló nagyhatású események (pl.: észak-koreai hacker támadás a Sony ellen) a mindennapi életünket befolyásoló, mindent átható negatív eseményeinek potenciálját vetítik elénk. Az afrikai Ebola járvány borzalmai és a megállítása érdekében tett nemzetközi erőfeszítések ugyancsak sérülékenységünkről szólnak és mindennapi aggodalmainkat gyarapítják. A terrorista támadásoktól való félelem, ha nem is mindent felülmúló, de meghatározó része kockázat érzékelésünknek - repülők, sportesemények, és újabban hidak elleni támadás képében. Mindent összevetve, 2015-ben is tovább erősödik az a tendencia, hogy a globalizált (határokat, távolságokat és sokszor költségvetési korlátokat nem ismerő) világot a kockázatokkal való folyamatos kalkuláció és az azoktól való félelem jellemzi. Miközben soha ilyen sokan nem éltünk ilyen nagymértékű biztonságban a kék bolygón.

Ez történt a héten - 47. hét
November 15-én találkozott egymással Petro Porosenko ukrán elnök és Miroslav Lajčák szlovák miniszterelnök-helyettes, illetve kül- és európai ügyekért felelős miniszter Szlovákiában. Az energiabiztonság terén az ukrán elnök nagyra értékelte Szlovákia Ukrajna érdekében végrehajtott visszafelé irányuló gázszállítását, és a két politikus egyetértett abban, hogy a Déli Áramlat gázvezeték kiépülése egyikőjük államának sem érdeke.

Analógiák és eltérések - Az Iraki Szabadság Hadművelet és a Mali Szervál Hadművelet összevetése
A hidegháború megszűnésével a 20. század utolsó és a 21. század első éveiben politikai és katonai területen olyan újfajta kihívások és fenyegetések jelentek meg, amelyekre még a legfejlettebb államok sem voltak felkészülve. 2001. szeptember 11-én valami új, rendkívül veszélyes és arctalan ellenség megjelenésére döbbent rá a nyugati világ. Ezt a fenyegető és nehezen definiálható ellenséget a terminológia terrorizmusnak nevezi, és olyan kihívásokkal szembesítette többek között az Amerikai Egyesült Államok vezetőit, amilyenekre eddig nem volt példa a történelemben. Az Amerikai Egyesült Államokat ért támadás után világossá vált, hogy a világ egyetlen nemzete sincs biztonságban a terrortámadást elkövető iszlám szélsőséges szalafisták térnyerése következtében. A szalafizmus az az iszlám doktrína, amely magába gyűjti az összes olyan muszlimot, aki tagadja az állam létjogosultságát és kizárólag a hívők uralta világ eszméjét fogadja el. A szalafisták nem ismerik el az emberek jogát törvények alkotására és a politikai folyamatok irányítására, és csak azt fogadják el követendő törvényként, ami a szent könyvben, a Koránban le van írva. A szeptember 11-ei terrortámadást követően világossá vált, hogy a biztonságpolitikai törekvéseket eddig alakító körülmények megváltoztak. A hagyományos értelemben vett „katonai elrettentés” politikája nem hozott eredményt az újfajta fenyegetéssel, a terrorizmussal szemben.

A biztonságpolitika.hu kiadója a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete. © 2004-2017 minden jog fenntartva. Impresszum | Adatvédelem